top of page

Mindennapi szemezgetésünk (15:20)

szilajcsiko


„Az eltartott kisujjú, örökké vesztes konzervatívkodásnak nincsen semmi jövője. A szellem előbb-utóbb hatalommá válik; közös felelősségünk, hogy az önálló, magabíró Magyarország programjának kibontakozását – ha a »kultúra kerülőútjain« is közlekedve – elősegítsük"


A Nők Sztrájkja nevű feminista mozgalom által szervezett tüntetés késő este kezdődött a lengyel fővárosban.


Az egyik – még a rendszerváltás előtt jelentős posztra jutott – köztisztviselő mondta nekem: az a döntő, hogy ki fogja a ceruzát. Ki az első megfogalmazója egy előterjesztésnek. Kik is fogják manapság Brüsszelben a ceruzát? Zömmel a nyugati, főleg az alapító államokból származó eurokraták.


A legnagyobb élő magyar filmesek egyike, mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, amikor az SZFE-hez való leszerződését bejelentette. A teljes magyar filmtörténet megelevenedik előttünk, ahogy életútjáról mesél, csak kapkodjuk a fejünket a filmes világsztárok névsorát hallgatva, akikkel együtt forgatott. Koltai Lajos nem foglalkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakulása körül gerjesztett feszültségekkel, örömmel vállalja a feladatot, amire felkérték: a filmrendezői művész mesterképzést.


A felterjesztő Petter Eide norvég képviselő szerint a mozgalom arra vette rá a világ országait, hogy saját társadalmukban is megküzdjenek a rasszizmussal.



A bukaresti ítélőtábla pénteken megalapozatlannak találta és elutasította Klaus Iohannis államfő óvását, és helyben hagyta azt a bírságot, amelyet a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki az államfőre tavaly áprilisi magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt.


Ennek oka röviden az volt, hogy a Déri Trippon duónak nem sikerült megérteniük, hogy a tudomány jelen állása szerint nincs külön fertőtlenítőszer a koronavírus ellen, így hát az azzal való fertőtlenítést sem várhatják el referenciaként a megbízásért ringbe szálló cégektől.

Ezentúl Lengyelországban a beteg magzatok életét alkotmányellenes, és tilos kioltani az anyaméhben. A lengyel emberi jogi biztos elítélte csütörtökön az abortusztörvénnyel kapcsolatban hozott döntést, ami évi több mint ezer gyermek életét menti meg, kijelentve, hogy az súlyosan korlátozza a nők jogait, és gyakorlatilag "kínzásra ítéli őket".


A Fehér Házban töltött első napján visszaléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, feloldotta a többnyire muszlim többségű országokra vonatkozó beutazási tilalmat, és leállíttatta a nagy tiltakozó akciókat kiváltó, Kanada és az USA közötti Keystone XL olajvezeték építését. Csütörtökön pedig a demokrata párti elnök egy olyan intézkedést tett semmissé, mellyel Trump kizárta az állami támogatásokból azokat a kül- és belföldi civil szervezeteket, melyek a világon bárhol végrehajtandó terhességmegszakítást kínáltak ügyfeleiknek, netán támogatnak ilyen beavatkozásokat.

Lemondott Pusztaszabolcs kereszténygyalázó alpolgármestere Családja nyugalmára hivatkozva lemondott, de bocsánatot továbbra sem kért Pusztaszabolcs kereszténygyalázó alpolgármestere. Csiki Szilárd szombaton, a Facebook-közösségi portálon jelentette be döntését. Mint ismert, a botrány előzménye, hogy Csiki egy, Szűz Máriát egy óvszerhez hasonlító mémhez azt kommentelte: “ez kellett volna anno Máriának, és akkor nem kellett volna kitalálni egy egész »vallást« egy félre… miatt”.

Amerikai külpolitika, kelet-közép-európai régiós sajátosságok, az élet nagy kérdései – számos témájú és műfajú olvasnivalót ajánl Csizmazia Gábor, az NKE Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa.




 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page