top of page

Mindennapi szemezgetésünk (16:14) 2021.12.18.






Örülnek a vendégek. (Ennek a mandineres címnek és alcímnek kb. annyi értelme van, mint ennek: "Néhány fürdő kizárta a heterókat. Örülnek a melegek". Hát hogy ne örülnének! Csak épp azok a vendégek nem örülnek, akiket kizártak. – a Szerk.)


A vállalat vizsgálatai szerint a kisgyerekeknek szánt vakcinájuk két adagja nem elég hatásos, ezért most a vakcina három beadott adagját teszteli csecsemőkön és óvodásokon. Ha a három dózisos vizsgálat sikeres lesz, a tervek szerint valamikor 2022 első felében kérhetnek majd sürgősségi felhasználási engedélyt a hatóságoktól a korosztály oltására. Vajon KIK azok a kisgyerekek, akiket befogtak erre a szörnyű, sátáni kísérletre?


A dánoknál még csak az esetek felfutásánál tartanak, s ez egyesekben rémületet kelthet, de az Omikronnál már a kiindulópontban látszik, hogy az új variáns lapítja a görbét. (a Szilaj Csikóról átvett cikk)


az Elysées sugárúton szilveszterkor, az új kormányzati szabályoknak megfelelően. Ezzel szeretnék megakadályozni az Omicron koronavírus-változat terjedését jelentette szombaton a BFM TV.


A leggyakrabban jelentkező mellékhatások a tartósan magas vérnyomás, különösen az emiatt kezelt vagy erre hajlamos betegeknél – továbbá: összeomlás, trombózis, tüdőembólia, allergiás reakciók, átmeneti bénulás, rövid távú eszméletvesztés, hirtelen stroke.


A tengerészgyalogság eddig 1007 katona esetében engedélyezett felmentést az oltási kötelezettség alól, 3144 – vallási meggyőződés miatt benyújtott – kérelem még elbírálás alatt áll.


Nem kívánunk pártpolitikával foglalkozni. A jelen helyzetben azonban szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet a Mi Hazánk által szervezett tüntetéssorozatra az oltások kötelezővé tételének ügyében. Ma Magyarországon a felnőtt lakosság oltható része igen nagy arányban be van oltva, igen sok szülő beoltatta továbbá 12 éven felüli gyermekét is. Oltásoknál élesen meg kell különböztetnünk az új típusú (mRNS és vektor) oltóanyagokat a hagyományos oltóanyagoktól. Előbbieknél egyre szaporodnak a riasztó jelek. Egyre gyakoribbak a jelentések a mellékhatásokról, a súlyos mellékhatásokat és halált is beleértve.


Ebben az áruházban a póló ingeket nem vehetik meg a kísérleti szerből nem kérők. A pólóing nem alap ruházat.

A cipő igen. Tehát cipőt vehetnek, de pólóinget NEM! Német logika és kockafejűség!


A biológiailag nő diák 9 éves kora óta tartja magát transznemű férfinek. Ennek megfelelően azóta férfi személyes névmásokat használ, és férfi mosdóba jár. Születési anyakönyvi kivonatán szereplő nemét is megváltoztatták 2014-ben, hogy tükrözze a gyermek valód identitását, és férfinak tekintsék nő helyett. A mostani ítélet szerint 4 millió dollár kártérítést kap a tankerülettől, amiért nem engedték neki, hogy a gólyatáborban is a fiúkkal közös vécén osztozzon.


December 4-én az egész városban tüntettek a hóesés ellenére is!



Itt az új variáns! Hogy mennyire halálos? (...) Mai adásunkban elmondunk mindent, amit tudnod kell ahhoz, hogy megint jól összeszard magad, és irányítható legyél. (...) Mennyire is halálos, tudós úr? (Fauci) "A molekuláris karakterisztika alapján nagyon valószínű, hogy ez sokkal fertőzőbb." Persze, csak senki nem hal bele – bár szeretnétek.








305 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page