top of page

Mindennapi szemezgetésünk (16:30)

SzCs 2021.03.18.


61 évesen szívbetegségben elhunyt John Magufuli, Tanzánia elnöke, világszerte ismert koronavírus-szkeptikus Magufulit több mint két hete nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Sokan aggódtak érte, hiszen nyíltan hangoztatta: a pandémia manipuláció, és ő ettől meg szeretné kímélni az országát. Világszerte ismert koronavírus-szkeptikus politikus volt, ami jórészt a pcr tesztek megbízhatóságát megkérdőjelező akciója miatt - amikor papaját és kecskét is teszteltetett.


Miután hónapok óta zajlik a tömeges vakcinázás, most a népírtás egy újabb lépcsőfokra lépett. A halálos tűszúrások megengedettek. A spanyol parlament március 18-án végleg jóváhagyhatja az eutanáziát legalizáló törvényt. A dél-európai ország így azon kevés nemzetek egyike lesz, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyógyíthatatlan vagy súlyosan sérült betegek véget vethessenek szenvedéseiknek.


Belgium azt mondja, szívesen fogadná az összes álló készletet.


Oroszországnak szóló hadüzenettel felért az amerikai elnök televíziós provokációja. Putyin válasza.


Oroszország visszahívta amerikai nagykövetét Moszkvába a két ország között kialakult feszültségek rendezése végett, miután Joe Biden amerikai elnök szerdán lelketlen gyilkosnak nevezte az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint, és az ABC csatornának adott interjújában kijelentette: "meg fog fizetni" a 2020-as amerikai elnökválasztásba történt állítólagos orosz beavatkozásért.


Fokozott terrorveszélyt jelentenek a belföldi fegyveres csoportok és az úgynevezett fehér nacionalisták az Egyesült Államokban – áll az amerikai hírszerző ügynökségek szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.


Hiába számít kiemelt fertőzöttségi gócpontnak, az északolasz Lombardia tartományban a nyolcvan év felettiek több mint hatvan százalékát még nem oltották be, ezért tiltakozásba kezdtek.


Ezúton is szeretném a cikket megjelentető magyar újságíró kollégáknak megköszönni, hogy ilyen lelkesen támogatják a nyugati testvérek társadalomzüllesztő agymenését, és külön szeretném őket megdicsérni bátorságukért, hogy ilyen nyíltan felvállalják szellemi deficitjüket, melynek köszönhetően teljes mellszélességgel kiállnak az emberek és családok életét végletekig szétziláló pornóipar mellett.







Beesett koronás vicc















 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page