top of page

Mindennapi szemezgetésünk (16:46) 2022.09.15.

szilajcsiko



COVID gyilkosságok. Eljött az idő, hogy nyíltan beszéljünk róla! Ma még nyílt titok az egész világon, a hírhedt „covid-protokoll”, vagyis az a globálisan, az Egészségügyi Világszervezet által kiadott kórházi „kezelés” mellyel, ki tudja milyen jogalapon kényszerítették, vagyis inkább pénzbeli juttatásokkal és zsarolással rávették az orvosokat, kórházi, egészségügyi dolgozókat arra, hogy egységes protokoll szerint gyógyszerezzék és lássák el az állítólagos covid fertőzéssel kórházba került embereket. Márpedig ez a „covid-protokoll” teljesen ellentmond miden orvosi, tudományos alapnak, megszegi magát az orvosi esküt, a vírusos megbetegedések kezelési szabályzatát. Az a kórházi eljárás, ahogy a „covidos betegeket” kezelték pontosan megfogalmazva és az orvostudomány alapjait figyelembe véve, nem megfelelően és szakmai hatáskörrel való visszaélés segítségével elkövetett tudatos minősített emberölésnek és ennek kísérletének minősülnek.


A múlt héten Magyarországra érkezett új típusú Pfizer-vakcinát elsőként az egészségügyi dolgozók emlékeztető oltására kezdik felhasználni – közölték a koronavirus.gov.hu oldalon. Azt írták, hogy jövő héttől már a lakosság számára is elérhetővé válik a vakcina a kórházi oltópontokon, illetve a pénteki oltási napokon időpontfoglalás nélkül is. Az oltóanyag egyadagos és kizárólag emlékeztető oltásra kapott uniós engedélyt; eddig 109 ezer adag érkezett belőle Magyarországra – tették hozzá. (a szabadság hazájában?)


Dánia miután leállította az össze oltást a 18 évnél fiatalabbak számára, most kibővítette a rendelkezést, és az 50 évnél fiatalabbak se kapnak többé kovid elleni oltást. Ha egy 50 évnél fiatalabb dán polgár megkapott már egy kovid oltást, további oltásokat nem kaphat, mert a dán kormányzat leállította az oltásokat. Alapos oka van arra hogy miért. Nagyon sok beteg fiatal van és egyre nő a hirtelen elhalálozott oltottak száma Dániában is. (a hanyatló Nyugaton?)


A CDC igazgatója elismeri, hogy az ügynökség hamis adatokat adott közre a COVID-19 vakcina biztonsági vizsgálatáról! Dr. Rochelle Walensky, az ügynökség igazgatója egy szeptember 12-én nyilvánosságra hozott levélben, amit Ron Johnson amerikai szenátornak kellett válaszként küldenie, közölte, hogy a CDC 2021-ben egyáltalán nem elemzett oltás mellékhatásokat jellemző viszonyszámokat (proportional reporting ratio), annak ellenére, hogy az ügynökség korábban ezt az elemzést az oltásokkal kapcsolatos hivatalos eljárások között tünteti fel (19. oldal), illetve, hogy ez 2021 februárjában már meg is kezdődött. (Standard Operating Procedures, VAERS SOP 2022 - https://www.documentcloud.org/doc.../22278999-vaers-sop-2022) (a magyar hatóságokat nem érdekli?)


A harmadik vax után lebénult a fél arca, és nincs jól, gyenge, nem bírja végigénekelni a koncertjeit. (a magyar hatóságokat ez sem érdekli?)


Megalakult a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ), szeptembertől tizenegy állami informatikai társaság és egy költségvetési szerv került négy minisztériumtól mintegy ötezer dolgozóval az újonnan megalakult szervezethez – jelentette be Guller Zoltán vezérigazgató hétfőn háttérbeszélgetésen Budapesten. Guller Zoltán, egyben a szervezet működtetéséért felelős miniszteri biztos elmondta, négy kiemelt projektet indítanak el, az egyik a digitális állampolgárság megteremtése 2023-ban. Példaként említette, hogy az azonosításhoz nem lesz szükség személyi igazolványra, amit lehet, mobiltelefonon keresztül el lehet intézni. Az a cél, hogy 2026-ig megvalósulhasson a digitális azonosíthatóság, és mindent el lehessen intézni digitálisan.


Azt kérték az uniós bizottságtól, hogy ne hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet, amíg az ország eleget nem tesz az összes ajánlásnak.


„Együtt fogunk harcolni a brüsszeli centralista bürokraták ellen. Magyarország és Szlovákia, és lesznek más államok is” – fogalmazott Miroslav Radačovský.


Harald Vilimsky osztrák politikus sem hagyta szó nélkül a Magyarországot bíráló jogállamisági jelentést.


Közben a Nyugat azt képzeli, hogy ő a „nemzetközi közösség”.


Az Egyesült Államok ezt azért tenné, hogy elrettentse Kínát Tajvan lerohanásától, és az Európai Unió is diplomáciai nyomás alatt áll Tajpej részéről, hogy ugyanezt tegye.


Erről több kép is megjelent a közösségi médiában.


Azt az elképzelést például, hogy az Oroszország elleni szankciók nem működnek, olyan mainstream kiadványok, mint a The Guardian, a The Economist és a TIME Magazine nyíltan is feltárják.


"Egy ökológia-mániától szenvedő elit feláldozta az energia- és élelmiszerbiztonságot a kílmavédelem oltárán" - írja Ralph Schoellhammer a Spiked oldalán.


„Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme” – húzta alá a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke.


Ha így folytatódnak a társadalmi folyamatok, a keresztények 2045-re elveszíthetik többségüket Amerikában. A lesújtó eredmények a Pew Research Center munkatársainak kutatómunkáján alapulnak, amely a Pew-Templeton Global Religious Futures nevű projekt részeként készült el.


Már a XIV. században volt olyan rabbi, aki azt a kérdést vizsgálta, hogy létezhet-e élet más bolygókon.


A hálózat emberei címmel jelent meg Borvendég Zsuzsanna új könyve, melyben Magyarország kifosztásának történetéről, a kommunista erők maffiamódszereiről, politikai gyilkosságokról és a pénz és politikai világot átható korabeli elitről rántja le a leplet a történész.


Mária a szó legnemesebb értelmében mindvégig civil tudott maradni. Egyszerű életet élt, nem tett szert vagyonra. Nyílt beszédét, világos üzeneteit csak az nem értette, aki nem akarta. Gondolatait sokszor lejegyezte, ezek a „viharvert füzetek” tanúskodnak mély hitéről is, amely sokszor átsegítette a nehézségeken. A vörös bosszúvágy, a rabság igazi szabad lélekké nemesítették, akivel „nem tudnak mit kezdeni a Kajafások”. Az 52A559. számú volt halálra ítélt örökre velünk marad. Sorsa, munkássága, embersége kitörölhetetlen nemzetünk történetéből. Amikor megtudta, hogy néhai édesapám is elszenvedte Rákosiék börtönét, egy aláírt nemzeti színű koronás lobogóval tisztelt meg, ami alább látható. Wittner Mária hazatért a Csillagösvényen barátai és sortársai közé. Nyugodjék békében! – cspb –



927 megtekintés

留言


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page