top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (16:58)


A Microsoft társalapítója, aki a világ harmadik leggazdagabb embere, hétfőn a Twitteren jelentkezett egy új rendszer felállításának tervével, amely szerinte segít megelőzni a jövőbeni járványokat. Ide tartoznak a “megatesztelő diagnosztikai platformok”, amelyek minden héten tesztelhetik a lakosság 20 százalékát – mondta Gates egy a terveit népszerűsítő videóban. Hozzátette: a jövőbeni kezelések, például a monoklonális antitestek és az oltások sokkal gyorsabban kifejlesztésre kerülnek a későbbi járványkitörésekre reagálva.


Egyetlen angliai kórházba sem léphet be az a brit nő, aki a szabályokat megszegve, egészségügyi intézményekbe lopózott be, ahol felvételeket készített az „üres osztályokról” – írja az RT.com. A 30 éves Hannah Dean már többször felhívta magára a figyelmet azzal, hogy megkérdőjelezte a járvánnyal kapcsolatos híreket, amelyek a kórházak leterheltségéről szólnak, illetve azt ecsetelik, hogy az adott intézményben mennyire le van terhelve a személyzet.

Digitális koronavírus-vakcinaútlevelet vezet be Dánia és Svédország.


„A főváros nem hagyott számomra más opciót, mint a jogorvoslatot, mivel tisztességes eljárás, azaz tényfeltáró vizsgálat helyett egy rögtönítélő bíróság gyorsaságával elküldtek, sőt, nyilvánosan megsértették a jó hírnevem” – mondja a Mandinernek a Főpolgármesteri Hivatalból a minap elbocsátott Békés Gáspár, akit botrányos, a keresztényeket sértő kijelentéseiről is kérdeztünk.


Izrael-ellenes muszlim brit politikusnő antiszemitázta a magyar kormányt Zarah Sultana brit munkáspárti képviselőnő antiszemitának nevezte a magyar kormányt, ami Kulin Ferenc nagykövet kikért magának. Sultana válaszlevelét „helyretételként" idézi a baloldali sajtó, pedig a képviselőnő a múltban maga is többször keveredett antiszemitizmus-botrányokba.


Az épület napok óta illegális bevándorlók lakhelye, ahova most a Magyar Nemzet munkatársát is beengedték. Riportunk Brüsszelből.




17 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page