top of page

Mindennapi szemezgetésünk (18:04)


Szijjártó Péter követőinek egy része nem egészen pozitív hangvételben kommentálta a Rothschildok méltatását. Többen megemlítették, hogy ez a bankárcsalád is a globális háttérhatalom egyik feje. Sokak pedig meglepetésüknek adtak hangot a találkozó miatt. Pedig ebben nincs semmi meglepő, a Rothschild bankház mindig is kiváló viszonyban volt Orbán Viktor kormányával. A két fél számtalan ügyben folytat egyeztetést, nem egyszer maga Orbán Viktor is részt vett ezeken a találkozókon. Például 2012-ben “áttekintették a magyar-német és a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok helyzetét, különös tekintettel az energetikai és a finanszírozási kérdésekre” – írta akkor a Magyar Nemzet. Akkor azzal a Klaus Mangolddal egyeztetett Orbán, aki későbbi szerepéről több írás is megjelent a magyar sajtóban. A kormány a Rothschild bankháznak több megbízást is adott, egyik legjelentősebb ilyen jellegű együttműködés a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos tanulmányok megírása. De volt kormánytag is tanácsadóként segíti a Rothschildok tevékenységét. A Rothschild bankház ügyeivel többször foglalkozott Bogár László közgazdász, egyik írása itt olvasható.


Polgármester úr elgondolkodhatna azon is, hogy vajon milyen folyamatokat indítana meg az, ha politikusok a korábban adományozott kitüntetéseket kezdenék el visszavonni a napi aktuálpolitikai számítás és a pillanatnyi, tünékeny politikai siker reményében...

„Ésszerű útikalauz a jobb élethez” – írta a névtelen szerző az alcímben, a „Boldog élet” 21 szabályát foglalva össze. Nem tudom, ki volt a „boldogsággal házaló”, az viszont az impresszumból kiderül, hogy a hetvenoldalas, az Egyesült Államokban magyar (és ki tudja, hány) nyelven nyomtatott füzetet a Ron Hubbard Kiadó gondozta. A kritikus olvasó számára azonnal kiderül, hogy szcientológuspropagandáról van szó, mert Hubbard az általa a „mentális egészség modern tudományának” nevezett üzleti vállalkozásból alapított vallást.


Mi lenne, ha az egyik gyereke odaállna Önhöz, és bevallaná, hogy homoszexuális?” Erre Orbán Viktor azt felelte, hogy nagy kihívás lenne, de a „drága Istenmég nem szembesített bennünket ezzel a kérdéssel”. „Magától értetődő, hogy a feleségem és én, a hajlamaiktól teljesen függetlenül, mindig jót szeretnénk a gyerekeinket”- tette hozzá. (...) mi lenne, ha az egyik lányának muszlim lenne a barátja. „Úgy neveltem a gyerekeimet, hogy az életük fontos kérdéseit maguk hozzák meg. És megpróbáltam úgy felvértezni őket ismeretekkel és neveltetéssel, hogy a helyes döntést hozzák meg. Valószínűleg azért megkérdezném: »Jól átgondoltad te ezt?« És ha a válasz »igen« lenne, ott az én feladatom véget érne. A szülők nem élhetik a gyerekeik életét. Valószínűleg azt gondolnám, hogy Isten hozta a döntést. Az ember szereti a gyerekeit, mindegy melyik utat választják”.


Drámai, elcsukló hangon számolt be Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata kongresszusi képviselő a capitoliumi ostrom eseményeiről. A drámai bújkálásról és halálfélelemről szóló történet ott hibádzott, hogy a szélsőbaloldali kirohanásairól híres képviselő nem is tartózkodott az ostrom alatt az épületben. A most kirobbant botrány kapcsán többen lemondásra szólították fel a nyilvánvaló félrevezetés, hazugság miatt.


Rendőrkézen a „leleplező” román exhírszerző

Az egykori tiszt korábban arról is beszélt, hogy többek között a székely „terroristák” ügyét is a román hírszerzés kreálta.


A magyarok mintegy felét leginkább az oltásóvatosság jellemezi.

Ha idesoroljuk a 31,8% eltökélt oltásellenest is, akkor már a teljes lakosság mintegy négyötödét hülyézik le folyamatosan a szinte minden médiafelületet elfoglaló oltáspárti tábor hívei, akik mindössze egyötödös (21,9%) kisebbség nevében lépnek fel úgy, mintha a többséget képviselnék. A korrekt, minden szempontot tiszteletben tartó társadalmi vita így lehetetlen, és nagy eséllyel durván visszaüt majd az, hogy nagyon sokféle oltásóvatos nézőpontra sommásan azt fogják rá: köztük mindenki ostobán „oltásellenes”, vagy mások tömeges haláláért felelősnek kikiáltott népellenségeknek bélyegezik azokat, akik jelenleg a többségi álláspontot képviselik.




43 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page