top of page

Mindennapi szemezgetésünk (17:16) 2021.12.14.






J.K. Rowling: „A pénisszel rendelkező egyén, aki megerőszakolt téged, egy nő”

Az írónő azon akadt ki, hogy a skót hatóságok nőként regisztráltak egy transznemű erőszaktevőt.


Magyar orvosok minden eddiginél hatásosabb Covid-gyógyszert találtak

Attól, hogy valamit antidepresszánsnak hívunk, attól az még nem csak az idegrendszerünkre hat. Az antidepresszánsokról, köztük a fluoxetinről, a mi mostani molekulánkról , ami egy szerotonin alapú antidepresszáns, laboratóriumi körülmények között már évekkel ezelőtt bizonyították, hogy hatékonyan lép fel a Hepatitisz C, illetve néhány más vírussal szemben is.


A lengyel kormány meglépte, amit a Fidesz nem mer: kárpótlás jár az oltások mellékhatásaiért

A most a szenátus elé kerülő törvénymódosító javaslat mellett a 460 fős alsóház túlnyomó többsége, 428 képviselő szavazott, csak heten adtak le ellenszavazatot, a többiek tartózkodtak, illetve nem voltak jelen.


A krízis, pánik és örök félelem kora: Beszélgetés Fabio Vighi professzorral (Szkeptikus Kerekasztal)

Ez alkalommal Fabio Vighi professzorral beszélgettem a COVID-narratíva hátterében megbúvó "vészhelyzeti kapitalizmusról". Így nevezi ugyanis az elmúlt 20 év gazdasági modelljét, amiben a kapitalista rendszer pusztán újabb és újabb válságok által képes életben tartani önmagát. A globális (feltételezhetően mesterségesen generált) válságokat egy hanyatlóban lévő kapitalista modell reprodukálására használják nagytőkések - és természetesen saját hatalmi érdekeik igazgatására.


Az ÉLET menete – Az ÉBREDÉS napja – December. 18., Budapest

Fáklyás menet az Életünk és Szabadságunk védelmében, és a Háttérhatalom áldozatai emlékére. Gyülekező dec. 18-án 15.30 – 16 ó között a Batthyány Örökmécsesnél, onnan 16 órakor indulunk a Kossuth térre! Megemlékezünk a Háttérhatalmi rendszer áldozataira, szabadságharcaink hőseire, és utat mutatunk Ember- társainknak, hogy segíthessünk, akiken még lehet! HOZZ MAGADDAL, EGY 8 ÁGÚ ZÖLD CSILLAGOT, ÉS FÁKLYÁT, VILÁGÍTÓ ESZKÖZT!



GYÁSZOLÓ SZÜLŐK FIGYELMEZTETNEK, HOGYAN ÖLTÉK MEG GYERMEKEIKET A KOVID-OLTÁSOK

Rumble„Hirtelen halálesetekről” kezdenek beszámolni 12 év alatti gyermekek körében, mivel folynak a tömeges oltási kampányok, amelyek célja az 5 és 12 év közötti gyermekek COVID-19 biofegyverrel történő injekciózása. Íme néhány tanúvallomás a szülőktől, akik elvesztették gyermekeiket a COVID-19 oltások miatt. A hivatalos médiában elhallgatják a hangjukat. Kérjük, terjessze ezt a videót széles körben, hogy minél több gyermeket megmentsünk. Teljes cikk: https://healthimpactnews.com/2021/sudden-deaths-of-children-under-the-age-of-12-start-surfacing-after-covid-19-shots-approved-for-this-age -csoport/



Miért áldozzák fel az emberek önként a szabadságukat?

Dr. Joseph Mercola alábbi cikke megdöbbentő magyarázatot ad arra a sokunkat foglalkoztató kérdésre, hogy hogyan taszíthatták az egész világot egy 99,9%-os túlélési arányú vírus ürügyén olyan révült elmeállapotba, amelyben a vélt biztonságunkért feláldozzuk a felmenőink vérén megszerzett szabadságunkat. Az okok megértése kulcsokat is ad a kezünkbe — amire nagy szükségünk is van.




VakcinaAIDS : VAIDS ? – az elhallgatott mellékhatás? Az AIDS-hez hasonló immunhiányos szindrómát kötnek a covid-vakcinákhoz külföldi orvosi lapokban megjelent cikkek

A The Lancetben nemrég megjelent cikkben arról olvashatni, hogy minél több úgynevezett Covid19 ellenes vakcinát, azaz mRNS géntechnológiával előállított kísérleti szérumot, adnak be valakinek, annak a személynek az immunrendszere, a saját természetes védekezési rendszere folyamatosan gyengülni kezd.


Vukics Ferenc: A „Fauci–Daszak–Si Cseng-li”-összeesküvés és a laborszökevény koronavírus

A nyílt levél aláíróiról pedig kiderült, hogy az EcoHealth úgy fogdosta össze őket, hogy úgy tűnjön, a nyilatkozat tudósok széles körének álláspontját képviseli. Ráadásul arról a Peter Daszakról beszélünk, aki tagja volt a vírus eredetét kutató, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által Kínába delegált csapatnak. (a Szilaj Csikóról átvett cikk)


Radikális oltásellenesek fenyegették meg Chaim Kanievsky rabbit és családját

Chaim Kanievsky rabbit, a nem-hászid haredi közösség spirituális vezetőjét, korunk egyik legfőbb vallásjogi szaktekintélyét azután kezdték fenyegetni szélsőséges aktivisták, hogy a nagy tekintélyű rabbi olyan vallásjogi döntvényt adott ki, mely szerint az állami protokollnak megfelelően a gyerekeket is be kell oltani koronavírus ellen.


DR. REINER FÜLLMICH A PFIZER DOKUMENTUMOKRÓL

“42.000 embert foglat magában a tanulmány! 1.227 halálos áldozat csak februárig! Februárig! Ha az oltások által kiváltott 42.000 résztvevő körében fellépő mellékhatást megvizsgáljuk, leesik az állunk! Ami még szörnyűbb! A feljegyezett mellékhatásokból 1:37 arányban halálos kimenetelű! 1:37 arányban halálos! Ez őrületes!”


Bécs ... minden eddiginél nagyobb SZABADSÁG-tüntetés! Többszázezer ember kint volt













315 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page