Mindennapi szemezgetésünk (20:33)

Ismét egy több mint furcsa történet látott napvilágot a covid19 pandémia kapcsán. A Daily Mail cikke szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy egy kínai katonai rangban levő kutató már akkor beadta a szabadalmi kérvényt a covid 19 elleni vakcinára amikor még maga a pandémia ténye sem volt kijelentve a WHO által. Yusen Zhou, a Kínai Néphadsereg katonaorvosa és orvos kutatója a Kínai Kommunista Párt megbízásából 2020 február 24 –én beadta a covid19 , kínai gyártmányú covid19 vakcina szabadalmazási kérvényét, holott a WHO csak 2020 március 10-én jelentette ki a pandémia veszélyét és a koronavírus-járvány létezését, derül ki a The Australian újság riportjából. Ez alig egy hónappal azután történt, hogy Kína hivatalosan bejelentette az első covidosnak mondott fertőzéseket.
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján jelent meg egy közlemény, melyből kiderül, hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni az Európa-bajnokság meccseinek kezdetén, hogy így tiltakozzanak a kirekesztés és a rasszizmus minden formája ellen.
Valami nagyon nem stimmel a szupervakcinának beállított covid19 kísérleti szerrel Angliában (sem), derül ki a Sky News hírportálon közzétett adatokból. Ezek alapján naponta 400 olyan személy betegszik meg úgynevezett covidis tüneteket produkálva azok közül, akik már megkapták a szupervakcinának mondott kísérleti szer mindkét adagját, mutatott rá az Egyesült Királyság kormányának volt tudományos főtanácsadója Sir David King.
Ismét egy több mint furcsa történet látott napvilágot a covid19 pandémia kapcsán. A Daily Mail cikke szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy egy kínai katonai rangban levő kutató már akkor beadta a szabadalmi kérvényt a covid 19 elleni vakcinára amikor még maga a pandémia ténye sem volt kijelentve a WHO által. Yusen Zhou, a Kínai Néphadsereg katonaorvosa és orvos kutatója a Kínai Kommunista Párt megbízásából 2020 február 24 –én beadta a covid19 , kínai gyártmányú covid19 vakcina szabadalmazási kérvényét, holott a WHO csak 2020 március 10-én jelentette ki a pandémia veszélyét és a koronavírus-járvány létezését, derül ki a The Australian újság riportjából. Ez alig egy hónappal azután történt, hogy Kína hivatalosan bejelentette az első covidosnak mondott fertőzéseket.
Dr. Anthony Fauci szerdán közzétett e-mailjeinek fényében a Children’s Health Defense (CHD) felszólítja az egészségügyi hatóságokat, hogy azonnal állítsák le a COVID-19 vakcinák beadását kiskorúaknak, akár klinikai vizsgálatokban, akár sürgősségi felhasználási engedély alapján. A 99,997%-os gyógyulási arány mellett a gyermekek nincsenek kitéve a COVID-19 fertőzések súlyos egészségügyi következményeinek nagy kockázatának – de a vakcina okozta mellékhatások jelentős kockázatának igen. Május 19-én a Pfizer közzétett egy 37 oldalas “adatlapot” a 12 éves és idősebb gyermekeken tesztelt COVID-19 vakcinával kapcsolatos klinikai kísérleti adatokról. Az adatokból kiderült, hogy a vizsgálatokban részt vevő öt gyermekből négynél enyhe vagy súlyos mellékhatások léptek fel. Függetlenül e mellékhatások súlyosságától, e kísérleti vakcina hosszú távú hatásai a gyermekek egészségére nem ismertek. A szerdán nyilvánosságra hozott e-mailek azt bizonyítják, hogy Fauci tudta, hogy a vírus és a világjárvány vakcina nélkül el fog múlni, hogy a maszkok nem működnek, és hogy azok, akik felépültek a fertőzésből, jelentős immunitással rendelkeznek.
A szülők, akiknek van 16 éven aluli gyermekük:
14,9 százalékuk azt felelte, hogy biztosan beoltatná a gyermekét,
25,8 százalékuk inkább igen,
6,8 százalékuk nem tudott felelni,
20,1 százalékuk inkább nem,
32,4 százalékuk pedig biztos benne, hogy nem oltatná be 16 évnél fiatalabb gyermekét.
Az önterjesztő oltóanyagok az egész emberiséget a transzhumanisták kezébe adnák. Az orvosi etika gyorsan átalakul, hogy lehetővé tegye olyan "fertőzés-szerűen" terjedő vakcinák kibocsátását, amiket a lakosságnak csak kis százaléka igényelne. Az emberiség többi része ugyanúgy megkapná a vakcinát, mint ahogy bármelyik fertőző betegséget. Ez a transzhumanista cél megvalósulása, a H+, vagyis az Emberiség 2.0 megteremtése.
Comments