top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (18:47)


Ezért mondták sokan azt, hogy csak felejtsünk, az lesz a legjobb. A komcsik legalávalóbb sikere éppen ez volt. Ezt a kérdést már nem lehet megnyugtatóan rendezni, ezért is tartom értelmetlennek az ügynökakták kérdését, de ez messzire vinne minket. Megvolt a történelmi lehetőségünk arra, hogy börtönbe juttassuk a Bauereket, de helyette ügyvédi irodákkal jutalmaztuk őket. Csak ne is beszéljünk erről.


Több brit szakértő is megkérdőjelezte szombaton azt az előző napi tájékoztatást, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.


Ez megfigyelők szerint azt jelenti, hogy a letartóztatott orosz politikus hívei megkísérlik „a fehérorosz forgatókönyv” szerint alakítani a moszkvai eseményeket.


Bart Somers az új szervezet felállását ezzel dicsérte: „Különböző hálózatokat, szervezeteket és polgárokat fogunk összehozni a sokféleségben, hogy egy nagy befogadó társadalommá váljunk.” Majd azt is hozzátette, hogy „Nem a különböző közösségek Flandriájában, hanem a többfajta identitással rendelkező polgárok Flandriájában hiszek.”


A Vasárnap.hu közösségi felületeit az elmúlt napokban elárasztották a gyalázkodó, személyeskedő vagy parttalan vitát provokáló megnyilvánulások, hozzászólások - ezeket a jövőben is minden figyelmeztetés nélkül, következetesen törölni fogjuk. A Vasárnap.hu nem az a platform, ahol mindezeknek helyük van. Az LMBTQ-lobbi képviselőinek számtalan erre alapított és hivatott felület áll rendelkezésére.


Elhunyt pénteken egy 73 éves nő, aki halálának napján kapta meg a koronavírus elleni oltást. (...) Az oltás után az eljárásnak megfelelően megfigyelés alatt tartották, de nem voltak panaszai, így elhagyta az oltóközpontot. Később bevitték ugyanazon kórház sürgősségi osztályára, ahol leállt a légzése és a szívműködése, és nem tudták újraéleszteni. Az idézett forrás szerint az eddigi információk arra engednek következtetni, hogy nincs ok-okozati összefüggés az elhalálozás és az oltás beadása között, mindössze véletlen egybeesésről van szó. * Egy hozzászóló (mALECZKI JÓZSEF) véleménye: Hát persze! “Nincs ok-okozati összefüggés az elhalálozás és az oltás beadása között”. Már hogy is lehetne? Nyilvánvaló, hogy az a szegény nő már eleve a halálán volt, de valahogy még elvonszolta magát az oltóközpontig, nehogy beoltatlanul haljon meg. Ha ugyanis valaki több krónikus betegségben szenvedve meghal, de kimutatták szervezetéből a koronavírust, akkor ő csakis attól halhatott meg. Ha pedig valaki meghal az oltás után, akkor semmiképpen sem az okozhatta a halálát, hanem csakis krónikus betegségek.








40 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page