top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (18:33)




A főorvos, aki több mint egy éve kezel és gyógyít covidos betegeket arra figyelmezteti a közvéleményt és az illetékeseket , hogy ugyanazokat a hibákat nem szabad megismételni, és a nyári évszakban a korlátozások teljes feloldását követeli, tekintettel arra, hogy az emberi szervezet immunrendszere sokkal jobban működik ebben az időszakban – írja Ziarul Național .


Visszaesett az oltások száma, ezért a legkülönfélébb eszközökkel próbálják növelni az oltási kedvet az amerikai államban. Az amerikai Washington állam vezetése engedélyezte, hogy ingyen marihuánás cigit kapjanak azok, akik beadatják maguknak a koronavírus elleni oltást. A kannabisz boltokat is felügyelő állami hatóság ezt hétfőn jelentette be, írja a 24.hu a CBC News cikke alapján.


Ha saját állampolgárainak megfigyeléséről van szó, akkor Kína mindig tud újat mutatni. Egy 60 drónból álló flottát telepítettek a dél-kínai Guangzhou városában, hogy otthon tartsák az embereket és figyelmeztesse őket a maszkviselésre – írja az ABC News.


Gyomorforgató, ahogy a kivénhedt, lejárt szavatosságú celebeket ott is befogják vakcina reklámnak, s az is teljesen okádás, ahogy csak azoknak a dalait nyomatják, akik viszont nyomatják az oltás propagandát. Csepregi Éva néni mint nagy covid celeb olyan sűrűn énekli veterán diszkós dalait a covid rádióban, hogy csuda! Viszont így lett egyre ritkább a rádió zenei anyagában a legnagyobb magyar zenekar, az Omega, ugyanis Kóbor jános, Mecky egy az egyben kijelentette, hogy ő nem oltakozik.


Egyelőre nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a napokban ismerték el – amerikai és izraeli tanulmányokra hivatkozva –, hogy aggasztóan növekszik a szívrendellenesség, infarktusok előfordulása azoknál a fiatal férfiaknál, akik megkapták a géntechnológiás covid19 oltás mindkét adagját.


Tavaly ilyenkor a Covid-19-es megbetegedések jelentős mértékben csökkentek minden érdemi intézkedés nélkül, mivel a nyárra minden megnyílt, és a hatalom néhány országban megengedte, hogy az élet néhány hónapra visszatérjen a normális kerékvágásba, mindezt oltás hiányában. Idén pontosan ugyanezt a 2020-ban megfigyelt jelenséget a tömeges oltásnak tulajdonítják. A narratíva szerint ez ment meg minket a Covidtól.


Szégyen és szemérmetlenség egy olyan gyülekezet összeállása, amelynek fő célja egy sikeres miniszterelnök kikényszerítése a hatalomból, mint ahogyan ez Magyarországon történik – minderről Hans Kaiser, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa beszélt. Az egykori miniszter – aki 2006 és 2012 között a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodájának volt a vezetője – a Vasárnapi Újság című rádióműsorban kifejtette: az ellenzéknek csak az számít – mindegy, miként és milyen áron –, hogy Orbán távozzon. Szavai szerint nagyjából ez az a megoldás, amit azok az emberek kínálnak, akik ezt a szövetséget kiagyalták. A CDU politikusa hozzátette: ilyen eset Németországban nem fog előfordulni. Hans Kaiser csak remélni tudja, hogy a magyar polgárok is felismerik, átlátják, miről is van szó; bosszúról és régi küzdelmekről.




120 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page