top of page

Mindennapi szemezgetésünk (18:31) 2022.06.14.





Több éjszakai szórakozóhelyet is végigjárt az illető, meglett az eredménye. Újabb szigorításokat vezetnek be Pekingben a koronavírus-járvány miatt – jelentették be a kínai hatóságok hétfőn. (kapóra jött)


Biztonságos és hatékony. Biztonságosak és hatékonyak a Pfizer Covid-vakcinái a hat hónapos és négyéves kor közötti gyerekek számára – állapították meg az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) munkatársai. (biztonságos népegyelés)


Az Európai Unió mintegy 110 ezer adag majomhimlő elleni oltóanyag vásárlására vonatkozó megállapodást írt alá – közölte kedden az Európai Bizottság (nem nyughatnak)


Az alábbi cikket a Natural.news tudományos cikkeket megjelentető portálról vettük át. A cikk ugyanis elénk tárja azokat a létező, de az emberek elől eltitkolt tényeket, hogy a COVID19, védőoltásnak hazudott mRNS kísérleti szérum milyen elváltozásokat, folyamatokat indít el az emberi testben. És ez a folyamat NEM egy vírus elleni immunitás kialakítása, hanem valami egészen más, egészen szörnyű és teljességgel törvénytelen. TILTOTT GLOBÁLIS NAGYSÁGÚ EMBERKÍSÉRLET! Mely szedi azóta is áldozatait és egyelőre nem tudni, mi lesz a vége! (igaz, ami igaz)


A politikus szerint a magyar miniszterelnök „a maga idejének Volodimir Zelenszkije volt”. (politikus szemellenzőben)


A bevándorlókat képviselő ügyvéd szerint az elutasítás ügyfeleit alapvető méltóságukban sérti meg. (nekik papírjuk van a liberáltságukról)


Ezek mind használt eszközök, ezért nem is a beszerzési árukon, hanem a jelenlegi – értékcsökkentett – áron szerepelnek a statisztikában.


Az orosz erők Mi-8-as helikopterekkel két támadást hajtottak végre az ukrán katonák állásai ellen Mikolajiv és Herszon megyékben, Sznyihurivka településnél pedig légiharc volt.


Egy lengyel jelenlegi EP-képviselő azzal az ötlettel állt elő, hogy a Nyugat atomfegyverekkel lássa el Ukrajnát. Robert C. Castel jegyzete.

Ukrajna elkövette ugyanazt a hibát, mint a háború elején Oroszország Kijev mellett.


"Nekünk, magyaroknak ebből az egészből minél inkább ki kell maradnunk. De nem csak a háborúból, hanem a szankciós politikával önmagát büntető Európai Unióból is. Ukrajna példájából láthattuk, hova vezet, ha egy országnak amerikai érdekeket kiszolgáló bábkormánya van. A következő hónapokban még nagyobb mintán, az Európai Unió szintjén nézhetjük végig ugyanezt. A tanulságok önmagukért fognak beszélni. A Huxit egyre több ember számára lesz vonzó alternatíva.” – írta Volner János a Facebookon.


Teherán sorra szembesül a pénzügyi és katonai csapásokkal.


Az átalakítás oka, hogy bár a baloldal nyolcszázezer szavazót veszített, mégis hárommilliárd forinttal több pénzre tenne szert, mint előző ciklusban.


Tóth Máté, a Tibi atya brand egyik alapítója a Hetek podcast-műsorában beszélt többek között arról, hogy mi a véleménye az LMBTQ-lobbi térhódításáról, az ukrajnai háborúról és a magyar belpolitikáról.


A Fúzió Hallgatói Közösség podcast sorozatának aktuális vendége Sándor Barnabás, okleveles biztonságtechnikai mérnök, minősített etikus hacker, az Okosítsa Otthonát nevű okosotthon tervező és kivitelező vállalkozás alapítója volt, aki által betekintést nyerhetünk a digitalizált mindennapokba, amely sok szempontból még csak jövő, de már itt kopogtat az ajtónkon.


Ignaz Bearth svájci származású konzervatív véleményvezér a VDTAblog rendelkezésére állt egy rövidinterjú erejéig, és megosztotta véleményét néhány aktuális kérdésről.







595 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page