top of page

Mindennapi szemezgetésünk (19:01) 2021.08.30.



Az FDA egy teljesen korrupt bűnszervezet: A korrupt amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA), amely állítólag egy szabályozó ügynökség, de valójában a Big Pharma gyógyszeripar, vakcinaipar és az agrárbiznisz ügynöke, a hírek szerint végleges jóváhagyást adott a Pfizer Covid "vakcinájának". "Az FDA gratulál magának, kijelentve, hogy a "vakcina" "mérföldkő a COVID-19 világjárvány elleni küzdelemben"...


Magyarország ezzel sikeresen felzárkózott Izrael és Ausztrália mögé, ahol szintén oltják a gyerekeket, noha ennek szükségességét maga a WHO sem merte nyilvánosan elismerni. Izraelben már azzal kecsegtetik a két oltást megkapottakat, hogy amennyiben nem kérik a harmadik kísérleti vakcinát, úgy a „védettségi igazolványuk” érvénytelenné válik, tehát könnyű kiszámítani, mi vár a magyarországi oltottakra is.


A környezetvédelem jegyében.


Még 2015-ben perelte be a középiskoláját a régen-nő-most-férfi fiatal, az ügyben nemrég született peren kívüli megállapodás.


Ha nem adatják be 6 hónapon belül maguknak a harmadik géntechnológiás trityit is, a „védettségi igazolványuk” érvényét veszti. És aztán jön a negyedik, ötödik, hatodik oltás… legalábbis azoknak a szörnyetegeknek a terve szerint, akik ezt az egész gyalázatot a világra engedték.


Angela Merkel kancellár (CDU) eredetileg a vasúti közlekedésben is érvényesíteni akart az un. "3G" szabályt – vagyis csak oltott, covidon átesett vagy tesztelt személy szállhatott volna fel a vonatokra. Az érintett minisztériumok szerint ennek végrehajtása lehetetlen.


Jelenleg a hatalom uszítja az oltottakat az oltatlanok ellen. A hatalomnak az egyedüli fegyverük, oszd meg és uralkodj! Szeptembertől egy olyan világot akarnak nekünk, amiben olyan vakcinákat akarnak ránk kényszeríteni, amiről senki nem tud semmit. Soha nem fog megállni az oltási program, nekünk kell ébredni, össze kell fogni mindenkinek, aki túl akarja élni a kényszert, a zsarolást, a jogaink sárba tiprását, és cselekedni kell. A teljes cikk és videók a demonstrációról megtekinthetők a napitema.hu weboldalon: https://www.napitema.com/2021/08/bekes-demonstracio-17-honapja-tarto.html


„Vannak reális problémák, amiket meg kellene oldani. Olyannal még se gyerek, se kolléga nem jött hozzám, hogy ilyesmi miatt molesztálnák, de olyannal már igen, hogy nincs mit enniük, vagy hogy az apjuk iszik, az anyjuk szétverte a fejüket. Ha ezekkel a problémákkal jönnek, ezeket meg is oldom” – nyilatkozta a homoszexuálisok problémáival kapcsolatban Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Transindex.ro-nak.


Azok a személyek, akik felépültek a koronavírus-megbetegedésből és ezáltal szereztek védettséget, nagyobb eséllyel kerülhetik el a delta-variánst, mint akik mindkét oltást felvették – írja a Világgazdaság az egyik legjelentősebb lapra, a Bloombergre hivatkozva.


Greg Epstein, az „Isten nélküli jó” című könyv szerzője éveken keresztül szolgált humanista káplánként az elitiskolában, most azonban a káplánok szervezetének elnökévé léptették elő. A szavazás egyhangú volt, mindenki egyetértett abban, hogy ha diákjaiknak nem kell a vallási tradíció, egy ateista káplán épp megfelelő lesz számukra.






















 
 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page