VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mindennapi szemezgetésünk (19:34)


Szülés a covid-protokoll szerint

Ekkor már éreztem nem kapok levegőt, fuldokoltam, kértem vegyék le rólam a maszkot, de azt mondták, ezt nem lehet. EZ A PROTOKOLL, HOGY BÁRMI TÖRTÉNJEN ÉN, A NEGATÍV TESZT ELLENÉRE MARADJAK MASZKBAN. Megjegyzem, ez a második szülésem volt, az első gyermekem születésekor oxigént kaptam, azonnal, hogy a szülőasztalra felraktak. Most meg bekötik az orrom és száma s levegőt is alig kapok. MERT EZ A PROTOKOLL!


A tudós elmagyarázza, miért volt hibás a WHO vizsgálata Wuhanban

Az Independent Science Newsnak adott interjúban Richard H. Ebright, Ph.D., a 26 tudós egyike, aki nyílt levelet írt alá, amelyben a COVID-19 eredetének kivizsgálását szorgalmazta, felvázolja, hogy a WHO vizsgálata mennyire hibás volt.


A nagyváradi román doktornő esete az erdélyi magyar médiával – Szakács Árpád írása az Erdély.ma portálnak

(Holnap bővebb szemlézés itt, a Szilaj Csikón – a Szerk.)


Olasz orvosok szövetsége: sikeres covid kezelés hydroxychloroquine-al és d-vitaminnal

„Amikor megtaláltuk a megoldást a gyógyszerezésben és a korai kezelésben, ugyanúgy kezdtünk dolgozni: válaszolunk az e-mailben küldött megkeresésekre, és több mint 6000 esetet kezeltünk. A halálozás gyakorlatilag nulla ”


Brit kutatók: a közönséges megfázás is kiszoríthatja a szervezetből a koronavírust

Brit tudósok szerint a közönséges megfázást okozó rhinovírus hatékonyan kisöpri a Covid-vírust az emberi test sejtjeiből. A vírusok ugyanis versenyeznek abban, hogy melyik fertőzze meg a szervezetet, és ebben a csatában a Glasgow Egyetem kutatói szerint a koronavírus húzza a rövidebbet. (Eggyel több ok, hogy hagyjanak fel a szájmaszkoltatással! Még az influenza is hatásosabb ellenszere a koronavírusnak – a Szerk.)


Ingyen kaja, marihuána, fuvar, fánk, készpénz, ha beoltatod magad már a szabad döntést is manipulálják Fortune Magazin

De ha ez nem lenne elég, egyes amerikai cégek már odáig süllyedtek, hogy ingyen alamizsnával próbálják szó szerint beetetni azokat, akik hajlandóak maguknak beadatni valamelyik vakcinaipari cég termékét! Ingyen Krispy fánkot, ételt, marihuánát, fuvart, sőt készpénzt is felajánlanak. Erről számol be a híres Fortune magazin


Itt az idő felszólalni az izraeli demokrácia védelmében

Megdöbbentő, milyen szélsőséges politikusok jutottak be az izraeli parlamentbe, nem lehet tovább hallgatni - véli egy izraeli publicista.


„Már nincs hová hátrálnunk, ránk gyújtják templomainkat, tönkreteszik harangjainkat”

Rendkívül örülök a Kúria szerdai ítéletének, amelyben elítélte a magyar- és kereszténygyalázó újságírót, mert ez azt jelenti, hogy van olyan bíróság ma Magyarországon, amely a húsvéti alaptörvényt és az új Ptk.-t veszi alapul, és ennek alapján ítéli meg a közösségek védelmét – nyilatkozta lapunknak Vejkey Imre. A KDNP országgyűlési képviselője szerint fel kell emelni a hangunkat, mert ami ma zajlik világszerte és hazánkban is, már nem csupán szellemi keresztényüldözés.


















52 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek