VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mindennapi szemezgetésünk (20:09)



FIATALKORÚAK OLTAKOZÁSA

A HUN Tv vendége Dr. Pócs Alfréd. Házigazda: Déri Zsuzsanna.


"Gyermekekre veszélyes, vallásos szélsőséges" – Biblikus nemi identitásról prédikált az iskolai káplán, jelentették a terrorelhárítóknál

Bernard Randall tiszteletest, egy brit iskolai káplánt eltávolítottak pozíciójából és jelentettek a kormány egyik terrorelhárító szervénél, miután egy prédikációjában megosztotta a tinédzser diákjaival többek között a Biblia álláspontját is a házasságról és a nemi identitásról. Randall káplán már 2018-ban látta a vészjósló előjeleket, mikor Elly Barnes, az Educate és Celebrate (Oktass és ünnepelj) szervezet képviselője az iskolába jött kiképezni a tanári kart, hogyan építsék be a gendert, a gender identitást és a szexuális felvilágosítást az iskola szövetébe úgy, hogy "szétzúzzák a heteronormativitást", azaz a két nemre épülő egyedül heteroszexuális kapcsolatokat elfogadó ideológiát. A lelkészt sokkolta, amikor meghallotta az iskola döntését, hogy LMBT-befogadó tantervet fogad el, még az óvodások számára is.


FRANCIAORSZÁG: 12 család jelentette fel az AstraZeneca céget emberölés miatt

A 15 elhunyt közül 12-nek a családja jelentette fel a vakcinagyártó céget emberölés miatt. Az áldozatok zöme az ötvenes évei közepén járt, de akad köztük fiatalabb is. A legfiatalabb áldozat egy 24 éves, addig makkegészséges egyetemi hallgató, aki az oltás után hunyt el. "Ismeretlen eredetű” trombózisos belső vérzése támadt a lépében, mely szétpukkadt a keletkező vérrögök miatt. Az egyetemista családjának ügyvédje elmondta a sajtónak, hogy a kórboncnoki jegyzőkönyv szerint a fiatalember agyában is találtak vérrögöket. Az ügyvéd szerint a boncolás azt is bebizonyította, hogy a 24 éves fiatalembernek nem volt semmilyen más betegsége, sem fertőzése, tehát a halálos vérrög-képződést csakis az oltás idézhette elő.


1947. MÁJUS 10.: ELKÉSZÜL AZ EMBERKÍSÉRLETEKET SZABÁLYOZÓ NÜRNBERGI KÓDEX

Emberkísérlet nem lehetséges önkéntes beleegyezés nélkül. Az bármikor visszavonható. Ha a kísérleti alany épsége veszélybe kerül, abba kell hagyni a kísérletet. A társadalom számára hasznos célúnak kell lennie a kutatásnak. Előbb állat- és más kísérletek támasszák alá a vizsgálatokat. A fizikális és mentális károkat el kell kerülni. Nem végezhető halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó kísérlet. A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset. Meg kell előzni a szövődményeket. Hozzáértő, kellő tudományos fokozattal rendelkezők végezzék a kísérletet. Nagyjából ez az a „tízparancsolat”, amelyet Nürnbergi Kódex néven ismerünk, és az emberkísérleteket szabályozza.


SVÉDORSZÁG: Több mint 30 000 korona-oltás mellékhatást jelentettek

A Svéd Gyógyszerügynökséget elárasztják a COVID-19 oltások utáni mellékhatásokról szóló jelentések. Idén már összesen 31 844 jelentést regisztráltak a hivatalos felületen. A jelentések háromnegyede nem orvosoktól, hanem magánszemélyektől származik.






Megmozdulás a normális életért, az egészségünkért, a megélhetésért, a jövőnkért, a szabadságunkért, az emberi jogainkért – mert május 23-tól már gyülekezni szabadon lehet!




Egy okos német orvos készítette a fenti grafikont tavaly, a hivatalos oltási és "koronavírus"-halálozási adatokból. Azokban az országokban, ahol 1919-ben jelentősen nagyobb volt az influenza oltással való beoltottság aránya, ennek megfelelően jelentősen nagyobb volt a Covid-halálozások mértéke is...


AZ OLTÁSOK AZ ÉLETET NAGYON LERÖVIDÍTIK - MONDJA EGY NAGY TEKINTÉLYŰ PROFESSZOR

"A váható élettartamod, ha a 30-as éveidben van, lecsökken 5-10 évre."