VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mindennapi szemezgetésünk (20:06)



A vakcina-őrület újabb aljas propagandacselei: Szlovákiában is lesz “Covid-lottó”, sőt az is pénzjutalmat kap, aki rábeszél egy másik embert az oltásra

Lassan világossá válik, hogy a nagy gyógyszerkísérleteknél, mint például a Covid19 féle kísérleti vakcina tömeges kipróbálása, bizony, így vagy úgy, de fizetni kell a kísérleti alanyoknak, hogy részt vesznek a Föld eddigi legnagyobb gyógyszerkísérletében. Igaz, így aláírják azt is, hogy pár garasért, behülyítésért vállalják a kockázatát a kísérleti vakcinának. Úgy tűnik, a covid terroristák által elfoglalt európai politikai életben már nincs semmilyen morális határ, hogy bebizonyítsák mennyire nagy szélhámosság és politikai manőver az egész Covid19 féle oltási cirkusz. Szlovákiában is jön a Covid-lottó, sőt az is pénzjutalmat kap, aki rábeszél egy másik embert az oltásra, adta hírül a szlovák sajtó pénteken.


A “covid-inkvizíció” akciói: Boszorkányüldözés indult a kanadai orvosprofesszor ellen, aki rámutatott: nem kell és nem szabad beoltani covid vakcinával a gyerekeket

A kanadai Dr. Francis Christian sebészprofesszor, egyetemi tanár június 17-én több mint 200 orvoskollégájának kiküldött egy anyagot, amelyben 6 pontban összeszedte, miért meggondolandó a gyerekek oltása covid ellen.

(...) A gyerekek az előző híresztelések ellenére, nem terjesztik a betegséget a felnőttekre. (...) Az anyag elküldése után 4 nappal (!) dr. Francis Christian a Saskatchewani Egészségügyi Hatóságtól kapott egy levelet, amelyben közlik vele, hogy tevékenysége szembemegy a hatóságok ajánlásaival. Ezzel egyidejűleg a Saskatchewani Egyetem azonnali hatállyal felfüggesztette állásából.


Dr. Oana Secară:”A járványnak vége van! Semmi értelme a maszkviselésnek. A hatóságok vezetői mai napig nem értik, hogyan terjednek a vírusok!"

Legyen világos, a SARScov2 járványnak vége van! És nem a kísérleti oltások miatt van vége, hanem az ember természetes immunitása, immunválasza miatt, mely saját magától kialakította a nyájimmunitást, jóval azelőtt, hogy elkezdték volna az embereket beoltani a kísérleti vakcinákkal. – nyilatkozta Dr. Oana Mihaela Secară a Ziarul Național-nak. (...) külön kihangsúlyozta, hogy azonnal be kell szüntetni minden maszkviselési kötelezettséget, ugyanis ezeknek az orrot-szájat eltakaró rongymaszkoknak az ég egy világon semmi közük nincs a vírustól való védekezéshez, viszont sikerült az embereket lelkileg megviselni és a társadalomban óriási káoszt előidézni, egy bizonyítottan hamis, orvosilag nem indokolt intézkedéssel.


EZREK HALNAK MEG KORONAOLTÁS UTÁN!

Ebben az adásban a Kla.tv mérleget készített a „koronaoltási gyakorlatról”. Ennek a „gyakorlati tesztnek” az alapját a napilapok által közzétett tények és adatok képezik, amelyeket forrásként megneveztek. További forrásokat találhat dokumentum formájában az adás szöveges leírásában a www.kla.tv honlapon.


Alig több, mint 6000 oltott hiányzik ahhoz, hogy eldobhassuk a maszkokat - itt vannak az enyhítés részletei

Öt és fél millió beoltott után megszűnik a kötelező maszkviselés, és újabb korlátozásokat is feloldanak közölték a kormany.hu portálon szerda délután. A magyar lakosság magas átoltottságnak köszönhetően a járvány harmadik hulláma elvonult, az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, így az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba írták. (Ahol zsarolás van, ott zsarolás van – a Szerk.)


Megtetszett a lengyeleknek a pedofilellenes törvényünk, azonnal le is másolnák

Lengyelországnak le kell másolnia azt a magyar törvényt, amely megtiltja az iskoláknak a homoszexualitás népszerűsítését szolgáló anyagok felhasználását – mondta a lengyel oktatási miniszter hétfőn.


Nemet mondott a Vatikán az olasz gendertörvényre A Szentszék nem hagyja annyiban, hogy az olasz állam a szexuális kisebbségek kirekesztésének büntetésével kísérletet tesz a katolikus egyház tanításainak kriminalizálására.


Ez nem a mi Németországunk! A német NPD bajtársias levele Orbán Viktornak Nyílt levél Orbán Viktornak! (+ videó)

Kedves Orbán miniszterelnök úr, kedves magyarok! Az utóbbi események fényében szeretnénk tisztázni, hogy az elmúlt napokban az ön által, a médiában Németországról alkotott véleménye nem felel meg teljes mértékben a valóságnak és annak, amit a németek többsége valóban gondol és képvisel.


HORVÁTORSZÁG: Tumultus a határnál a mától érvényes szigorítás miatt Július 1-jétől Horvátország szigorította a beutazásra vonatkozó feltételeit, emiatt pedig több órás torlódás alakult ki csütörtökön a magyar-horvát határnál. Az új szabályok értelmében július 1-jétől problémamentesen utazhatnak Horvátországba az EU tagállamaiból (EU/EEA) azok a személyek, akiknek van érvényes uniós COVID-útlevelük (COVID-pass). Elgondolkodtató, hogy milyen nyomás/meggondolás hatására történt meg ez a mostani szigorítás.


Gender-őrület: Spanyolország cinikus "woke"lépése, mely lehetővé teszi, hogy a 14 éven felüli gyerekek meghatározzák saját nemüket, aláássa a szülőket és kiszolgáltatja a sérülékeny gyerekeket!

Ha Irene Montero spanyol esélyegyenlőségi miniszter, az új törvénytervezet kidolgozója komolyan gondolja azt az állítását, hogy pártja "történelmet ír egy olyan törvénnyel, amely óriási lépést tesz előre a transz- és LMBTI-emberek jogaiért", akkor totális tévedésben van.


Ronald Lauder nagyon kiakadt a lengyelekre

Zsidó csoportok bírálták azt a törvényjavaslatot, amely jelenleg a lengyel parlamentben készül, és amelynek értelmében drasztikusan korlátoznák a holokauszt idején és azt követően kisajátított ingatlanok visszaszerzéséhez való jogot.


Román egyházi vezető: Nem adhatsz kést a gyerek kezébe! – Nem adhatsz játékszerként kést egy gyerek kezébe, mert megsérül – nyilatkozta Teodosie konstancai ortodox érsek annak kapcsán, hogy a bukaresti kormány beiktatná a szexuális nevelést az állami oktatási intézmények tanrendjébe. Az egyházi vezető kifogásolta a korhatár alapján történő feltételeket.

– A kiskorúak mindig is szülői felügyelet alatt álltak, szülők hiányában pedig gyámjaik felügyelték őket. Most ezt a felügyeleti jogot vennék el a szülőktől. A kiskorú diákoknak nagykorúakat megillető jogaik lennének. Ez egy rendellenesség – fogalmazott egy interjúban Teodosie. Szerinte a szexuális oktatás bevezetésével a gyerekek olyan kérdéseket fognak ösztönösen kezelni, amelyeket nem is értenek.






103 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek