top of page

Mindennapi szemezgetésünk (20:13) 2022.02.02.

szilajcsiko






Az egész világ a kanadai tüntetőket figyeli, ugyanis ez a szabadságharc, forradalom lehet az a gyújtószikra, mely végigsöpör az egész világon és véget vet a két esztendeje tartó biológiai-háborúnak, a COVID19 szanitár-diktatúrának.




Míg Romániában is a kamu PCR tesztekkel megállapított, fals „Omicron járvány” degenerált, primitív horror-komédiáját alakítják a megvásárolt sajtó segítségével, ugyanakkor a kormánypárt, a nemzeti-liberális PNL alelnöke, Adrian Cozma, lássuk be az ő szájából több mint bizarrnak számító javaslattal állt elő kedd délután, az történetesen azzal, hogy szüntessék be a vakcina igazolvány kötelezettségét és ezzel együtt az összes covid-féle korlátozást, megszorítást. Cozma a WHO azon közleményeire hivatkozva tette ezt a javaslatot, miszerint bebizonyosodott, hogy az oltott és az oltatlan személyek pont úgy fertőződhetnek meg...


Márki-Zay Péter, amint az az alábbi videóban is látható, megpróbál az oltásellenes csoportokhoz szólni, vagyis szavazatokat gyűjteni. A probléma az, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező Márki-Zay Pétert a nemzetgyűlölő globalista Gyurcsány Ferenc futtatja, és a DK szakpolitikusa egészen másról beszélt az oltásokkal kapcsolatban. (úgy látszik, tényleg süllyed a covidhajó – a Szerk.)


Traian Ungureanu újságíró szerint az Európai Unió készen áll Kelet-Európa feladására, ha a nagyobb hatalmak ezt követelik, az Oroszországgal való béke érdekében. „Putyin azt reméli, hogy azoktól, akiket érint, megkapja a garanciát arra, hogy ez az egész folyosó – a Balti-tengertől a Fekete-tengerig – az a zóna, amely övezi Oroszország nyugati határát, semleges térré, hatalmas Finnországgá válik. Ami katonai vagy stratégiai jellegű kérdésekben a nyugati jelenlét, a NATO megszűnését vagy nullához közeli csökkentését jelenti.


„A rendszert tesztelték, már most is zöld lámpa világít az ellenőrző applikációkban azoknak, akiknek nemrég a két keleti oltás miatt még pirosan villogott" – erről Ujhelyi István beszélt az Indexnek nem sokkal azután, hogy mai sajtótájékoztatóján bejelentette: a Sinopharm- és a Szputnyik V vakcinával oltott állampolgárok utazási nehézségei elhárultak.


Az egyetlen törött palack miatt 15 alkalmazottnál kiütések és szemfelszíni problémák alakultak ki a balesetet követő 3 - 17 órában. Ez a 15 ember az incidens alatt vagy után 3-6 órát dolgozott az érintett helyiségekben. Öt dolgozónak nem voltak tünetei, és az oltásra érkező személyeknek sem.


Áldozatok, akik nem is léteznek a hivatalos narratíva szerint A koronajárványnak vannak olyan áldozatai, akikről soha nem beszélnek, így olyan, mintha nem is léteznének. Ők a Sars-Cov2 oltások áldozatai - olvasható az osztrák Servus tv videójának előszavában. Most éppen ezeknek az oltásoknak kellene jogilag kötelezővé válniuk. A Servus riporterei olyan beoltott embereket mutatnak be, akiknek a vakcina idézte elő a problémát.


Bár a transz aktivisták egyelőre óriási kulturális befolyással rendelkeznek a nyugati világban, és korántsem lehet azt állítani, hogy komolyan megkérdőjeleződött volna a hitelességük, mégis úgy tűnik, Nagy-Britanniától a skandináv országokon át Franciaországig az emberek végre kezdenek ráébredni a transz mozgalom veszélyeire – írja a European Conservative hasábjain Jonathon van Maren kanadai-amerikai közíró.


Ezentúl háromfős orvosi bizottság dönti el, indulhat-e transznemű úszó a nők között, vagy tisztességtelen előnyt jelent férfiként lezajlott fizikai fejlődése – állapította meg az Egyesült Államok Úszószövetsége.


Az indoklás szerint ez a lépés elengedhetetlen a hadsereg harckészségének fenntartásához.


Horthy Miklós halálának 65. évfordulója alkalmából grandiózus, fáklyás és fehér lovas felvonulást tart, közterületi Horthy-lovasszobor állítását is kezdeményezve a nemzeti összefogás jegyében a Mi Hazánk Mozgalom.



"Ügyfelünk védelme érdekében a vakcina gyártójához kellett fordulnunk, ami ebben az esetben a Pfizer." Az ügyvéd a továbbiakban kifejtette, hogy az Európai Bizottság hivatalos honlapján talált egy záradékot,

"amely gyakorlatilag felmenti a Pfizer vállalatot minden felelősség alól a lehetséges mellékhatások bekövetkezése esetén". Az ügyvéd úgy véli, hogy ezt a záradékot "a Pfizer erőltette, amely e záradék nélkül semmiképpen nem írta volna alá a szerződést Franciaországgal és a többi tagállammal".


Rövid körképet adunk a korona világhelyzetről.


Az amerikai hadsereg epidemiológiai adatbázisa(DMED) amely a megbetegedés nyomonkövetője is (AFHSB), magában foglalja a egészségügyben kezelt eseteket. Tartalmazza az orvosok kódolt bejegyzéseit a nemzetközi standardnak megfelelően ( ICD), minden katonai orvos vizsgálati eredményét, amelyet az egészségügyi biztosítóknak továbbítanak. Ez egy zárt adatbázis, az információk pontosak és ezért döbbenetes az, amit most közzétettek a szenátusi meghallgatáson.




***









484 megtekintés

Hozzászólások


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page