Mindennapi szemezgetésünk (20:14) 2022.06.01.
–

Magyarország mégis vétózza az uniós szankciókat
Sajtóértesülések szerint Magyarország megvétózta az Oroszország elleni hatodik uniós szankciócsomagot, amelynek az olajembargó is a része, de nem az olaj miatt, hanem mert a vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal sújtott személyek között ott van Kirill pátriárka is – írja a Hvg.hu.
The New York Times: A nacionalista, Putyin-barát Orbán győzelmet ünnepel
A lap publicistája szerint Orbán Viktor politikája az Oroszország felé fordulás része.
BAUER TAMÁS: EURÓPA MEGHÁTRÁLT, ORBÁN TRIUMFÁL
Lássunk tisztán: Orbán elérte, amit akart, igazából kiütéssel győzött.
Lengyel lap: Amikor Magyarország tiltakozik, akkor csak kimondják azt, amit a németek gondolnak
A Do Rzeczy szerint a mostani szankciós vita nem más, mint Berlin és Budapest közötti néma megállapodás.
Svájc megvétózta, hogy Dánia páncélozott járműveket szállítson Ukrajnának
A döntésüket azzal indokolták, hogy a hatályos svájci törvények tiltják (svájci gyártású) fegyverek exportját konfliktusövezetekbe.
Az Euronewsnak nyilatkozott Andrej Plenkovic az Európai Néppárt rotterdami kongresszusán. A horvát miniszterelnök azt mondta, ő meg is mondta Orbán Viktornak, hogy kötelezettségszegésnek tartja a kettős magyar benzinárt.
Az Európai Néppárt elnökévé választották Manfred Webert
A politikus szerint a pártnak újra vezető szerepet kell vállalnia Európa jövőjében: például eltörölné a tagállami vétót.
Riport: valójában heteró emberek is LMBTQ-nak mondják magukat
Főleg társadalmi-politikai tényezőknek köszönhető az, hogy az előző években nőtt a magukat LMBTQ-nak mondók aránya Amerikában egy friss kutatás szerint.
ÁTÍRTÁK A SCORPIONS LEGHÍRESEBB DALÁNAK SZÖVEGÉT, MERT AZ „TÚL ROMANTIKUSAN SZÓLT OROSZORSZÁGRÓL”
Moszkva helyett Ukrajnáról énekelnek ezentúl a Wind of change című örökzöldben.
Brit NATO-misszióvezető: Az angol flottának harcolnia kellene az oroszokkal
Az Ukrajna elleni orosz fekete-tengeri blokád megszüntetésének érdekében vetnék be a hadihajókat.
Lézerkupolával vinné csődbe az ellenségeit Izrael
"A lézerrendszerrel az ellenség több tízezer dollárt kénytelen befektetni, mi pedig mindössze két dollárnyi áramot" – büszkélkedett Naftali Bennett miniszterelnök.
Nem annyira jó ötlet kivéreztetni Oroszországot
Míg kezdetben a nyugatiak elsődleges célja az invázió elleni védekezés volt, mára Oroszország teljes stratégiai felmorzsolása lett belőle – figyelmeztet Tom Stevenson, a New York Times energia, védelmi és geopolitika témákra szakosodott újságírója, aki a háború első heteiben Ukrajnából tudósított.
Fricz Tamás: Az Orbán-kormány önvédelmi fegyverkezésbe kezd
Az ötödik Orbán-kormányt a háború határozza meg. A Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülni, hangsúlyozom mindenre. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy felkészültnek kell lennünk. – Fricz Tamás politológussal, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjével beszélgettünk.
"Útmutatásul szolgálhat" - Engedélyezte a Biblia-per folytatását a Helsinki fellebbviteli bíróság
Engedélyezte az úgynevezett „Biblia per” felsőbb bíróságokon való tárgyalását a helsinki fellebbviteli bíróság. Paivi Rasanen volt finn belügyminisztert gyűlöletszítással vádolták meg, miután a homoszexualitást bűnként leíró bibliai idézetet tartalmazó tweetet tett közzé. A keresztény képviselőnőt első fokon felmentették.
A Twitter-lájkoktól és saját bűn és bűztelenségétől megrészegült nyugat-európai véleményerőszakoló elit és a rábízott, dugdosni és ütnivaló lakossága közti szakadékra Ausztria esetében már hoztunk egy sor példát. Most a német közvéleményt szondázzuk meg!
Az "Egészségügyi Világtanács" (World Health Council) a Covid-járvánnyal kapcsolatos kritikus álláspontjairól ismert – különös tekintettel a kísérleti védőoltásokra. Május 27-én a Tanács közleményt tett közzé honlapján a majomhimlőről, amelyben nemcsak a média rémisztgetésére figyelmeztettek, hanem arra is felhívták a figyelmet, hogy a kísérleti himlőoltással nagy körültekintéssel járnak el, különösen a Covid oltási kampányt kell engedni. Ez egy élő vakcina. Bár ez állítólag módosított himlővírusokon alapul, amelyek állítólag nem okoznak betegséget, és nem is képesek elszaporodni az emberi szervezetben – a vakcina kísérleti jellegű, és csak nagyon kis léptékben tesztelték; szintén alig vannak biztonsági adatok ( Report24 jelentették ). A COVID-OLTÁSOK VISZONT ÚGY TŰNIK, HOGY RONTJÁK AZ IMMUNRENDSZERT – AMI MÉG ÉRZÉKENYEBBÉ TEHETI ENNEK AZ ÉLŐ OLTÁSNAK A LEHETSÉGES KÖVETKEZMÉNYEIRE
Teszteljük tudásunkat! Melyik a majomhimlő?
Közzéteszünk néhány bőrbetegséget, bőrkiütést ábrázoló képet. Melyik ezek közül a majonhimlő?
A megfejtéseket holnap közöljük.