VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mindennapi szemezgetésünk (21:47)


ELKEZDŐDÖTT… Magyarországon több tízezer kismama és szoptatós anyuka oltásával kísérleteznek

Erre a – mindössze 131 tesztalany részvételével elvégzett – tanulmányra hivatkozva jelentette ki Merkely Béla, hogy tudományos evidencia és kezdték meg Magyarországon több tízezer kismama és szoptatós anyuka oltását – mint kísérletet…

Merkely Béla azt emelte ki, hogy azoknál a kismamáknál, akiknél a fertőzést követően oxigénhiány lép fel, a magzat számára nagyon káros hatása lehet. (Ez tény, csak ezzel akarja sarkallni őket az oltásra, annak ellenére, hogy ott vannak a jelentések a rengeteg vetélésre…)


880. BEKIÁLTÁS: Orbán mögé bújva

Hiszen még azt sem fogjuk fel, hogy a helyzet roma kérdésként való bemutatásában is a rejtett rasszizmus jelenik meg. Mert nem a mélyszegénységre, az ebből következő civilizációs hátrányokra, esélyegyenlőtlenségre (Uram bocsá’ a leggátlástalanabbul kizsákmányoltak osztályhelyzetére!) irányul a figyelem, hanem a népesség külső testi jegyek alapján definiálható kisebbségére. Fel sem vetődik, hogy ugyanez történik a magyar-magyarok (vagy micsodák) lecsúszó rétegeivel is.


Megdöbbentő felmérés: a republikánusok több mint fele már támogatja az egyneműek házasságát

A Public Religion Research Institute legújabb felmérése szerint az LMBTQ-barát politikát széles körű támogatottság övezi Amerikában, és már a republikánusok többsége is támogatja a homoszexuális házasságot.


Etikai bizottság elé vitték a másként gyógyító tüdőspecialista orvos ügyét

Az elismert tüdőgyógyász szerint a kötelező maszkviselés és elzártság nemhogy segítene az embereken egy virózis járvány esetében, de gyengíti az immunitást.


Egy abortusztúlélő inspiráló története a megbocsátásról

Claire Culwell abortusztúlélő, Abby Johnson podcastjában mesélte el a megrendítő, s egyben inspiráló történetét. Szívszorító dráma a terhességmegszakítást túlélő lányról, a lelki sebek lassú gyógyulásáról, az édesanyával való találkozásról és a megbocsátásról. (...) Az anyja könnyek között bevallotta neki, hogy 13 évesen esett teherbe, és gyermekfejjel elvetette a magzatot. Az 5. hónapban járó nő gyermekét abortálták, de a műtét csak látszólag sikerült. Ugyanis Tonya, Claire anyja ikreket várt, és a beavatkozás csak az egyiküket ölte meg. Claire csodával határos módon megmenekült.


A homoszexualitás népszerűsítésére kéri a francia imámokat a miniszter

A muzulmánok tiltakoznak.























97 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek