top of page

Mindennapi szemezgetésünk (18:32)



Garjajev fizikus professzort a hullámgenetikai tanulmányaiért 2020-ban Nobel díjra jelölték, de azt már nem vehette át, miután a cvd. vírus lehetséges terjedése és az 5G kapcsolatában komoly összefüggést fedezett fel, és mindezt nyilvánosságra is hozta, hirtelen kiesett a XIV. emeleti lakásából, és meghalt…

“Garjajev azzal próbálkozott, hogy bizonyos információkat közvetített a génekhez, a kvantumok szintjén, és észrevette, hogy ezen információk hatására a gének megváltoznak: megszűnik egy betegség, vagy épp létrejön egy másik. (...) Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a vírus nem kell fizikailag jelen legyen ahhoz, hogy valaki elkapja.


Ha Donald Trump lenne annyira intelligens, mint Orbán, talán meg tudta volna tenni. De nem tette.


A közösségi médiában egy felvétel terjed a Hasselt-ben [Belgium flamand része] történt “eseményről”. A rövid videóban azt látható, miként fenyegetnek meg bevándorló eredetű fiatalok néhány flamand tizenévest, és hogyan alakul ki köztük verekedés. „Wollah rohadt belgák, térdre mindannyian!” hangzik az ismételt kiáltás – írja az Erdély.ma belgiumi tudósítója.


Két gyilkossági ügyben hozott bírósági ítélet is bejárta a napokban a világsajtót: Derek Chauvin minneapolisi volt rendőr elítélése, és Kobili Traore párizsi drogkereskedő felmentése. A két eset teljesen független egymástól, de az ítéletek homlokegyenest eltérően értékelik az emberi életet.


Eddig 1 673 840 írásbeli meghívót osztottak ki a berlini kiemelt/veszélyeztetett csoportokba tartozó embereknek. Múlt keddig 812 521 meghívott még nem egyeztetett időpontot a forródróton vagy az interneten keresztül. Az egészségügyi adminisztráció magyarázkodik, és arra hivatkozik, hogy a meghívók egy részét nemrégiben küldték el, így még nem jöhetett rá reagálás.


A Soros-fiókák egy jól elkülöníthető csoportot képeznek az ukrán politikai életben. Magukról azt állítják, hogy az ország euroatlanti integrációjáért küzdenek. Kritikusaik ezzel szemben azt állítják, hogy azok a reformok, amelyeket ők javasolnak, az nem Ukrajna érdekeinek kedvez, hanem növelik az ország nyugati kiszolgáltatottságát – nyilatkozta Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója, akivel a Soros-hálózat ukrajnai jelenlétéről beszélgettünk.






























 
 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page