top of page

Mindennapi szemezgetésünk (20:37) 2021.10.14.





Ernst-Wolff újságíró szakértő előadása a jelenleg is zajló folyamatokról. "Miután 18 hónapon át alapos részletességgel tanulmányoztam a témát, azt kell mondanom, hatalmas számban vannak jelek és jelzések, amelyek pontosan ebbe az irányba mutatnak. "


A rendőröket hihetetlenül gonosz módon készítették fel az aznapi munkájukra. Hiába próbáltam mondani nekik, hogy nem lenne szabad így bánni az emberekkel, nem lehetett jobb belátásra bírni őket. Ez azért is lehetett, mert a vidéki rendőrök fogadására szolgáló dunakeszi bázison, lehet, nem véletlenül, rendkívül mostoha körülmények között tartották az egyenruhásokat, akik egyes hírek szerint a bevetés előtt talán alkoholt és más tudatmódosító szert is kaphattak. Ráadásul fel is hergelték őket, valósággal ráuszították a rendőröket az emberekre. Az egyenruhások soraiban ráadásul külföldi fegyveresek is voltak.


Nem mellesleg KÖZBEN COVID-KÓRHÁZZÁ ALAKÍTOTTÁK a megyei kórházat. Tehát elképzelhető, hogy az „elsővonalas hősök”elkezdték a már jól begyakorolt covid-protokollt alkalmazni a lába törött betegeken is?!


A Mandiner beszámolójában kiemeli, a szerző írásában kifejtette, feleségével harmincas éveikben többször is elhatározták, hogy gyermeket vállalnak, ám ekkor éjszakánként atombomba-robbanásokról, a Föld megnyílásáról és hullámok csapkodásáról álmodott.


Skócia történelmet írt. A világon elsőként az állami tanterv része lett náluk az LMBTQ-ideológia. Így az iskoláknak kötelező jelleggel kell oktatni az „LMBTQ-tanokat”. Ne legyenek kétségeink, ha a DobrevGyurcsány páros kerül újra hatalomra, nálunk sem alakul másképp.


Az oltás elutasítása a 16-24 év közötti fiatalok körében a legmagasabb (68 százalékos), és a nőknél tíz százalékponttal magasabb arányban fordul elő, mint a férfiaknál. Az elutasítás okai között a legtöbben (58 százalék) arra hivatkoznak, hogy szerintük a vakcina nem elég biztonságos, 53 százalékuk a mellékhatásoktól tart, 46 százalékuk a hatékonyságában kételkedik.


Tisztelet a francia ellenállóknak, akik hetek óta tüntetnek ez ellen, az emberi jogokat sárba tipró, borzalmas törvénytervezet ellen! A szavazás eredménye: 326 szenátor közül 262-en NEM-et mondtak a kötelező oltásra, és 64 szenátor szavazott mellette. "A covid-19 vakcina nem fog felkerülni a kötelező oltások listájára. A szenátorok október 13-án nem fogadták el a szocialisták által benyújtott törvényjavaslatot. A szocialisták csoportja ezzel elszigetelődött a szenátuson belül", írja e cikk.


A Világgazdasági Fórum 2021. július 9-re hirdette meg az úgynevezett "Cyber Polygon Event" szimulációt. A gyakorlat során orosz hackerek internetes támadását szimulálják, amely a globális ellátási láncok összeomlását idézi elő. James Corbett újságíró szerint a "Cyber Polygon" egy megtévesztés, amely csak arra szolgál, hogy felkészítse az embereket egy kivülről irányított, digitális függőségi helyzetre. A következő műsorban megtudhatjuk, hogyan jutott erre a következtetésre.






















132 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page