VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mindennapi szemezgetésünk (20:55)


Fasizmus újratöltve – Klaus Schwab, eugenisták - Világjárvánnyal ismétli magát a történelem - Megdöbbentően fontos igazságok az interjúban!


Londonban letartóztattak egy prédikátort, mert a Bibliából idézett

Két baptista prédikátor az Uxfbridge londoni metrómegálló kijáratánál tartott utcai igehirdetést. Az egyikük Peter Simspon egy brit lapnak beszámolt arról, hogy a másik lelkészt elvitte az utcáról a rendőrség, miután három járókelő feljelentést tett ellene – írja a Breitbart. John Sherwood a prédikációjában a Teremtés könyvének első fejezeteiből idézett, majd a következőt mondta: „Isten úgy tervezte meg az embert, hogy családokba helyezte őket, amelynek a feje egy nő és egy férfi, nem két apa, vagy két anya. Isten férfiúvá és asszonnyá teremtette az embert, saját képére és hasonlatosságára, amely Isten természetes rendjének alapja.” A rendőrség közölte velük, hogy három panaszt kaptak a prédikáció miatt. A rendőr figyelmeztette a két férfit, hogy ne tegyenek „homofób” kijelentéseket és, hogy „nincs joguk olyat mondani, ami másokat sérthet.”


STATISZTIKA, STATISZTIKA… JA KÉREM, A SZÁMOK MAKACS DOLGOK!

Hosszú hónapok óta egyebet sem hallunk a mainstream (fősodratú) médiából mint, hogy tombol a Covid-19 Pandémia (világjárvány), melyet a WHO 2020. március 11-én hirdetett ki. "A fertőzöttek, a betegek, az elhunytak száma napról napra drámaian emelkedik!" Az első részben ennek az állításnak a valóságtartalmát szeretnénk megvizsgálni a hivatalos statisztikai adatok (KSH) tükrében. A második részben az oltások (első, második) beadását követő megbetegedési és halálozási adatokat tekintjük át.


Elhunyt Tamáska Péter

Heinrich-Tamáska Péter, aki számunkra, akik a hatvanas években koptattuk az egykori Pesti Barnabás utcai alma mater megkopott padjait, valójában mindig a jó kedélyű, önként vállalt feladatokkal terhelt Tamáska Péter maradt, egyszerre volt az ötvenes évek papírtömegében eligazodást kereső levéltáros, történész-kutató és publicista. Mindemellett egy olyan közéleti ember, aki számára a történelmi események igaz feltárása és megismertetése egyet jelentett a haza, a szülőföld iránti elkötelezettséggel.

Az EU Parlament rábólintott az eu-s covid oltási igazolványra

Oltási bizonyítvány kerül bevezetésre júniustól az EU-ban, amit kétszer oltott vagy immunizált emberek kaphatják meg. A dokumentum legfeljebb tizenkét hónapig érvényes. Az európai oltási bizonyítvánnyal, az úgynevezett "digitális zöld tanúsítvánnyal", amelyről az EU Parlament tagjai szerdán szavaztak, "az uniós polgárok számára garantálni kell a személyek szabad mozgásához való joguk biztonságos gyakorlását Corona idején."


Még mielőtt mindent elhinnék az indiai apokaliptikus állapotokról

Úristen! Láttad mi történik Indiában? Az utcán haldokolnak az emberek, és máglyán égetik a holttesteket! - ezt tálalja a média, mióta lecsengett a brit vírus, és kellett egy új ellenség, az indiai tripla mutáns vírus. Egy brit nő, aki kint él Indiában, mert a férje indiai, elmondja és megmutatja, mi a valóság a médiában látható szörnyűségekkel szemben. Higgy a szemednek! És nézd meg a grafikonokat, amik jól szemléltetik a valós helyzetet.


„Ha Floyd fehér lenne, az elkövető rendőr bíróság elé sem állt volna”

Világszerte figyelemmel kísérték George Floyd ügyének napokban zajlott tárgyalását. A BLM-mozgalom tagjai elégedettek, hogy az ügy vádlottja 40 év börtönbüntetést is kaphat. Egy amerikai újságíró szerint azonban kettős mércét alkalmaznak, ugyanis amikor 2019-ben ugyanígy életét vesztette Tony Timpa, az elkövetőknek még csak bíróság elé sem kellett állniuk. Az ok szerinte egyértelmű: Timpa fehér bőrű volt.


„Üldöztek mindent, ami nemzeti szimbólum” – Szilágyi Ákos a Vasárnapnak

Szilágyi Ákos a dél-afrikai fehér emberek lemészárlásáról, a globális sajtó nyílt hazugságairól, a New Yorkban töltött negyed évszázadról, valamint a magyar zászló és címer napjáról nyilatkozott a Vasárnapnak.








Szilágyi Ákos alkotása











53 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek