top of page

Mindennapi szemezgetésünk (10:05) 2023.04.03.

szilajcsiko



Erre miért nem figyel fel senki?

Hangsúlyozták: a katonák panaszai szerint az egységüket csalással, felkészületlenül vetették be a Bahmutnál kialakult húsdarálóba, ahol nagy veszteségeket szenvedtek. Elmondták, hogy nem látták el őket a megfelelő fegyverekkel, felszereléssel, az egység tankosainak például gyalogosként kellett harcba szállni. Vádjaik szerint a zászlóalj lélekszámáról szóló hivatalos jelentés csupa hazugság, holt lelkeket írtak be az állomány névsorába. Valójában 20-30 katonájuk maradt, parancsnokaik pedig saját zsebükbe csúsztatják az elesett katonák után járó zsoldot, amit az élők január óta hiába várnak – írja a KárpátHír is.


A brüsszeli lap szerint az ukrán elnök „oroszlánszívű, háborús vezetői erősségei nem igazán békeidőkre valók”.


Albrecht Ritschl gazdaságtörténész szerint teljesen félreérti a helyzetet az, aki úgy véli, a háború utáni újjáépítéshez külföldi pénzzel kell megszórni Ukrajnát; s ne is álmodjanak nyugati életszínvonalról.


Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner katonai magánvállalat vezetője bejelentette, hogy „jogi értelemben Bahmut el van foglalva”. Prigozsin egy videót tett közzé Telegram-csatornáján, amelyen egy orosz zászlót tart a kezében, amit csapatai a bahmuti városházára fognak kitűzni. A zászlón a „jó emléket Vladeln Tatarszkijnak” felirat szerepelt. Prigozsin bejelentése néhány órával azután történt, hogy Tatarszkij (valódi nevén Makszim Fomin) orosz katonai blogger vasárnap egy szentpétervári kávézóban egy pokolgépes merényletben meghalt. A támadásban összesen mintegy két tucatnyi másik ember is megsérült. Az ukrán katonai vezetők hétfőn, Prigozsin videójának nyilvánosságra kerülése után közölték, hogy az ellenséges csapatok megpróbálták átvenni a város ellenőrzését, de az ukrán csapatok „több mint 20 ellenséges támadást vertek vissza”.


A Rheinmetall Romániában fogja végezni egyebek között az ukrán harcjárművek és önjáró lövegek karbantartását és javítását – ezt vasárnap a német fegyvergyártó vállalatcsoport szóvivője közölte. „A Rheinmetall gőzerővel dolgozik egy katonai karbantartó és logisztikai központ felépítésén a NATO-partnerország Románia területén” – ismertette az illetékes, aki szerint az ukrán határ közelében található Szatmárnémeti térségében már el is kezdődtek az építkezési munkálatok. A központ már áprilisban megkezdheti munkáját.


A portál idézte a román országos rendőr-főkapitányság szombati közleményét, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a hatóságok dokumentumokat, mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és jelentős pénzösszegeket foglaltak le. A rendőrség által meggyanúsítottak lakásán talált pénzösszegek

az ukrán menekültek szállás- és étkezési költségeinek jogtalan elszámolásaiból származnak.


“Ha ez meg is történne, az Csehország lakossága számára semmiféle veszélyt nem jelentene.”


Hangsúlyozzák, hogy a 2022-es pénzügyi év volt az első, amikor nem teljesült a kitűzött amerikai toborzási cél, 1500 újonc hiányzik. Ennek oka, írják, hogy például a 17 és 24 év közötti amerikaiak háromnegyede alkalmatlan a katonai szolgálatra valamilyen okból – például azért, mert túlsúlyos. „A helyzet elkeserítő. Drámai nemzetbiztonsági helyzettel nézünk szembe” – figyelmeztetett Stephen Cheney, a tengerészgyalogság nyugalmazott dandártábornoka.


A korábban két cikluson keresztül is Arkansas állam kormányzójaként dolgozó republikánus politikus kijelentette, hogy szerinte a vádemelés után Donald Trumpnak ki kellene szállnia az elnökjelölti versenyből.


A finneket április 2-án, vasárnap az urnákhoz szólították, hogy válasszanak a leköszönő szociáldemokrata kormányfő, a szélsőjobboldal első számú embere, Riikka Purra és a jobboldali ellenzék vezetője, Petteri Orpo között. Utóbbi nyerné a legtöbb mandátumot. (nu, jó tudni, hogy a finnek sem hülyébbek az elkerülhetetlennél)



Marlene Schiappát, a francia kormány nemek egyenjogúságáért felelős miniszterét még saját pártjának tagjai is támadták, miután megjelent a Playboy magazin címlapján. (nu, még egy nárcisztikus főtisztviselő)



A hidegháború kezdeti időszakában (az 1940-es évek végén) a CIA egy titkos projektbe kezdett, amelynek neve Operation Mockingbird, azaz Mockingbird művelet, és amelynek célja az volt, hogy felvásárolja a mainstream médiát, és riportereket vegyen fel a CIA fizetési listájára, hogy kémekké és az öncélú propaganda terjesztőivé váljanak.


Dr. Robert Malone: "Egy komoly PR-problémával kell megküzdeniük, mert a Világgazdasági Fórummal, az NIH-val és az Egészségügyi Világszervezettel együtt dolgoztak ezen termékek propagandáján és népszerűsítésén. amelyek… sem nem biztonságosak, sem nem hatékonyak, és most megtanuljuk, hogy valójában hirtelen halált okoznak.”


Tombolnak a kedélyek az Egyesült Királyságban: a bevándorlóknak ugyan csak a töredéke jön tengeri úton, illegálisan, a kormány forradalmi megoldással akar véget vetni a megjelenésüknek; ezért aztán papírforma szerint érkeznek a kritikák.


Kezeit vörös, arcát sárga festékkel kenték be.


„Sok munka van abban, hogy egy pohár tiszta vizet meg tudunk inni” – vallja a New York-i Városi Egyetem hidrológia professzora, Charles J. Vörösmarty, régi nagy költőnk távoli rokona. Interjúnk!


Egy frissen megjelent ingyenes e-book, az Exposing the Gender Lie (A genderhazugság leleplezése) fiatalokkal foglalkozó vezetőknek, lelkészeknek, ifjúsági pásztoroknak kíván segíteni jobban megérteni a genderideológiát, hogy pusztító hatásaitól megóvhassák a gyerekeket. A könyv egyik szerzője, Jeff Myers, a fiatalok bibliai világnézet szerinti képzésével és támogatásával foglalkozó Summit Ministries elnöke első kézből ismeri a kihívásokat, melyekkel az új generációnak szembe kell nézni.


Középiskolai előadás.





1280 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page