top of page

Mindennapi szemezgetésünk (09:19) 2023.04.13.



A vakcina mellékhatások több mint 80%-a neurológiai jellegű. A leggyakoribb a súlyos fáradtság és kimerültség, majd az agyi köd. Tehát zavarja a tiszta gondolkodás képességét, a kognitív feladatok elvégzését, a normális emberi működés képességét.


Az mRNS-t most szintetikus pszeudouridinációval állítják elő, ami rendkívül hatékonnyá, de ellenállóvá teszi a ribonukleázok általi lebontással szemben – magyarázza Dr. McCullough. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek különböző formában valóban tartalmazhatnak hírvivő RNS-t. A kínaiak most kimutatták, hogy ez az élelmiszerekkel is bevihető. Az egyik megközelítés [ennek megakadályozására] az lenne, ha betiltanánk a hírvivő RNS-technológia minden formáját az állatokban – pont! Így már nem állna fenn annak a veszélye, hogy az élelmiszereken keresztül kerüljön a szervezetbe.


Dr. Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas magyar néprajzkutató és Fábry Sándor humorista is arra kéri Novák Katalint, adjon kegyelmet.


A „Szivárvány Szakkör” megzavarása kapcsán csoportosan elkövetett, közösség tagjai elleni erőszakkal gyanúsítja a rendőrség Budaházyékat. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd lapunknak hangsúlyozta: a Háttér Társaság rendezvénye éppen a gyermekek LMBTQ-propagandával történő megismertetése volt, amelyet mára a magyar jogszabályok – az Alaptörvénnyel együtt – tiltanak.


Az elit azon a véleményen van hogy "Sose hagyj egy krízist kárba veszni!", Én is azon a véleményen vagyok, hogy a jelenlegi bankközi krízist is fel fogják használni arra, hogy bevezessék a digitális pénzt. Nem csak azért hogy kontrollálják a pénzedet, hanem hogy kontrollálják az életedet! A digitális pénz lenyomozható, mindig nyomon követhető, ahogy vele együtt te is.


.... hogy üdvözölje egy ősz hajú katonát.


Az Egyesült Államok világszerte több mint ötven embert és intézményt sújtott büntetőintézkedéssel oroszországi kapcsolatai miatt, többek között a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB) és Laszlóczki Imrét, az IIB magyar alelnökét, Magyarország korábbi kazahsztáni és azerbajdzsáni nagykövetét - jelentette be David Pressman budapesti amerikai nagykövet szerdai rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján.


Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint mivel a magyar kormányzati álláspont nem változik a háborúval kapcsolatban, a nyomásgyakorlás nem fog megszűnni.


Az amerikai diplomácia nem tett le arról, hogy Magyarországot belepréselje a háborúpárti álláspontba, Magyarország azonban továbbra is meg van győződve róla: a béke a közös érdek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.


(nu, hiszi a piszi)


Az NBC friss értesülései szerint a kiszivárgott dokumentumokban megtalálható Orbán Viktor miniszterelnök neve is. A magyar politikus 2023 februárjában tartott balatonfüredi beszéde miatt szerepel a Pentagon kiszivárgott irataiban. A beszédben Orbán Joe Biden amerikai elnököt ellenfélnek nevezte. A magyar kormányfő szemmel tartása azért is lehet kiemelten fontos a Pentagonban, mert már a háború kitörése óta azt az álláspontot hangoztatja, hogy Magyarország a béke pártján áll, és nem hajlandó Ukrajnába se fegyvereket, se katonákat küldeni.


„Határozottan elítéljük a Biden-kormányzat szankcióit szövetségesünk, Magyarország ellen” – írták.


Donald Trump volt amerikai elnök egy friss interjúban kijelentette, hogy tavaly nem Oroszország robbantotta fel az Északi Áramlatot, de mint célozgatott rá, akár az Egyesült Államok is érintett lehet az incidensben.


A lényeg:

  • Zelenszkij és környezete mintegy 400 millió dollárt sikkasztott el abból a pénzből, amelyet a nyugati országok adtak Kijevnek dízelüzemanyag vásárlására.

  • A kijevi minisztériumok "versengenek", hogy álcégeket hozzanak létre, amelyek fegyver- és lőszer-exportszerződéseket kötnek magánfegyverkereskedőkkel szerte a világon.

  • Sok ilyen cég Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban van, és valószínűleg van néhány a Perzsa-öbölben és Izraelben is.

  • Miután a CIA bemutatta Zelenszkijnek a korrupcióban érintett 35 tábornok és tisztviselő listáját, csak tízet bocsátott el közülük.

A magyar külügyminiszter megkérte Szjarhej Alejnyiket, hogy Belarusz tegyen meg mindent a háború kiterjedésének elkerülése érdekében, és ne tegyen semmi olyat, ami ennek a veszélyét megnövelné.


Sebastian Keciek elárulta, Varsó azt hitte, módosulni fog a kampányban hangoztatott magyar kormányálláspont Ukrajnával kapcsolatban.


A lengyel miniszterelnök szerint „a régi Európa” vereséget szenvedett, amikor abban bízott, hogy Oroszországgal meg lehet egyezni.


Justin Trudeau miniszterelnök azt is bejelentette, hogy 14 orosz személy és 34 intézmény ellen új szankciókat vezetnek be.


Oleg Ustenko azt mondta a Politicónak, azzal, hogy Magyarország több gázt vásárol az oroszoktól, nagyobb lehetőséget nyújt a számukra a háború eszkalálására.


Az ország területén maradt több mint 110 ezer ukrán menekült közül alig több mint ötezernek van munkaszerződése, miközben Romániában hatalmas munkaerőhiány van.


Egymást vádolják a felek.


A B’nai B’rith International és az Amadeu Antonio Alapítvány közösen vizsgálta az európai náci felvonulásokat.


Nagy vihart kavart kínai útja után Macron Hollandiába utazott, hogy Európa szuverén és autonóm iparpolitikájának szükségességéről meggyőzze egyik legnagyobb gazdaságpolitikai ellenfelét, Mark Ruttét.


Végső soron ez az Egyesült Államoknak is az érdeke – hangoztatta Macron Európa jövőjéről szóló beszéde után Bruno Le Maire.


Március végén a radikális környezetvédők és a rendfenntartó erők összecsapása példátlan hevességű volt. A zöldek két szárnya – a szélsőségesek és a mérsékeltek – ezentúl együtt hajtja végre akcióit.


Az Európai Parlament görög származású volt alelnöke elektronikus nyomkövetővel kerül házi őrizetbe.


Novák Katalin avatta fel szerdán Kölcsey Ferenc ülőalakos szobrát Nagykárolyban, az esemény helyszínére azonban a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu tiltakozást szervezett – írja a transtelex. Több tucatnyi román nacionalista tüntető vonult fel a nagykárolyi polgármesteri hivatal előtt, ahol a program szerint 17 órától került sor Kölcsey Ferenc szobrának felavatására. A tiltakozók egy hatalmas román zászlót feszítettek ki és magyarellenes skandálással, kolompolással várták az esemény kezdetét, mivel provokációnak tartották, hogy az ünnepségen részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök is. A tiltakozók a nemzeti színű zászlók mellett molinókat is hoztak magukkal, melyeken többnyire azt üzenték, hogy

„Erdély román föld és a románoké”.


Magyarország lehet mintaország, és a nyugatiak többsége velünk ért egyet – mondja Veres András MKPK-elnök a National Catholic Registernek. A püspök genderügyben is kifejti véleményét.


„Go woke, go broke” – lábon lőtte magát a Bud Light.


Nagy akcióra készül a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom: országos flashmobot rendeznek június 10-re, amikor gyerekek és felnőttek egyszerre, egy időben táncolnak, a felnőttek pedig egyszerre emelik magasba a gyerekeket.



853 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK