top of page

Mindennapi szemezgetésünk (09:15) 2023.04.16.



A CS-23 továbbá biztos volt abban, hogya CIA a szaúdi hírszerző szolgálatokkal fenntartott összekötő kapcsolatát arra használta fel, hogy megpróbálja beszervezni Hazmit és Midhart, és Rijádot közvetítőként felhasználva kijátszotta azokat a törvényeket, amelyek megtiltották az Ügynökségnek, hogy kémkedési műveleteket hajtson végre az Egyesült Államok területén. Ezt a beszámolót egy másik FBI-nyomozó, "CS-3" is alátámasztotta, aki továbbá azt állítja, hogy Bayoumi bankszámlákat hozott létre és lakást bérelt a két gépeltérítőnek San Diegóban "a CIA utasítására".


Dr. Naomi Wolf visszatért, hogy beszéljen arról, hogy 21 beteg halt meg a Pfizer vakcinakísérletei során, és az FDA soha nem kérdezett rá. Bírósági végzéssel több tízezer Pfizer belső dokumentumot hoztak nyilvánosságra. Az oltóanyag bevezetését követő 90 napon belül 43 ezer nemkívánatos eseményt jelentettek. A bevezetés első három hónapjában több mint 1200 haláleset történt, és a Pfizer felfedte az Értékpapír- és Tőzsdebizottság előtt, hogy a hirtelen összeomlás gyakori mellékhatás volt. A Pfizer hazudott, amikor hamisan állította, hogy a vakcina az injekció beadásának helyén marad. Tudták, hogy 48 órán belül a biofegyver a test minden szervébe eljutott, és erről hazudtak. A lipid nanorészecskék felhalmozódnak a petefészkekben és menstruációs zavarokat okoznak. A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy ez volt a világtörténelem legnagyobb támadása az emberiség ellen.


Az új patogén felfedezése után száz napon belül kifejlesztett hatékony oltások 8,1 százalékra csökkentik egy halálos járvány esélyét. (nu, mandi, ez újra egy kovidos egetverő baromság; épp ideje észrevenni, hogy többet pusztít/ott/ a kovid-"oltás" és az intézményesített félrekezelés, mint maga a kovidjárvány...)


A pap szerint Washington csak "egy bunkósbot az ördög szolgáinak kezében", amellyel Oroszországot próbálják elpusztítani. "Oroszország, mint a legnagyobb ortodox ország, a pusztítás első sorában van. Azok az emberek, akik az ördögöt szolgálják, Londonba költöztek, és London még mindig a főváros, Amerika az alárendeltje. Az összes háborút, amit Oroszország átélt, Londonból kezdeményezték és finanszírozták" – mondta az archimandrita.


Amerikának most három lehetséges jövője van, és ebből kettő rossz – írja a hadtörténész az American Greatness oldalán.


Lula da Silva szerint türelemre van szükség a Vlagyimir Putyinnal és Volodimir Zelenszkijjel való tárgyalásokhoz.


A kaotikus katonai parancsnoki struktúra hatalmas veszteségekhez vezet az ukrán csapatok körében, és komoly kétségeket ébreszt az Oroszországgal zajló konfliktus kimenetelét illetően – állítja a kanadai CTV National News egykori NATO-katonák jelentésére hivatkozva.


A magyar álláspont mellett érvelnek a legrangosabb amerikai külpolitikai lapban „Új, realista szelek éledeznek az atlantista külpolitikai stratégiában?” – teszi fel a kérdést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója legfrissebb bejegyzésében, idézve a legrangosabb amerikai külpolitikai lapban, a Foreign Affairsben megjelent esszét, amely szerint a Nyugatnak új stratégiára van szüksége Ukrajnában


A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kifejtette: a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. Hozzátette, az Európai Unióban már meg nem engedett termelési gyakorlatokkal, ennek következtében rendkívül alacsony termelési költséggel működő ukrán mezőgazdaság a teljes körű vámmentesség és szabad kereskedelmi lehetőségek birtokában az európai piacra a gabona és olajosmagvak mellett olyan nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet is kezdett exportálni, ami ellehetetlenítette a hazai és a közép-európai gazdálkodók értékesítési lehetőségeit.


Ennek a koalíciónak, különösen a Liga befolyásával van esélye arra, hogy valóban megváltoztassa az Európai Uniót. És ez remek alkalom arra is, hogy más országok kormányaival, például Magyarországgal és Lengyelországgal együtt megváltoztassunk néhány őrült döntést, amit Brüsszelben hoztak meg. Ezt láthattuk Németországban is, ahol a kormány megvétózta azt a döntést, mely szerint 2035-re ki akarják szorítani a piacról a benzines és gázolajas autókat. Ezt a lengyel szövetségnek köszönhetően sikerült megvétózni, de ebben az esetben Németország is ellenezte. De szerintem vannak más fontos kérdések, mint a bevándorlás, az EU külső határainak a védelme, ezekben a kérdésekben egy szövetség Morawieczkivel, illetve Orbán Viktorral nagyon fontos lehet. És így meg tudjuk változtatni az EU-t. Szerintem a szavazóink látják és értékeli azt, hogy keményen dolgozunk Olaszország érdekeiért és az olasz emberekért, miközben belülről akarjuk megváltoztatni az uniót.



Az egészségügyi minisztérium szerint évente valószínűleg öt-tíz gyermeket érintenek majd a szabályok. Az egy év alatti gyermekek eutanáziájára vonatkozóan már léteznek irányelvek Hollandiában, a 12 év felettiekre pedig az általános eutanáziatörvény előírásai vonatkoznak.


A szervezőknek az tűnt fel, hogy az ismeretlen versenyző sikeresen szerepel, viszont meg sem szólal.


A DiscussingFilm Twitter-bejegyzése szerint a Strange World (Furcsa világ) és a Lightyear filmeken 152,4, illetve 106 millió dollárt veszített a Disney. A Lightyear című film vetítését számos, elsősorban arab országban tiltották be a leszbikus csók miatt. A Strange worldben is LMBTQ-propagandát ábrázolnak, ez a film is csúfosan megbukott.


A XXI. SZÁZAD KRÓNIKÁJA FIMMY SOBAKTÓL





Ez akkoriban az egykori USA-nak nevezett nagyhatalom világszerte legelterjedtebb gyorsétteremlánca volt. Az emberek rossz ízű és selejtes minőségű egészségtelen táplálékért fizettek, ráadásul evés közben szobabiciklivel próbálták leégetni a felesleges kalóriát, hogy aztán még többet tudjanak enni.


979 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page