Mindennapi szemezgetésünk (16:00) 2023.04.23.
- szilajcsiko
- 2023. ápr. 23.
- 4 perc olvasás
–

„Mélységeiben nem tudom elemezni a szudáni polgárháborút – nem értek Szudánhoz. De elég ránézni erre a demográfiai korfára, hogy lássuk, csoda kellene ahhoz, hogy ez a szinte az összes afrikai országhoz hasonlóan mesterséges határok között »összerakott« »nemzet«, a következő 30 évben stabil legyen. Itt is ment az álmodozás a »demokrácia ígéretéről« – nos, még a sokkal jobb adottságú Tunéziában sem sikerült az arab tavasz. Mi a megoldás? Semmi. Afrika nagy részén nincs »megoldás«, túl kell élni a következő 30-50 évet, van ahol menni fog, van ahol polgárháborúk, háborúk lesznek. Ez van. Lehet persze majd mindig meglepődni – de az ezernyi beépített konfliktusból sok robbanni fog, ahogy nő a nyomás.
„Ma parancsomra az Egyesült Államok hadserege műveletet hajtott végre, hogy kivonja az amerikai kormányzati személyzetet Kartúmból” – mondta Biden a Fehér Ház által kiadott nyilatkozatban.
Tucker: "Most már tudjuk, hogy valóban vannak amerikai különleges erők a földön, akik Ukrajnában harcolnak. Azt is tudjuk, hogy Ukrajna veszít ebben a háborúban. A média nagy része ennek az ellenkezőjét állítja. (...) Az önök egyik feladata a Pentagon felügyelete. És ha ezt az információt elhallgatták önök elől, akkor eltitkolták önök elől. Ez nagyon nagy dolognak tűnik. " Mike Braun szenátor: Braun: "Ez egy nagy ügy, és nem ez az első eset. (...) Több mint egy éve működünk ott (...) Sajnos, így jutnak hozzá ezekhez az információkhoz. Csak néhány nappal ezelőtt küldtünk egy levelet, amelyben megkérdeztük: "Ki engedélyezte ezt? Hányan vannak valójában? Mit csinálnak?" Gondoskodni fogunk róla, hogy ennek a végére járjunk. Várhatóan május 2-ig választ kapunk."

Michael Gfoeller és David H. Rundell véleménycikke a Newsweek című lapban: Semmi hazafias nincs abban, ha egy amerikai ukrán zászlót lobogtat. És abban sincs semmi hazaárulás, ha egy amerikai megkérdőjelezi egy idegen nemzet korlátlan támogatását egy idegen háborúban. Felismerni, hogy Ukrajna nem fogja legyőzni Oroszországot sokkal nagyobb amerikai beavatkozás nélkül, ez nem oroszbarát álláspont, hanem valóságpárti.
A nyugati országoknak GDP-jük 1%-át kellene elkülöníteniük az Ukrajnának szánt fegyverszállításokra – mondta Andrij Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes.
A Nyugat tudja, hogy az ukrán csapatoknak szállított fegyverek a feketepiacra kerülnek, de a médiájuk hallgat erről – mondta Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró az RT hírtelevíziónak.
“Még a volt Szovjetunió ezen országai sem rendelkeznek tényleges státusszal a nemzetközi jogban, mert nincs olyan nemzetközi megállapodás, amely konkretizálná szuverén státuszukat” – mondta Lu Shaye nagykövet szombaton az LCI francia televíziónak adott interjúban.
“Az újságírókkal szembeni valós amerikai bánásmódról szólva. Még 40 perc van hátra az indulásukig. Ők [az újságírók] mindannyian a repülőtéren vannak. Nincs vízumuk. Az amerikai nagykövetség egy erre vonatkozó megkeresésünkre azt válaszolta, hogy ‘dolgoznak rajta'”.
Párizs világossá tette: szó nem lehet arról, hogy idegen területen folyó műveletekben is besegítsen. Az ukrán hatóságok Belarusz digitális térképét szerették volna megszerezni a franciáktól, amely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a harci repülőgépek vagy drónok alacsony magasságú bevetéseket hajthassanak végre az ország területén – számolt be a Le Monde. (nu, mennyi mindenről lett már szó, amiről szó sem lehetett...)
Ukrajna viszont jöhetne – Anders Åslund szerint.
Eldurvulni látszik a technológiai dominanciáért folyó küzdelem az USA és Kína között.
Tajvan gazdasági, kereskedelmi és technológiai fontosságára hívta fel a figyelmet vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, és felszólította az európai országok haditengerészeteit, vegyenek részt a Tajvani-szoros körüli őrjáratokban. „Elismerjük Kína növekvő szerepét a térségben, ami nem jelenti azt, hogy elégedettek is lennénk vele. Számos ügyben jelentős nézetkülönbségeink vannak” – jelentette ki Borrell, az egyéni szabadságjogokat említve példaként.
Tizenegy orosz hadihajó is megjelent.
Sajtóinformációk szerint Lengyelország, Észtország és Litvánia szorgalmazták a legerőteljesebben a szankciók további szigorítását.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint jelzés értékű, hogy rövid időn belül az orosz és az ukrán elnök is ellátogatott a frontra. Szerinte összecsapás előtti egyeztetésről lehet szó – mondta a Spirit FM vendégeként.
Dmitrij Peszkov fia harcolt a fronton.
A beszámoló szerint a két ország olyan megállapodást kötött, amely szerint a kereskedelmi tranzakciók egy részét a két ország hazai valutájában, a rúpiában és a taka-ban bonyolítják le.
Néhány év alatt totálisan átalakultak a magyarok pénzügyi szokásai, bankfiókból és ATM-ból is egyre kevesebb van.
Komáromot lefokoznák, a magyarok lakta területeket továbbdarabolnák az új szlovák közigazgatási koncepció szerint. Technokrata rendezkedés vagy soviniszta húzás? Az bizonyos, hogy a magyarokat nem segítik az új tervek.
Hogyan vette át a baloldal Amerika intézményeit, és mi ebben a jobboldal felelőssége? Hogyan vehetjük vissza ezeket az intézményeket? Erről adott elő az MCC-ben Chris Rufo amerikai véleményvezér.
A CitizenGo petíciót indított az RTL+ Mellékhatás című sorozatának második évadához készült plakáttal szemben. A plakáton a következő üzenet olvasható: „Egy új életre rámehet mindenki másé”. A képen pedig egy takarón fekvő síró nő látható, körülötte használt papírzsebkendők és gyógyszerek.

Elon Musk szerint veszélyesebb a mesterséges intelligencia, mint egy hibás repülő, hiszen akár az egész civilizációnkat elpusztíthatja az MI.
„Úgy rohannak a célvonal felé, hogy nem tudják, mi vár rájuk a túloldalon.” Az istenszerű mesterséges intelligencia az ajtón kopogtat, és könnyen jelentheti az emberiség végét. A cégek aggályok nélkül fejlesztenek, de keveseket érdekelnek a kockázatok – figyelmeztet egy aggodalmait felvállaló, neves mesterségesintelligencia-befektető.
Ez az emberiség elleni bűntett. Először is tudjuk, hogy a kétérékű vakcinák nem működnek
... figyelmeztet a tanulmány.

A matricák, amelyek megmentették az emberiséget a kihalástól

Comments