top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024. 01.02.





...és több ezer dollárnyi bírságot rótt ki.



Vendégünk Dr. Tamasi József




A német fővárosban 300 embert vettek ideiglenesen őrizetbe.




Mint írják, Merkel bevándorlási politikájának hibája megdöbbentő számokban mérhető.


Az orosz elnök arról beszélt, nem áll érdekükben egy elhúzódó konfliktus.


Ukrajna csupán eszköz a kollektív Nyugat kezében, amely arra használja, hogy Oroszország ellen harcoljon – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök hétfőn. A megjegyzéseket egy moszkvai katonai kórházban tette, ahol az ukrajnai hadművelet során megsebesült orosz katonákkal találkozott. A Kijevnek nyújtott tartós nyugati támogatásról kérdezve az elnök azt mondta, hogy valójában a kollektív Nyugat elitje a valódi ellensége Oroszországnak, nem pedig maga Ukrajna.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy söpredék, aki szívesen látná, ahogy a saját polgári lakosságát megölik – közölte Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök. A jelenleg a Biztonsági Tanács elnökhelyetteseként tevékenykedő tisztségviselő a Belgorodot ért halálos csapást kommentálva ragaszkodott ahhoz, hogy a moszkvai erők csak katonai célpontokat támadnak, szemben a kijevi rezsimmel.


A Nyugat kezdeti optimizmusát az aggódás váltotta fel, és az üres hadianyag raktárak.


Theresa May korábbi stábfőnöke szerint a demokrácia a hidegháború óta nem volt ekkora erőpróbának kitéve.


Adil Mishmah a terepről irányította az október 7-i mészárlást.


A tajvani kormány ismételten figyelmeztetett, hogy Kína megpróbál beleavatkozni a választásokba, álhírekkel, valamint katonai vagy kereskedelmi nyomásgyakorlással.


Az 1000 lejes (77 ezer forint) pénzbírságot „betiltott nyilvános rendezvény megtartásáért” szabták ki, hat nappal a felvonulás után. A büntetés jegyzőkönyvében a csendőrség azt állította, hogy „a román törvények tiltják a régiósításra, területi autonómiára vonatkozó gondolatok terjesztését”, sőt az etnikai kritériumok alapján igényelt területi autonómiát a csendőrség egyenesen sovinizmusnak minősíti.


Az új szabályok szerint a 18 év alatti bokszolóknak továbbra is születési nemük szerint kell versenyezniük, a transzneműek pedig az általuk választott kategóriában küzdhetnek, de ehhez meg kell történnie az új nemi identitásuk kinyilvánításának, a nemváltó műtét elvégzésének és a rendszeres hormonvizsgálatnak is. A szövetségnek legkevesebb négy évig kell dokumentálnia a negyedévente elvégzett hormonvizsgálat eredményét.


Több mint egy évtizede tárja fel a fiatalok előtt a börtönök világát Drimba Tibor, Maroslele polgármestere. A bűnmegelőzésről tartott előadásai sorra pozitív visszajelzést kapnak a hallgatóság soraiból. Ez a prevenciós programsorozat pedig rövidesen újabb szintre léphet.




A 2023-as év sem volt megpróbáltatásoktól mentes a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom számára. Ismételten karaktergyilkosságot kíséreltek meg ellenünk, továbbá a bírósági ügyek is megnehezítették munkánkat, azonban a Mozgalom mindezek ellenére ismét igyekezett kiemelkedő nemzetmentő tevékenységet végezni az elmúlt évben. Túrákat és táborokat szerveztünk, vlogokat készítettünk, folytattuk a Duo Gladii kiadását, de a Farkasok alakulata sem tétlenkedett és ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Az alábbi cikkből kiderül, mennyi mindent tett a HVIM 2023-ban – írja a Szent Korona Rádió.




A lap szerint a magyar bíboros sok szempontból a nemrég szentté avatott II. János Pál utódjának tekinthető.



 


951 megtekintés

Komentarze


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK