Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.01.09.
- szilajcsiko
- 2024. jan. 9.
- 4 perc olvasás

Elindult a Hold felé a Peregrine és rajta a Téridő Plakett, amelyre felkerült többek között Karikó Katalin munkássága, az Aranycsapat története és Erőss Zsolt neve is. (nu, nem azért történelmi, mert egy sikertörténet került fel, hanem azért, mert valójában egy maffiatörténet; szemeseknek jól látható is a cikkhez mellékelt fényképen...)
Mint arról a Mandiner is beszámolt, meglehetősen ellentmondásos gondolatot fejtett ki a Népszava hasábjain a lap újságírója, Batka Zoltán. Azt írta: „ha a 2006-ban megsérült tüntetők szobrot kapnak, minimum ott kell állnia mellette a szolgálatteljesítés közben megsérült rendőrök emlékművének is. Akik életük kockáztatásával is megvédték a város népét a szervezetten fellépő szélsőjobbos utcai harcosok pogromjától” – írta. Erre reagált közösségi oldalán Schiffer András, aki szerint Batka „kiváló javaslata felesleges”. A volt LMP-s országgyűlési képviselő szerint ugyanis a 2006-os őszi események rendfenntartóinak számtalan élő mementójuk van. Batka Zoltán az egyik.”
Az újságíró elárulta, volt egy idő, amikor fel szeretett volna nőni a gates-i magasságba, de mára rájött, hogy nem ez a dolga. (nu, az ő szemszögéből bőven megértem a kétségbeesését...)
Ez a videó egy traktorról készült az A2-es autópályán – Európa legforgalmasabb autópályáján.
Tegnap Romániából is érkeztek gazdák Németországba, így a következő országokból érkeztek már:
Ausztria, Magyarország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Lengyelország, Svájc, Románia
Eltorlaszolják a csatornákat.
Becslések szerint húszezren vonulnak az utcákon már.
Fizikai formát öltött a német társadalmi elégedetlenség. Mutatjuk, mi áll a háttérben!
A kezdeti védelmi sikerek ellenére Ukrajnának az a félelme kezd valóra válni, hogy szembe kell nézni az összeomlással – jelentette ki Matthias Müller, az IDNES cseh kiadvány rovatvezetője a Pravda és a Ria Novosztyi szemléje alapján. "Amitől Ukrajna és a Nyugat annyira félt, elkezdődött. Az ukrán védelem biztató kezdeti eredményei után eljött az erők fogyatkozása” – írta. Megjegyezte, Joe Biden amerikai elnök nem tudott kiegyezni a kongresszussal az új segélycsomagról, és az Európai Unióban is gondot jelent, hogy többek között Magyarország vétója miatt nem állapodtak meg Kijev finanszírozásáról. "Volodimir Zelenszkij Ukrajna két legnagyobb támogatója nélkül maradhat” – mutatott rá a szerző.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester nyilvánosan bevallotta egy pazar hamburgi (Németország) kastély megvásárlását közel negyedmilliárd hrivnya (6 millió dollár) értékben – jelentette vasárnap a Strana.ua a politikus hivatalos adóbevallására hivatkozva.
Nem kímélték az ukrán hadiipari létesítményeket.
Joe Biden amerikai elnök kormányának világosan meg kell fogalmaznia, hogy mi a végső célja az orosz-ukrán konfliktusban, és hogyan fogják elkölteni a további pénzeszközöket – mondta Mike Johnson, a képviselőház elnöke, mivel a Fehér Háznak kétségbeesetten szüksége van a kongresszus jóváhagyására a Kijevbe irányuló fegyveráradat fenntartásához.
Lengyel tisztviselők bizonyítékokat titkoltak el az Északi Áramlat szabotőrök országon belüli mozgásáról – írja a Wall Street Journal (WSJ) című napilap európai nyomozókra hivatkozva.
Kína öt amerikai védelmi ipari vállalatot szankcionált, válaszul az Egyesült Államok “súlyosan helytelen intézkedéseire” – jelentette be a külügyminisztérium. A lépés ellenintézkedés arra a washingtoni döntésre, hogy folytatja az új fegyvereladásokat Tajvan felé, valamint egyoldalúan szankcionálja a kínai vállalatokat.
A fővárosban összesen mintegy 550 templom volt nyitva az ünnepek alatt.
Az izraeli katonák olyan felvételeket tettek közzé, amelyeken egy mecset kigúnyolása és lerombolása látható Gázában.
Brutális összegeket emészt fel a terroristák elleni háború. (hát még a nem csak a terroristák elleni...)
Luai Ahmed újságíró felháborítónak tartja, hogy a svéd szociáldemokraták megtűrik soraik között Dzsamál El-Hadzs-t.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy vasárnap kénytelen volt törölni a Gázai övezet északi részébe szánt orvosi eszközök utánpótlásának szállítását, mert nem kapott biztonsági garanciákat.
"A Golden Globe... És még mindig nem tudom elhinni, hogy a showbizniszben vagyok. Egyszerűen nem tudom elhinni. Tudjátok, ez annyira atipikus. Egy indianai kisvárosból származom. Még csak nem is vagyok pedofil..."
Szokatlan álláspontot fogalmazott meg a máltai érsek, Charles Scicluna.
Törzsi táncot lejtett a 21 éves új-zélandi politikus a parlamentben. A többi képviselő döbbenten nézte (VIDEÓ)
Nem mindennapi látványt nyújtott a maori képviselő performansza.
Rodney Holbrook nyugdíjas postás észrevette, hogy a nap folyamán használt dolgokat éjszaka titokzatos lények elrakják, ezért éjjellátó kamerát állított fel Builth Wells-i fészerében, hogy megtudja, mi történik. Felfedezte, hogy egy szorgalmas egér például anyákat és csavarokat, ruhacsipeszeket és kábelkötegelőket szed fel, és egy dobozba rendezi őket. (Schiller Mária küldeménye)
Comments