top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.01.12.




Emlékszünk arra, amikor az oltatlanok tömeggyilkosnak, önzőnek voltak bélyegezve, és ki voltak zárva a társadalomból, és tele volt minden azzal is, hogy a társadalmi felelősségvállalás része az, ha valaki oltakozik? És az volt a mondás, hogy aki nem oltakozik, az megöli a nagyit, meg az immunszupresszáltakat és a kisbabákat, stb? Elmondom még egyszer: az EU gyógyszerhatósága soha nem mondta, hogy az oltottak nem fertőznek. Azaz az oltásnak nincs hatása a vírus terjedésére. Az engedély 2020. december 21-én került fel az EMA oldalára. Az EMA a 2023. októberében kelt levele 1. pontjában kifejti az igazgatója, hogy: „A COVID19 vakcinák engedélyezésében nem szerepel az, hogy az oltás megelőzné a fertőzés egyik emberről a másikra történő átvitelét. Az indikáció kizárólag a beoltottak megvédésére vonatkozik."


Már azok is foglalhatnak időpontot az E-térben az új Covid-oltásra, akik korábban már négy vakcinát kaptak – vette észre a Népszava. – Mint kiderült, a változás annak köszönhető, hogy a szezonális oltások közé sorolta a Covid-elleni vakcinákat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerügyi Központ (NNGYK). Ezzel egyidejűleg az Országos Kórházi Főigazgatóság pedig arra kérte az oltópontokat működtető intézményeket, hogy nyissanak új időpontokat a saját foglalórendszerükben.


Scholz kancellár időben megérkezett az új vasúti gyárba, és hangos tiltakozással fogadták a gyárcsarnokban várakozó gazdák.




A klímavédő totálisan felsült a kísérletével.


Ismét megvédték Magyarországot a Welt olvasói, akik a baloldali liberálisokról és a lengyel botrányról is elmondták véleményüket.


A hideg ellenére is kitartanak a résztvevők.




„Ez a harc nem lesz könnyű” – jelentette ki a PiS elnöke.



Követi Mariusz Kaminskit Maciej Wasik.


Hogy holnaptól építhessék a demokráciájukat, ahhoz most, jaj, kell pár hónapnyi aljas diktatúra. Ugyan mi nem érthető ezen, Istenkém?!




Január végén, Ungváron találkozhat Magyarország és Ukrajna külügyminisztere, hogy előkészítsék Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij személyes egyeztetésének feltételeit.


Sok európai uniós tagországnak fel kellene hagynia a képmutatással és a tagjelöltek átverésével a bővítési eljárás gyorsításához, aminek érdekében Magyarország mindent meg fog tenni az idei soros elnöksége idején – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.


A Pravdának nyilatkozó katona szerint a fiatal korosztály tagjait „nem nevelték hazaszeretetre”. (nu, ez az igazán végzetes az ukránokra nézve: saját parancsnokaik tévesztik össze a hazaszeretet a proxiszeretettel)


Több mint 1 milliárd dollár értékű, az Egyesült Államok által Ukrajnába küldött kifinomult fegyverzetet rosszul követtek nyomon – áll a Pentagon főfelügyelőjének új jelentésében. A jelentés szerkesztett változatát csütörtökön hozták nyilvánosságra, egy nappal azután, hogy a dokumentumot benyújtották az amerikai kongresszusnak


Az Egyesült Államok továbbra is vásárol orosz olajat annak ellenére, hogy az Oroszország-ellenes szankciók elkötelezett híve, és 2022 elejétől saját maga is megtiltotta az országból származó energiaimportot – jelentette csütörtökön az RBK hírportál az amerikai külkereskedelmi statisztikai adatbázis adataira hivatkozva.


Új magyar kisebbségi kormánybiztost nevezett ki a szlovák kabinet: Horony Ákos nyelvi jogokról, hivatali gáncsoskodásról és saját félelmeiről beszélt lapunknak. Kérdeztük a járások átrajzolásáról, a Beneš-dekrétumok és a kettős állampolgárság ügyéről is.


A változtatás mindent felforgatott volna, de lesöpörték az asztalról.


Elég lesz-e a tengeri hatalom az asszimetrikus hadviselés ellen?


A tajvani kormánypárt elnökjelöltje szerint azonban csak a tajvaniak dönthetnek a saját jövőjükről.


... amit több tucat szemtanú is megerősíthet."




Görögország hamarosan közzéteszi azt a törvénytervezetet, amely legalizálja az azonos neműek házasságát a szexuális irányultságon alapuló diszkrimináció megszüntetése érdekében közölte szerdán Kyriakos Mitsotakis miniszterelnök.





A Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli képzési központja (MCC Brussels) könyvbemutató beszélgetést tartott Sylvie Perez  francia újságíró Leszámolás a Woke-kal címmel újonnan megjelent művéről szerdán. A szerző az MTI-nek azt mondta, könyve azt elemzi, hogyan terjed el az eredetileg angolszász területről származó woke ideológia a nyugati világban, és milyen eszközök léteznek a felszámolására. Sylvie Perez úgy véli, a woke “szédítő” hatással bír a társadalomra, különösen a fiatalokra. “Megszédítik az aktivistákat, akik elhatárolódnak gyökereiktől, mert azt hiszik, a nyugati történelem alapja a rasszizmus, a gyarmatosítás és a rabszolgaság. Ez minden, amire emlékeznek őseik történelméből. Elhatárolódnak továbbá szüleiktől, és azzal vádolják őket, hogy tönkretették a környezetet”



Mi a baj a migrációval? Hogyan élte meg a Tóth Gabival történt szakítása után kapott óriási médiafigyelmet? Mit gondol a kormány családpolitikájáról? Rendhagyó interjúnk!


A párt elnökhelyettese, Dúró Dóra közleményt is kiadott. A készpénzmentes fizetés előremozdítása érdekében 2024 nyarától 200 Ft adminisztrációs díjat is fizetnie kell annak, aki annak ellenére készpénzzel vesz jegyet a Volánbusz valamely járatára, hogy az adott pénztárban vagy buszon a bankkártyás fizetésre is lehetőség van – közölte honlapján a Volánbusz. A döntés beleillik a magyar kormány politikájába, amely – a davosi Világgazdasági Fórummal teljes összhangban – a készpénzhasználat visszaszorítását tűzte ki célul. A Volánbusz tájékoztatására a magyarországi pártok közül egyedül a Mi Hazánk reagált, Dúró Dóra csütörtöki közleményében azt írta: “A Mi Hazánk szerint a szabadságjogok korlátozása lenne, ha a Volánbuszokon valóban megszüntetné a kormány a készpénzhasználatot.” Hozzátette, csak abban az esetben tudják támogatni a digitális megoldásokat, ha semmilyen hátrány nem éri azokat, akik nem kívánják igénybe venni a lehetőséget.


A hatósági intézkedés a sok százmilliós számlagyár ügyébe belebukó, jelenleg is letartóztatásban lévő egykori ügyvéd, Vig Mór elleni eljárás keretében történt – tudta meg a Mandiner.


2024. január 10-én dr. Laky-Takács Péter, a Magyarok XI. Világkongresszusának szóvivője sajtótájékoztatón ismertette a Magyarok Világszövetsége Elnökségének decemberi ülésén a Magyarok XI. Világkongresszusa előkészítésére meghozott határozatait. A 17 perces videót mindenkinek ajánljuk. Sajtótájékoztatója elején a szóvivő röviden ismertette a Magyarok Világkongresszusa történetét, a Magyarok Világszövetségéhez fűző viszonyát. Példaként szólt a Duna Televízió létrehozását lehetővé tevő Magyarok III. Világkongresszusáról (1992), a magyar állampolgárság visszaadását a külhoni magyaroknak kezdeményező Magyarok VI. Világkongresszusáról (1996) és a Magyar Nemzet meghatározását kidolgozó és elfogadó Magyarok VIII. Világkongresszusáról (2012). A továbbiakban részletesen ismertette az MVSZ Elnökségének decemberi határozatait... 





1 148 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
<