top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.02.02.



„Mind a 27 állam- és kormányfő megállapodott egy további 50 milliárd eurós támogatási csomagról Ukrajna számára az uniós költségvetésen belül” – jelentette be Charles Michel. (nu, ebből a hírből ennyi pont elég; a részletek és a további fejlemények az igazán érdekesek)


Hiába a nemzeti konzultáció, végül a magyar miniszterelnök is Ukrajna további pénzügyi támogatása mellett foglalt állást.


Orbán Viktor reggel Magyarország álláspontjáról az olasz, a francia és a német kormányfőkkel, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökeivel egyeztetett. Magyarország először is elérte, hogy az Ukrajnának nyújtandó támogatást szigorú felülvizsgálati rendszer mellett folyósítsák: az Európai Bizottságnak évente részletes jelentést kell majd adnia az Ukrajnának folyósított segéllyel való elszámolásról, s ezt a jelentést az Európai Tanács elé kell vinnie. Másrészt pedig az Európai Tanács állam- és kormányfői világos üzenetet küldtek az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek is arról, hogy a brüsszeli intézmények a Magyarország uniós forrásaival kapcsolatos eljárásokban nem terjeszkedhetnek túl a jogi kereteiken.


Közben pedig zajlik az EU-csúcs.



A belga gazdák ma nagy tiltakozással akarják megbénítani Brüsszelt és a környéket, mert ott európai csúcstalálkozót tartanak.




Megállapodtak a német tartományok: a menedékkérők számára folyósított különféle segélyek legalább egy részét nyártól kezdve, de legkésőbb 2025 elejétől olyan kártyákra utalják, amelyek sem külföldön nem használhatók, sem átutalások végrehajtására nem alkalmasak; készpénz pedig csak zsebpénznyi összegben vehető fel velük. A havi ellátmány nem érkezik automatikusan, hanem a feltöltéshez személyesen be kell fáradni a hivatalba, visszaélés esetén pedig a hatóság rögvest letiltja a kártyát. Alsó-Szászország szocdem kormányfője szerint a mostani döntés fontos lépés az illegális migráció ösztönzőinek csökkentése és az embertelen migránscsempészet leküzdése felé. Arról, hogy a pénz mekkora részét adják ilyen formában, az egyes tartományok dönthetnek, ahogy arról is, hogy bevezetnek-e további funkciókat – például korlátozzák-e, hogy konkrétan mely régióban vagy milyen ágazatokban lehet fizetni a kártyával. Berlin mindenesetre leszögezte, hogy a pénz egy részét mindenképp továbbra is készpénzben biztosítja; a bajor belügyminiszter szerint azonban nem sokat ér a rendszer, ha a menekültek egyes tartományokban továbbra is készpénzhez juthatnak „és abból esetenként akár kábítószert is vehetnek”.


A CDU-ból kilépett, Werteunion néven új, konzervatív pártot alapító Hans-Georg Maaßent szélsőjobboldaliként tartják számon. A volt titkosszolgálati elnök alaptalannak nevezi a vádakat.


A tervezett szigorítás két EU-s tagállam között, lényegében politikai alapon rendelne el beutazási tilalmat, ami példátlan lenne az unió történetében.


A háborús retorika és az ukrajnai háború eszkalációjára, egy esetleges Európa és Oroszország közötti háborúra való figyelmeztetések miatt, a németek 46 százaléka aggódik amiatt, hogy Moszkva támadást indíthat országuk ellen, derül ki egy friss felmérésből.


Hátulról, hordában rohantak le ártatlan járókelőket, akiket a földre vittek, majd viperákkal és egyéb fegyverekkel ütlegelték őket, kifejezetten a fejet célozva azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy életre nyomorékká tegyék őket, vagy ha úgy alakul, végezzenek velük. Csupán a Gondviselésnek, valamint a drogos terroristák testierejének teljes hiányának köszönhető, hogy egyetlen megtámadott sem szenvedett maradandó sérüléseket. De ez nem az antifasisztákon múlott. És a nevük és arcuk megismerése mégsem közérdek a bűnpártoló “jogállam” értékelése szerint, hiszen Európában valahogy a bűnöző joga mindig elsőbbséget élvez a tisztességes, becsületes fehér európaival szemben.



A stockholmi izraeli nagykövetség előtt "veszélyes tárgyat" találtunk, amit megsemmisítettünk - közölte a svéd rendőrség. Az incidens miatt a rendőrök széles körben lezárták a közeli területet, és a tűzszerészek is a helyszínre vonultak. 


„Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni a terror által” – jelentette ki Civ Nevo Kulman izraeli nagykövet a támadás után. (nu, hogyan lesz az "előtti" "veszélyes tárgyból" a neokohnnál "rádobott kézigránát")


A Hollandiában szolgáló lubavicsi küldöttek mindent megtettek, hogy az izraeli küldöttség tagjai semmiben se szenvedjenek hiány.




A Válaszcsapás aktuális részében Barcsa-Turner Gábor, a HVIM elnöke azt elemzi, miért csak a cionista narratíva van jelen Magyarországon.




A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie a közel-keleti fegyveres konfliktus eszkalációjának megakadályozása érdekében, egy izraeli-libanoni háború kitörése ugyanis lángba boríthatná a térséget – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.


Az Egyesült Államok a tavalyi év eddigi legnagyobb közös gyakorlatát Ausztráliával arra használta fel, hogy új eszközkészleteket halmozzon fel az országban, felkészülve egy esetleges konfliktusra Kínával Tajvan miatt – jelentette a Reuters forrásokra hivatkozva.


A jelölést Abid Raja, Norvégia volt kulturális minisztere, a liberális párt elnökhelyettese javasolta. (nu, akkor egy kapcsolódó, ragyogó csikós cikkünk: Üdvözöljük a Birodalomban /Caitlin Johnstone jegyzete/; s egyetlen találó mondat innen: "Ahol a civileket terroristáknak nevezik, és az igazi terroristák Nobel-békedíjat kapnak.")


Dick Durbin demokrata szenátor, a felsőház jogi bizottságának elnöke statisztikákat idézve azzal szembesítette a cégvezetőket, hogy a fiatalok szexuális jellegű zsarolása, az úgynevezett „sextortion”, amelyben bűnözők fiatalkorúaktól fotókat és viedókat csalnak ki, az elmúlt évben ugrásszerűen megnövekedett. 


Tudta, hogy az okostelefonok képernyője ugyanazt az agyi területet aktiválja, mint az opioidok vagy a kannabisz? Hogy minden elektronikus képernyővel rendelkező eszköz élénkítőszerként hat: megemeli a kortizol (stresszhormon) szintjét, és minél vonzóbb, izgalmasabb a látvány, annál több termelődik a hormonból? Ráadásul a képernyő másik felén egy sor szakember dolgozik azon, hogy ne is legyen kedvünk felállni az eszközünk mellől: a telefonok és tabletek úgy vannak tervezve, hogy megragadják a figyelmünket és sose eresszék el! Mit lehet mégis tenni azért, hogy gyermekeinket ne szippantsa be teljesen a virtuális világ? Gary Chapman, az 5 szeretetnyelv megalkotója új könyvében ezúttal ahhoz kínál megoldást, hogyan tudunk tudatosabban küzdeni a technológia gyermekeinkre gyakorolt hatásaival.




A közönség most először láthatja működés közben.




Hosszú beszélgetés, de a téma után érdeklődők sok kérdésükre választ kaphatnak belőle. Szívből ajánlom az elolvasását. "Személyesen kezdtem el használni ezt a kezelést, mivel súlyos ízületi gyulladásban szenvedtem. Figyelemre méltó módon működött nálam. A tapasztalataimon felbátorodva a szomszédom, barátaim és más, különböző egészségügyi problémákkal küzdő emberek is kipróbálták, és pozitív eredményekről számoltak be. Ezek között voltak ízületi gyulladásos esetek, cukorbetegséggel kapcsolatos szövődmények, különböző mérgezések, allergiák és még sok más állapot is." KARIKÓR


 

A megjelenés napján azonnal megkapod a legfrissebb, sok száz oldalas és Magyarországon egyedülálló VilagHelyzete online Könyvújságot, ha támogatásoddal segíted a fennmaradást és a folytatást! VILAG HELYZETE




985 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page