Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.05.11.
Az egyik krónikus beteg gyermek kliensünk szülei azon dolgoznak, hogy egy olyan EU tagállamba költöznek, ahol nem kötelezőek a gyermekkori oltások,
és menekültstátuszt kérnek, mivel a gyermeküket az oltási kontraindikáció ellenére az állam szolgái erőszakkal be akarják oltani, azaz praktikusan meg akarja az állam ölni. ANGELIKA MIHALIK
Dr. TESS LAWRIE közleményt tett közzé az egészségügyi világszervezettel kapcsolatosan, azzal az indokkal, hogy közölje, a WHO büntetőjogi eljárás alá vonható és büntetőjogi szankciókkal sújtható – a szöveget ezen a héten osztották meg tedros adhanom ghebreyesusszal, dr. maria van kerkhove-val, dr. Janet Diazzal és Jeremy Farrarral , akik vezető pozíciót töltenek be a who-ban.
Míg Kína és Oroszország egyaránt javította megítélését a világban az elmúlt évben, addig az Egyesült Államok megítélése romlott a Közel-Keleten, sőt Európában is – derül ki az 53 országból származó válaszadók felméréséből.
Élesen bírálta Joe Biden elnök azon nyilatkozatát Donald Trump, melyben közölte, hogy Izrael nem kap több fegyvertámogatást Amerikától, ha behatolnak Rafah területére. (nu, ha ezt Trump még sokáig nyomja, még bele is bukhat a választásokba)
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot a palesztin államiság elutasításáról szóló döntés felülvizsgálatára.
Josep Borrell páros lábbal állt bele a magát védő zsidó államba. Az izraeli külügy válaszolt.
A Ynet újságírójától azt követelték, bizonyítsa be, hogy „nem zsidó vagy izraeli”. (nu, így múlik el a világ dicsősége... pontosabban: dilcsőítése)
Éljenzés és taps fojtotta el a közönség fújolását, miközben az izraeli énekesnő előadta a Hurricane című dalt.
Április 17-én egy hamburgi általános iskola udvarán, a szünetben, alsós gyerekek tartottak „spontán" tüntetést. No nem a több kakaóért, a nagyobb udvarért, esetleg a kevesebb leckéért tüntettek, hanem az AfD ellen! A mintegy 40 gyermek saját készítésű transzparensekkel vonult fel, s azt skandálta, hogy „Egész Hamburg gyűlöli az AfD-t!"
A kijevi városi tanács úgy döntött, hogy átnevezi az ukrán főváros Proszpekt Pravdi (Igazság sugárútja) utcáját Európai Unió sugárútra, arra hivatkozva, hogy a szovjet korabeli elnevezés ideológiailag ellenséges. A lépés része annak a régóta tartó ukrán kampánynak, amelynek célja az Oroszországhoz fűződő kulturális és történelmi kapcsolatok megszakítása. (nu. bohóckodunk, bohóckodunk?)
„Betiltják azokat a dalokat is, amelyeket a Vörös Hadsereg katonái énekeltek, amikor felszabadították Berlint… Ez normális?” – érdeklődött a diplomata. Zaharova hozzátette, hogy az ilyen tiltások a „liberális demokrácia” igazi arcát mutatják.
A Sztrana.ua hírportál azt állította, hogy Rud elbocsátására azután került sor, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kedden bejelentette, hogy az Állambiztonsági Adminisztráció két tisztje állítólag részt vett Zelenszkij, Vaszilij Maljuk SZBU-főnök, Kirilo Budanov katonai hírszerzési főnök és más magas rangú ukrán tisztségviselők meggyilkolására irányuló összeesküvésben. (nu, szorul a hurok...)
A kormányfő nem nevezhet ki egyszerűen minisztereket, hanem jelölteket kell állítania, akiket a törvényhozóknak kell jóváhagyniuk. Egyes posztokat nem a miniszterelnök, hanem az elnök által kiválasztott személyek töltenek majd be, akiket nem a Duma, hanem a parlament felsőháza, a Föderációs Tanács fog jóváhagyni.
A kollektív Nyugat fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy felfegyverezze Ukrajnát Oroszország ellen, és a konfliktus során végig arra törekedett, hogy a jelenlegi formájában megsemmisítse azt – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az evakuálás az utolsó dolog, amire egy felelős miniszternek gondolnia kell – közölte válaszul az előző védelmi miniszter.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint „szükségünk van egy európai atomfegyverre”.
A végén pénz és hitel áll, de támogatásnak hívják és Putyin elleni harcnak. (nu, végre egy igazán találó mandi-cím)
„A NATO ma segít, amennyire csak tud. A NATO segítsége nélkül Ukrajna nem tudta volna megvédeni magát ilyen sokáig. Nos és vannak ott csapatok, mármint katonák. Van ott néhány katona. Megfigyelők, mérnökök” – mondta újságíróknak.
Keir Starmer pártelnök azt mondja, hogy véget vet a konzervatívok „kemény beszéd, semmittevés kultúrájának”, azt ígéri elsősorban az embercsempészekre sújtanak majd le, ha nyernek.
Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatását a két állam 75 éves kapcsolatfelvételének évfordulójához méltó eseményként értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Orbán Viktor és az ázsiai vezető több megállapodást, illetve beruházást is aláírt.
A durva kritikák után már figyelmeztetés is érkezett a tengerentúlról, amiért Magyarország és Szerbia tovább javította kapcsolatait Kínával.
A budapesti Mol-toronynál találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken délelőtt, egy nyilvánosan meg nem hirdetett programon. A kínai elnök érkezése előtt Orbán Viktor és felesége Lévai Anikó interjút adott a kínai köztévének. Hszi Csin-pinget kínai zászlós kínaiak várták, és hangosan éljeneztek, amikor megérkezett, a Mol Campus környékét a látogatás idejére lezárták. A kínai elnök érkezése előtt a Budapestet elárasztó kínai önkéntesekről kérdeztük Orbán Viktort.
Én ezért minden meghívásnak eleget teszek, ahol ezt biztosítják, így ott leszek május 17-én a Partizán YouTube-csatorna által szervezett vitán is. Egyetértek azzal, hogy a köztelevíziónak is kutya kötelessége ugyanezt a lehetőséget biztosítani minden EP-listavezető számára. Mi magunk is tiltakozni fogunk az Országgyűlésben is, ha ezt az adófizetők pénzéből működő köztelevízió nem teszi meg. Ugyanakkor a Magyar Péter által a MTVA székházához szervezett tüntetéshez nem csatlakozunk, mert a David Pressmannel vacsorázó Nagy Ervin, a Tisza Párt EP-listájának második helyén található londoni Meta-jogtanácsos és társaik alapján joggal feltételezhetjük, hogy egy újabb Majdan téri fordulathoz asszisztálnánk – zárja bejegyzését a Mi Hazánk elnöke.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője április végén Facebook-oldalán tette közzé, hogy benyújtásra került egy újabb gyermekvédelmi törvénycsomag, amely értelmében jelentősen szigorodnának a pedofilokat sújtó büntetések. (nu, nem a törvénynek kéne szigorúbbnak lenni, hanem az erkölcsnek "kifizetődőbbnek")
A richmondi székhelyű 4. amerikai fellebbviteli bíróság két alacsonyabb szintű bírósági ítéletet hagyott jóvá, amelyek megállapították, hogy az észak-karolinai állami alkalmazottak egészségbiztosítási terve diszkriminatív a transznemű emberekkel szemben, mivel nem fedezi a „nemi változások vagy módosítások” műtéteit, és hogy a nyugat-virginiai Medicaid-program diszkriminatív, mivel kizárja a „transzszexuális műtéteket”. A rákos betegekkel kezelik egy szinten a tévképzeteseket.
Az új technológia mozdulat-és hangvezérléssel működne, ráadásul mesterséges intelligenciára is épít.
(elnézést kérek, hogy csak most futotta időmből és figyelmemből megosztani ezt az értékes eseményt... – VDGy)
Comments