Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.05.24.

Dr. Robert Redfield a NewsNation interjújában borít.
A bíróság felmentette! (nu, ezen túlmentően is tanulságos a film...)
Robert Fico merénylője, Juraj C. állítólag senkinek sem beszélt arról a tervéről, hogy lelövi miniszterelnököt. Az őrizetbe vételről szóló nyilatkozatából kiderül, hogy az a szándéka, hogy bocsánatot kér a miniszterelnöktől, akit állítása szerint soha nem akart megölni. Azért támadott, mert nem ért egyet a kormány politikájával.
Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön kijelentette, hogy Moszkva brit célpontokra mért csapásokkal fogja megtorolni, ha Ukrajna brit fegyvereket vet be orosz területre irányuló csapások során.
Lengyelország fontolgatja, hogy légvédelmi rendszereivel orosz rakétákat lő le ukrán terület felett – közölte Pawel Wronski külügyminisztériumi szóvivő szerdán az Ukrinform hírügynökséggel. „Ezt a kérdést jogi és technikai szempontból vizsgáljuk” – mondta Wronski, megjegyezve, hogy Kijev korábban már kérte Varsót, hogy az Oroszországgal határos légvédelmi rendszereit is bevethesse. Hozzátette azonban, hogy még nem született döntés az ügyben.
Becslések szerint havonta 100-150 ezerrel nő azok száma, akik soha nem térnek vissza Ukrajnába. (nu meg az életbe...)
Norvégia szigorítani fogja az oroszok beutazásának korlátozását – derül ki a norvég kormány honlapján közzétett sajtóközleményből. „A Norvégiába turisztikai vagy más, nem elsődleges fontosságú céllal érkező orosz állampolgárokat a határátkelőkön nem engedik be Norvégiába” – áll a dokumentumban.
Az európai parlamenti választások előtt a francia választók számára sokkal fontosabb kérdés az otthoni biztonság, mint Ukrajna, annak ellenére, hogy Emmanuel Macron elnök megpróbálja előnyére fordítani az orosz-ukrán konfliktust.
Az Egyesült Államokhoz kötődő szervezetek vagyonát fogják elkobozni, ha az amerikai kormány ellopja a befagyasztott orosz vagyont – derül ki a Vlagyimir Putyin orosz elnök által csütörtökön aláírt kártérítési rendeletből.
Berlin megerősítette, hogy követni fogja a Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletét a Gázában elkövetett háborús bűncselekményekkel kapcsolatban.
A Mercedes és a Siemens elkötelezett az egyesült Európa mellett, és a sokszínűséget, a nyitottságot, a toleranciát hirdetik.
Amint arról beszámoltunk, az Alternatív Németországnak (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti (EP-) listavezetőjét, Maximilian Krahot. "Szörnyű bűnt" követett el, megállapított egy objektív tényt. Mégpedig azt, hogy attól, hogy valaki SS-katona volt (itt tegyük hozzá, hogy bár alapvetően párthadsereg volt, de később Magyarországon is soroztak be itt élő németeket az SS-be), nem válik automatikusan bűnössé. Vagy, ha igen, akkor ezt a logikát kell alkalmaznunk valamennyi hadviselő fél katonáira, a szovjet Vörös Hadseregre és az ún. demokratikus nyugati nagyhatalmak katonáira is. Egyébként szép számmal követtek el háborús bűncselekményeket ők is, nekünk, magyaroknak nem kell bemutatnunk a szovjet horda kegyetlenkedéseit...
Lesújtó adatokkal állt elő az amerikai hírszerzés: Washington szerint Izrael rettentő távol áll a Hamász felszámolásától – közölte a Times of Israel.
„Miközben a nyugati országok Netanjahut támogatják, lehetetlen megállítani a palesztinai vérengzést. Megmondom egyenesen, új konfliktusok várnak a világunkra, ha folytatódik a cionista terjeszkedés a Gázai övezetben” – mondta a TRT Haber által sugárzott ankarai beszédében.
A rendőrség és a belügyminisztérium is megszólalt a tunéziai nő ügyében.
Marc Morano Klaus Schwab nemrégiben tartott beszédéről: Összeülnek, aztán a kormányok és a vállalatok összejátszásával azon dolgoznak, hogy megkerüljék a demokráciát és dolgokat kényszerítsenek ki. VILAG HELYZETE
Magyarország miniszterelnöke exkluzív interjút adott a Blikknek: elárulta, a mai napig kikéri Varga Judit, volt igazságügyi miniszter véleményét szakmai kérdésekben, Magyar Péter politikai pályafutása nem zavarja és elégedett azzal, amit az elmúlt 26 évben elért. Orbán Viktor a Blikk talk! vendége volt. Videónk a (...) lejátszónkon nézhető meg! (...) Mégiscsak, a mi politikai táborunkban vannak személyes érzelmek, nem szoktunk erről beszélni, mert nem tartozik ez a nyilvánosságra, de barátságok vannak a jobboldalon. Nem egyszerűen munkatársak vagy kollégák, hanem barátok is vagyunk. És ezt a barátságot nem is akarom megtagadni Novák Katalinnal. Nem volt kellemes beszélgetés. Az igazságügyi miniszter asszonnyal gyakrabban találkozom, kíváncsi vagyok a véleményére, vannak ügyek, amelyekben kifejezetten számítok a véleményére most is. Nagyon ritkán kerül Magyarországon előtérbe olyan felkészült, tapasztalattal rendelkező, európai kitekintésű politikus, mint Varga Judit, úgyhogy én igyekszem az ő tudását bekötni valahogy a saját döntéseimbe.
A nagyobb nehézségnek a nyugat-európai hozzáállást nevezte, minőségileg új helyzet Manfred Weber kötelező európai sorkatonai szolgálatról szóló nyilatkozata. A NATO-ukrán missziót konkrét intézményi veszélynek nevezte Gulyás Gergely, erről több munkacsoport is tárgyal. Felelőtlennek tartják a katonai beavatkozásról szóló nyilatkozatokat, azt is látják, hogy az európai választások egyik legfontosabb tétje is ez, a józan észnek kell teret kapnia.
A nemzeti ellenzéki párt szerint az EP-választások tétje a vendégmunkás-invázió megállítása is.
Pár sztori a filmből: Egy hosszúhajú kislány bekerül a kórházba mert erős ágyéki fájdalmai vannak, nagyi viszi be, mikor levetkőztetik derül ki, hogy fiú, aki transzizén megy át, ezért már a nemi érés előtt elkezdett szedni hormonokat. Viszont emiatt hererákja lett. Meg a szíve is tönkrement félig. De hála a ráknak kasztrálják, hererák már nincs, és a maradi nagyin kívül mindenki örül, hogy nem lesz a gyerek legalább sose szőrös, és nem mélyül el a hangja, nem rongálódik tovább a szíve, és mindehhez nem kell hormont szedni. Hurrá! ANGELIKA MIHALIK
Comentarios