top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (01:15 – frissítve: 5:30) 2024.06.10.




15 tagállamban indulhat el a madárinfluenza elleni vakcinázás, miután 40 millió adagra kötött szerződést az EU. Még egy halálos eset sem volt, de a szakemberek biztosan állítják: a vírus halálos, ezért javasolják az oltást. Szakács Árpád hírcsatornája




„A párizsi olimpia évében írta ki a Momentumot a magyar történelemből a Jóisten.” Rövid választás-értékelő beszédet tartott a miniszterelnök hétfő hajnalban. „Budapesten és Magyarországon két választást tartottak, mind a kettőt megnyertük” – jelentette ki.




A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett eredmények alapján a Fidesz 70 százalékos feldolgozottságnál 43 százalékos eredménnyel vezet, ez 11 mandátumot jelent. A Tisza Párt 30 százalékon áll, ami 7 mandátumra elég. Az MSZP-DK-Párbeszéd hármas pedig valamivel több mint 8 százalékon van és két embert küldhet az EP-be. Rajtuk kívül a Mi Hazánk Mozgalom közel 200 ezer fölötti szavazattal, 7 százalékos (6,7) eredménnyel egy mandátumot szerezhet. A nemzeti párt listáját ugyan Toroczkai László és Dúró Dóra vezeti, de már a kampány legelején közölték, hogy nem fogják felvenni a mandátumot, amennyiben bekerül a párt. Így a listán harmadik Borvendég Zsuzsanna képviselheti majd az antiglobalista politikát az Európai Parlamentben.


A Kétfarkú Kutyapárt társelnöke húzta be a XII. kerületet, Hegyvidék új polgármesterével pedig a Partizán készített interjút. Ebben rákérdeztek a Turul-szobor sorsára is, Kovács pedig kijelentette, hogy az nem fog a helyén maradni.


A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a feldolgozottság: 100%


A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a feldolgozottság: 93.28%


„Nagyon örülünk, az eredmény nagy elégtétel, mert keményen megdolgoztunk érte” – jelentette ki Andrej Babis a választási eredmény kihirdetése után. A politikus szerint a mozgalom egyelőre nem döntött arról, hogy az Európai Parlament melyik frakciójában fog tevékenykedni.


Az Olasz Testvérek (FdI) párt szerezte Olaszországban a legtöbb voksot vasárnap az európai parlamenti (EP-) választáson, az olasz televíziókban bemutatott felmérések eredményei szerint a Giorgia Meloni kormányfő vezette jobboldali pártra a választók 26-30 százaléka szavazott.


Az Ipsos közvélemény-kutató intézet által a szavazóhelyiségeket elhagyók megkérdezésén alapuló és a három fő hírtévében (TVN24, Polsat News, TVP Info) ismertetett felmérés (exit poll) szerint a KO a szavazatok 38,2 százalékával az első helyen végzett, és 21 mandátumra tesz szert az EP-ben, ahol az Európai Néppárt frakciójához tartozik. A második helyen a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) végzett, és a voksok 33,9 százalékával 19 mandátumot kap előreláthatólag. A harmadik helyen befutó, szintén ellenzéki Konföderáció 11,9 százalékos támogatottsággal 6 helyre számíthat.


A hozzánk beérkezett országos szlovákiai eredmények szlovákiai magyar és magyarországi magyar szempontból nem hoztak jó híreket: a Magyar Szövetség nem érte el a magyar képviselő kijuttatásához szükséges 5 százalékos küszöböt, 57 350 vokssal mindössze 3,88 százalékot szerzett. Emellett a nemrég merénylet áldozatául esett Robert Fico miniszterelnök pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (SMER) pártnak sem sikerült megszerezni a választók nagyobb részének támogatását, 365 794 voksot kaptak, az összes szavazat 24,76 százalékát.


Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) nyerte a legtöbb mandátumot, de a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) csaknem megduplázta európai parlamenti (EP-) képviselőinek számát, viszont a felvidéki magyarság politikai képviseletének ezúttal sem sikerült bejutnia az EP-be – derült ki az országban már szombaton lezajlott EP-választás hivatalos végeredményeiből, amelyet vasárnap este ismertettek az állami választási bizottság és a statisztikai hivatal közös pozsonyi sajtótájékoztatóján.


Az első eredmények alapján jelentősen növelték a támogatottságukat.


A kormánypárt HDZ diadalmaskodott.


Pedro Sánchez miniszterelnök nem örülhet.


Története legjobb eredményét érte el a Nemzeti Tömörülés.


Az AfD lett a második legerősebb párt.


Ricarda Lang társelnök szerint közösen kell feldolgozniuk a vereséget. A Zöldek mélyrepülése nem is meglepő, tekintve, hogy politikusaik milyen kijelentéseket tettek az elmúlt időszakban. Ha azt az ígéretet teszem az ukrán embereknek, hogy »mellettetek állunk, amíg szükségetek van ránk«, akkor azt be is akarom tartani. Nem számít, mit gondolnak a német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretet az ukrán népnek – mondta fél évvel az orosz–ukrán háború kirobbanása után Annalena Baerbock német zöldpárti külügyminiszter a Zero Hegde portál cikke szerint.


A protesthangulat a csúcsra hágott, a hivatalos eredmények szerint minden negyedik osztrák a markáns jobboldali formációra szavazott.


Ukrajna nyugati támogatói átléptek egy vörös vonalat, amikor megengedték Kijevnek, hogy fegyvereikkel oroszországi célpontokat támadjanak – mondta Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter a Die Presse című lapnak adott, szombaton megjelent interjúban.


Finnország mindmáig titkolta az általa küldött katonai segélycsomagok részleteit, a vezérkari főnökhelyettes azonban elismerte: az ukrán harctereken tesztelték a legújabb fejlesztéseket.


„Policentrikusságról beszélünk, a korábbi normáktól való eltérésről, és látjuk a kollektív Nyugat kétségbeesett ellenállását… Ők másként látják a normát – saját dominanciájukat, az egyetlen szabályon alapuló világrendet –, hogy nekik kell dominálniuk, mint eddig, és mindenkinek csak azt kell tennie, amit az uralkodó megenged” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a dominanciára való törekvés eddig csak »szörnyű tragédiákhoz vezette az emberiséget«, beleértve a gyarmatosítást és a nácizmust.


Medvegyev azt is hozzátette, hogy Scholznak meg kellene bánnia, amiért a németek jólétének feláldozásával kiirtásra ítélte az ukránokat.


Petersen a múlt hónapban hagyta el Hamburgot gyermekeivel együtt, ami széles körű találgatásokat váltott ki hollétével kapcsolatban. Néhány héttel eltűnése előtt pártja – a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) – kizárta hamburgi frakciójából, mert márciusban választási megfigyelőként Oroszországba utazott, és a szavazást „nyíltnak, demokratikusnak és szabadnak” nyilvánította.




Az erős orosz rakétarendszerek arra kényszerítik majd az ukrán pilótákat, hogy viszonylag alacsony magasságon repüljenek, ami korlátozza a vadászgépek hatékonyságát.


A szervezők a közös játékkal bontanák le az előítéleteket.


A rakéta sebessége közel ötszöröse a hangsebességnek, hatótávolsága pedig eléri a több száz kilométert.


Vitézy Dávid – akinek javára pénteken a fideszes Szentkirályi Alexandra visszalépett –  ezer szállal kötődik a baloldalhoz:

  • a jelölő szervezete a balliberális LMP,

  • a listája tele van egykori SZDSZ-es arcokkal,

  • az Indexnek májusban azt nyilatkozta, ha megválasztják főpolgármesternek, részt vesz a Budapest Pride-on,

  • anyai nagyapja a zsidó származású Erdős Péter, aki a Kádár-korszak második felében a popzenei világ teljhatalmú irányítója volt, ő döntötte el, hogy kinek jelenhet meg lemeze és kinek nem.


A destruktív megélhetési gyermekvállalást támogatja a wishes messiás.