Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.08.11.
A digitális oltási útlevél, amely a következő járványok idején a szabadságjogok korlátozása esetén korlátozni fogja az Ön szabadságát. A metaadatokat a WHO fogja kezelni. A projektben dolgozó szakértők szerint az európai oltási kártya lehetővé teszi majd a tájékozott oltást. Lettország, Görögország, Belgium, Németország és Portugália szeptembertől kísérleti jelleggel alkalmazza az új eszközt. Fimmy Sobak
Emellett az orosz védelmi minisztérium felvételeket tett közzé az egység parancsnoki állásának megsemmisítéséről.
Az orosz Nemzeti Antiterrorista Bizottság terrorellenes intézkedéseket vezet be a Kurszki, Brjanszki és Belgorodi területen, hogy biztosítsa az emberek biztonságát és megállítsa a kijevi rezsim terrortámadásait.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy további fegyvereket és felszereléseket telepít a Kurszki területre, ahol erői aktívan harcolnak az ukrán csapatok ellen, amelyek a hét elején behatoltak a térségbe.
“A Bild című német lap revanchista cikket közölt, amelyben büszkén hirdette, hogy német harckocsik térnek vissza orosz földre. Válaszul mindent megteszünk azért, hogy a legújabb orosz tankok a Platz d. Republikon (a berlini Reichstag előtti tér – a szerk.) álljanak” – írta Medvegyev az X közösségi oldalon angol nyelven.
Washington további 125 millió dollár értékű rakétákat és lőszert küld Kijevnek – jelentette be a Pentagon, miközben heves harcok folytak az oroszországi Kurszki területen.
“Azok, akik arról álmodoznak, hogy erőszakkal érnek el valamit, kudarcot vallanak. Szerbia következetesen halad előre, és ezt nem tudják és nem is fogják megállítani. Soha többé nem lesznek képesek megállítani. Ezt üzenem mindenkinek, és népünknek nincs miért aggódnia” – zárta beszédét az államfő. Korábban a Vecernje Novosti című napilap arról írt, hogy a szerbiai ellenzék tagjai készen állnak arra, hogy kihasználva az augusztus 10-re tervezett nyugatbarát belgrádi tüntetéseket, elfoglalják az elnöki palotát, eltávolítsák az államfőt, és az ukrajnaihoz hasonló forgatókönyvet indítsanak el.
A Signal-t régóta biztonságos üzenetküldő eszközként népszerűsítik, de kritikusai arra figyelmeztettek, hogy az amerikai hírszerzés finanszírozásával fejlesztették ki és üzemeltetik. A Roszkomnadzor pénteken a médiának adott nyilatkozatában azt közölte, hogy a tiltás “az orosz jogszabályok követelményeinek megsértése miatt történt, amelyek végrehajtása szükséges ahhoz, hogy megakadályozzák a csevegő app terrorista és szélsőséges célokra való felhasználását”.
Több nyugati biztosítótársaság továbbra is fedezetet nyújt az orosz olajat szállító tartályhajókra, lehetővé téve, hogy az a G7-ek árplafonja ellenére is eljusson a nemzetközi piacokra – jelentette csütörtökön a Reuters kereskedőktől és szállítmányozóktól származó adatokra hivatkozva.
Paul Keating volt miniszterelnök szerint az Egyesült Államok az AUKUS-paktum keretében katonai bázisokkal veszi körül Ausztráliát, ami aláássa az ország szuverenitását, és Kína legitim célpontjává teszi azt.
Az amerikai csapatokat az északkelet-szíriai Rmelan leszállóövezetben egy drón támadta meg – jelentette szombaton a Reuters egy amerikai védelmi tisztviselőre hivatkozva.
A Hamász szerint több mint 100 palesztin halt meg és több tucatnyian megsebesültek, amikor egy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereknek menedéket nyújtó gázai iskolát ért izraeli légicsapás – adta hírül a The Guardian. A helyi hatóságok 60-ra teszik a halottak számát. (kuruc.info)
A globalista média kritika nélkül elfogadta az érvelést, miszerint az egy Hamász bázis volt.
Izrael sátorvárost készít elő, mely több ezer lakost lesz képes elszállásolni, ha kénytelenek lesznek elhagyni otthonaikat.
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint érdi lelkésztársa teológiailag téves dolgokat mondott a prédikációjában.
„A tűzszünet kevés, vess véget a cionizmusnak”, „Elég a népirtásból”, „Queerek Palesztináért” - állt a tüntetők tábláin.
Teherán azért is mérlegeli a lehetőségeit és nem indított támadást Izrael ellen, mert erős diplomáciai nyomás nehezedett rá az elmúlt napokban, nehogy esetleges akciójával fokozza a feszültséget a térségben, amely aztán szélesebb körű háborúhoz vezethet.
Butch Wilmore és Suni Williams asztronauták június 5-én indultak Föld körüli pályára a Boeing Starliner járművével. Ők voltak az űrhajó első legénysége, és tesztrepülésüknek körülbelül egy hétig kellett volna tartania. Azóta eltelt két hónap és az asztronauták még mindig a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) vannak. A Starliner hajtóműveivel kapcsolatos problémák és egy héliumszivárgás miatt a NASA ugyanis elhalasztotta az űrhajósok visszatérését. Hivatalosan még mindig az eredeti terv van érvényben, de a NASA vizsgálja a vészhelyzet megoldására a lehetőségeket. A legbiztonságosabb megoldás az lehet, ha a SpaceX saját Crew Dragon elnevezésű űrhajójával hozzák haza az űrhajósokat, egy következő fordulóval.
Meglepő, de nem politika vagy biztonsági, hanem kulináris kérdés áll a két ország közti feszültség középpontjában. Németország határozottan ellenezte Törökország kérelmét, arra hivatkozva, hogy a döner óriási népszerűségnek örvend a határain belül. A németek egyharmada legalább havonta fogyaszt dönert, ami hozzájárul a német piac évi mintegy 7 milliárd eurós értékéhez. Német tisztviselők azzal érvelnek, hogy a védett státusz jelentős áremelkedést eredményezne, ami számtalan fogyasztót érintene negatívan.
A Magyar Jelen mutatta be azt a budafoki esetet, amely során egy cigány család illegálisan foglalt el egy XXII. kerületi ingatlant. Kiderült, hogy az ott illegálisan működő műhelyben szereltette volna meg az autóját Száva Vince cigány jogvédő, aki július második hétfőjén jött el az autójáért. Szávát az ingatlan tulajdonosai mellett a Betyársereg tagjai várták.
Nem igaz, hogy a családpolitikai intézkedéseknek tulajdonított demográfiai növekedés csupán a világban és Európában végbemenő gazdasági folyamatok eredménye, ahogyan azt az ellenzéki média, köztük például a Telex próbálja beállítani. Az újságíróknak egyébként is óriási a felelősségük abban, hogy milyen információkat osztanak meg, mert a gyermekvállalási kedv azonnal rezonál a hírekre, és kilenc hónappal később már látható is a negatív információk hatása – még akkor is, ha azok valóságtartalma finoman szólva is megkérdőjelezhető. Mi tehát az igazság a családbarát politika hatásaival kapcsolatban? Hova tartunk most, és mennyire kell megijedni a születésszámok jelenlegi csökkenésétől? Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértővel beszélgettünk, aki azt is elárulta, hamarosan demográfiai fellendülésre számít.
Ma éjfélkor lezártam a LEGJOBB GEOPOLITIKAI ELEMZŐK középdöntőjének szavazását! Íme a legjobb 10 elemző, akire szavazni lehet és kialakul a végső sorrend!
Comentários