Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.09.13.
Ez a vörös vonal! Putyin világosan kijelentette, hogy ha a NATO nagy hatótávolságú fegyvereit Oroszország belsejében vetik be, onnantól a NATO közvetlenül részt vesz és háborúban áll Oroszországgal. Vilag Helyzete
Több mint 700 millió dolláros újabb energetikai és humanitárius segélyt jelentett be Ukrajnának Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Kijevben, ukrán és brit hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
Washington azt szeretné, ha Kijev megnyerné a Moszkva elleni konfliktust és csatlakozna a NATO-hoz – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Blinken brit kollégájával, David Lammyvel Kijevbe látogatott, hogy megerősítse a Volodimir Zelenszkij kormányának angol-amerikai támogatását.
Már megszületett a döntés arról, hogy Ukrajnának engedélyezik a Storm Shadow rakéták kilövését orosz területen lévő célpontokra – állítja a Guardian című brit napilap brit kormányzati forrásokra hivatkozva.
Miután Nyugaton felvetődött az Oroszország elleni rakétacsapások tilalmának feloldása, Oroszország ismét a nukleáris fegyverek bevetési küszöbének csökkentéséről kezdett beszélni.
Oroszország nukleáris doktrínáját sürgősen felül kell vizsgálni, hogy lehetővé tegye a nukleáris választ az ország elleni bármilyen nagyobb katonai agresszióra – jelentette ki szerdán Szergej Karaganov, a Kreml volt tanácsadója.
A tárca szerint a kijevi hírszerzési főigazgatóság (GUR) 14 amerikai gyártmányú Willard Sea Force csónakot küldött az ukrán haditengerészet különleges alakulatával a „Krim-2” fúrótorony elfoglalására. Médiajelentések szerint a fúrótorony a Krím félsziget és Ogyessza város között található. A minisztérium jelentésében azt állította, hogy az orosz hadsereg és a Fekete-tengeri Flotta nyolc csónakot elsüllyesztett, és legalább 80 ukrán katonát is megölt. A többi hajónak sikerült elmenekülnie, és még csak kísérletet sem tettek arra, hogy visszatérjenek a vízben maradt sebesült katonáikért – közölte Moszkva.
Az Európai Bizottság és Szlovákia is azon fáradozik, hogy elejét vegyék egy esetleges jogállamisági eljárásnak Pozsony ellen, és "ne alakuljon ki olyan nyílt összetűzés, mint Budapest és Brüsszel között" - jelentette ki szerdán Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerdán Bécsben újságírók kérdésére válaszolva szlovák hivatali kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök elismerte, hogy a lengyelországi demokrácia helyreállítása érdekében tett erőfeszítései során néha olyan intézkedéseket hozhat, amelyek „nem lesznek teljesen összhangban a törvénnyel”. De szerinte ez a korábbi Jog és Igazságosság (PiS) kormány által hátrahagyott jogi káosz miatt van így.
magánszektorban alkalmazottak nemzeti szakszervezete (CNE) szerda este közölte, hogy a dolgozók képviselői nem tettek hivatalos sztrájkfelhívást. A repülőtér vezetőség elítélte a "vad akciót", amelyet nem jelentettek be időben, és úgy véli, hogy "a szakszervezetek nem tartják tiszteletben a társadalmi béke iránti elkötelezettségüket." A vita középpontjában a munkakörülmények állnak, a sztrájkolók szerint a munkaterhelés kibírhatatlanná vált, részben a munkaerőhiány miatt. A munkavállalók képviselői az "agresszív vezetési politikát" is bírálják.
Belle Donati, az angol Sky News népszerű műsorvezetője még 2024. január 26-án meginterjúvolta Danny Danont, Izrael véresszájú és arcátlan ENSZ-nagykövetét, s az interjú folyamán rámutatott a Izrael által elkövetett Gázai övezetbeli népirtás és a zsidó holokauszt közti hasonlóságokra. A Sky News bocsánatot kért, ám Belle Donati erre nem volt hajlandó. A csatorna vezetősége nem hosszabbította meg az egyébként igen népszerű műsorvezető munkaszerződését – írja a deadline.com.
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter bejelentette, az Egyesült Államok Németország, Franciaország és Nagy-Britannia mellett szankciókat foganatosít az Iran Air légitársasággal szemben. Az Egyesült Államok kedden hivatalosan megvádolta az Iráni Iszlám Köztársaságot azzal, hogy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, és közölte, hogy intézkedéseket fog hozni az érintettek megbüntetésére.
A török elnök azt állította, hogy Izrael „terjeszkedési” törekvései részeként „célba vette” a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetet.
Trump eredetileg azt kérte Harristől, hogy egyezzen bele három vitába: az egyiket a Fox News szervezi szeptember 4-én, a másikat az ABC szeptember 10-én, a harmadikat pedig az NBC News egy meg nem erősített időpontban. Harris kampánya csak az ABC vitájába egyezett bele, bár Trump ingadozott, hogy vállalja-e ezt, azzal vádolva a csatornát, hogy „nevetséges és elfogult” tudósítást készített róla.
Íme az amerikai elnökjelölti verseny vallási csoportok szemszögéből.
Sérti a szabad versenyt, ezért ellentétes az uniós joggal, állapította meg a magyar kormány árstop intézkedéséről az Európai Unió Bírósága. A 2022 elején bevezetett intézkedés szerint több alapvető élelmiszert csak a 2021 októberi áron értékesíthettek a magyarországi üzletek, a rendeletben később előírták, hogy a termékekből mekkora árukészletet kell tartaniuk a boltoknak. Miután az egyik vidéki üzletét megbírságolták emiatt, a Spar bíróságon támadta meg a büntetést.
A kormány legkésőbb jövő év január 1-jétől munkáshitelt vezet be; a kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
"Engem gyorsan lekevertek a képernyőről (meg menekültem is pár nap után), de a háttérben azért folyt tovább a munkálkodás. Ebben az időben lett felkapott az Útmutató a forradalomhoz, a Milosevicset megdöntő brigád rendetlenkedési kézikönyve. Nem teljesen rossz könyv, bár a módszerek mára meghaladottak, hiszen a kontroll-apparátus is fejlődik és reagál a változó környezetre, úgyhogy Gyurcsány Ferenc is csak egy önalázó, szekunder szégyenérzetet kiváltó akciót hozott belőle össze amikor meghirdette a nagy ellenállást valamivel később. Pár dolog kimaradt a történetből, például az, hogy ehhez mennyi külföldi – különösen amerikai – támogatás kellett, és hát az Otpor vezéralakja, Popovics az konkrétan a Stratfornak dolgozik, ami a CIA egyik nyúlványa. Így amikor nekünk is jött képzést tartani a szervezetéből két ember, akkor én elkezdtem nagyokat nézegetni, hogy talán rossz szobában ülök, mert rendetlenkedni egy dolog, a CIA meg egy másik dolog. Egy nagyon, nagyon nem jó dolog.”
Comments