Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.09.26.
„Ha az EU a hanyatlásra eredményes választ akar adni, akkor a stratégiai autonómia mellett kellene érvelnie, de nem föderális, hanem nemzeti alapon” – összegez. De ez a gondolat, meglátása szerint, nincs többségben Brüsszelben. Így ő a közös válaszban nem hisz, azt nem várhatjuk.
A svéd akkumulátoróriás, a Northvolt komoly válságba került, pedig Európa reménységeként indult, hogy szembeszálljon a kínai és amerikai energiatároló-gyártók hegemóniájával. Az e-autók iránti visszaeső kereslet és a Volkswagen (amely az egyik nagy befektetőjük és megrendelőjük) kihívásai következtében bejelentették: 1600 dolgozótól válnak meg.
Szaúd Arábia vezetése a történéseket figyeli és látja, hogy Izrael nem hátrál meg, csatát csata után nyer meg. A gázai övezetben a Hamasz szétverése már nem kérdés. Dél – Libanonban a Hezbollah harci erejét, fegyver készlete 50%-át már megsemmisítette Izrael. A Hezbollah legkeményebb, legkegyetlenebb Raduán kommandójának teljes vezérkarát likvidálta Izrael. A Hezbollah terrorszervezet vezérkarából csak Naszralla fővezéren kívüli egy vagy két terrorvezér van életben. Iránig eljutott a csipogó bomba….az iráni új elnök már az Izraellel való egyezkedésről beszélt az ENSZ előtt, aztan az irani külügyminiszter cáfolta, hogy ez napirenden szerepelne. Szaúd Arábia mindezt hallja és látja és üzent is Izraelnek, hogy időszerűnek látja az Ábrahám egyezmények továbbfejlesztését. Nem semmi, lehet felvásárolni az izraeli részvényeket. (RÉGI Kol Israel)
Az iszlamista rezsim kész az utolsó libanoni terroristáig harcolni Izrael ellen.
A Pentagon bejelentette, hogy további csapaterősítéseket küld a Közel-Keletre, válaszul az Izrael és a libanoni Hezbollah-erők közötti erőszakos cselekmények hirtelen kiéleződésére. Az amerikai védelmi minisztérium szerint megnőtt egy nagyarányú regionális háború kockázata – idézi az AP híre alapján a Pentagon szóvivőjét az atv.hu.
A hírt a Hezbollah terrorszervezet is elismerte.Mostmár a Hezbollah terrorvezérek közül egyetlen ember maradt életben , Hasszan Naszralla, a kegyetlen szörny feje. A Hezbollah tejes vezérkara likvidalva lett. Most a terroristák középvezetői rétege került a célkeresztbe Naszrallán kívül. (RÉGI Kol Israel)
Már Közép-Izraelt és a legsűrűbben lakott területeket is célba veszik a libanoni terrorszervezet iráni gyártású rakétái.
Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, a CEU professzor emeritusa, az ELTE jogi karának tiszteletbeli tanára a HVG-nek nyilatkozott arról, hogy szerinte a személyhívók („csipogók”) és adóvevők libanoni felrobbantásával Izrael háborús bűnt követett el. Izrael és az igazság barátai nem hagyhatják válasz nélkül egyoldalú és megalapozatlan vádaskodását. Az alábbiakban sorra vesszük főbb megállapításait, valamint az azokat cáfoló tényeket.
Brazília és Kína hat pontból álló tervet készített a béketárgyalások megkezdésére Ukrajna és Oroszország között – jelentette be Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök kedden New Yorkban az ENSZ Közgyűlés ülésszaka csúcsszintű általános vitájának megnyitóján.
Az ENSZ és a nyugati világ értékei a Gázai övezetben, az ott dúló konfliktusban halnak meg – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden New Yorkban az ENSZ-közgyűlés 79. ülésszakának általános vitáján, és "humanitárius szövetséget" sürgetett Izrael megfékezésére.
Magyarországon továbbra sem engedélyeznek Izrael-ellenes tüntetéseket – jelentette ki a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével folytatott találkozóján a szövetség keddi közlése szerint. (kuruc.info)
El Salvador elnöke, Nayib Bukele épp most tartott egy nagyszerű beszédet az ENSZ-ben, amelyben a nyugati nemzeteket támadta, amelyek azt állítják, hogy a szabadságot képviselik, miközben cenzúrázzák, börtönbe zárják és lelövik politikai ellenfeleiket. "Mi nem börtönözzük be az ellenzékünket. Nem cenzúrázzuk a véleményeket. Nem cenzúrázzuk azok véleményét, akik másként gondolkodnak". "El Salvadorban a becsületes polgáraink biztonságát helyezzük előtérbe a bűnözők kényelmével szemben." Vilag Helyzete
Oroszország meg fogja nyerni a Nyugat által Ukrajna közvetítésével kirobbantott konfliktust, mert a nyugati országok nem értenek más nyelven – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában az ENSZ Közgyűlés 79. ülésszakának előestéjén. „A győzelemre szükség van. Nem értenek más nyelvet. Ez a győzelem a miénk lesz, efelől nincs kétségünk. Valóban egységessé váltunk a háborúval szemben, amelyet a Nyugat Ukrajna közvetítésével szabadított ránk” – mondta Lavrov.
„A BRICS-országok hozzájárulása a világgazdasághoz már magasabb, mint az úgynevezett G7-ek részesedése, és ez folyamatosan növekszik” – mondta.
A Mali, Niger és Burkina Faso alkotta Száhel-államok szövetsége (AES) bejelentette, hogy az orosz Roszkoszmosz űrkutatási csoporttal együttműködve közös műholdprogramot kíván kidolgozni.
A termobarikus lőszer, amelyet a köznyelvben „vákuumbombaként” emlegetnek, nyilvánvalóan közvetlen találatot ért el egy épületben, ahol ukrán erők állomásoznak – derül ki a hadsereg által közzétett drónfelvételekből. Az épület, amely egy eldugott mezőgazdasági területen található, teljesen megsemmisült a hatalmas robbanásban. Az orosz védelmi minisztérium becslése szerint akár 40 ukrán fegyveres és öt katonai jármű is megsemmisült a csapásban.
Az Egyesült Államoknak világos kivonulási stratégiára van szüksége az ukrajnai konfliktusból – mondta Donald Trump volt elnök egy kampányrendezvényen, ragaszkodva ahhoz, hogy sem Joe Biden jelenlegi amerikai elnöknek, sem demokrata riválisának, Kamala Harrisnek nincs ilyen terve.
„Biztos vagyok benne, hogy a kérdés elő fog kerülni. De nem változtatott azon az álláspontján, hogy az amerikai fegyverek, a nagy hatótávolságú fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetése tilos” – mondta.
A Soros György milliárdos által támogatott baloldali szervezetek hálózata a bevándorlók és menekültek honosításán és mozgósításán dolgozik annak érdekében, hogy aktivizálhassák őket az ingadozó államokban – írja a The Daily Wire. A lap szerint a szervezetek nem is titkolják, hogy céljuk az országos, állami és helyi választások kimenetelének befolyásolása. Ezen csoportok közül a legfontosabb a National Partnership for New Americans, amely magát az USA 60 vezető bevándorló- és menekültjogi szervezetéből álló multietnikus partnerségi hálózatnak nevezi. A csoport 2016 és 2021 között 560 ezer dollárt kapott Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától. A The Daily Wire kiemelte, hogy eddig 250 ezer bevándorlót segített amerikai állampolgársághoz, és nagy szerepet játszott az állampolgárság megszerzésének megfizethetőbbé és elérhetőbbé tételét célzó érdekérvényesítésben.
Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság jóváhagyta az üzletet, amely gyorsított eljárásban, a szokásos felülvizsgálati folyamat megkerülésével valósult meg.
Szigorú határellenőrzéssel fenyegetőzött Gerhard Karner osztrák belügyminiszter, abban az esetben, ha Magyarország egy menekülttábor építése mellett döntene az osztrák határ közelében – írja az ORF. Ha szükséges, jelentősen szigorítjuk a határellenőrzést. Ezt egyértelműen közöltem a magyar hatóságokkal is” – áll az APA szerdai közleményében. Még az az ORF is beszámolt róla, hogy a magyar kormány szeptember közepén tagadta a menekülttábor létrehozását.
Az új francia belügyminiszter szerint az uniós jog már nem alkalmas a migráció kezelésére.
A szigorított menekültügyi politika bevezetésére irányuló stratégiájának részeként a holland kormány ötről két évre csökkentené a háború elől menekülők tartózkodási engedélyét az országban – erről beszélt Marjolein Faber holland migrációügyi miniszter a De Telegraaf című napilapnak adott interjújában. Hozzátette: a kormány azt is tervezi, hogy a családegyesítési engedélyt csak azok a menekültek kaphassák meg, akik már legalább két éve Hollandiában élnek, rendelkeznek állandó szálláshellyel és elengedő jövedelemmel.
A töltényt a küldeményben a közjogi méltóságok és a diplomáciai küldöttségek védelmét ellátó hivatal alkalmazottai találták meg a kormányfőnek érkezett postai küldemények ellenőrzése során szerdán reggel.
A német Zöldek két társelnöke szerdán bejelente, hogy novemberben lemond a párt teljes vezetősége. A német kormánykoalícióban részt vevő párt vezetői a tartományi választásokon való gyenge szerepléssel indokolták a döntést. A közelmúltban lezajlott tartományi választásokon a Zöldek Türingiában és Brandenburgban nem jutottak be a tartományi parlamentbe, Szászországban pedig alig lépték át az 5 százalékos küszöböt.
Brüsszel ismét eljátszhatja a „van sapka-nincs sapka a nyuszin” játékot, ezúttal az árvíz támogatásokkal. Csakhogy ezúttal az EU szerint már gyakorlatilag nyuszi sincs, ebből az alapállásból pedig nagyon nehéz lesz bármilyen támogatást lehívni. A Magyar Nemzet cikke szerint ugyanis nem elég, hogy árvíz sújt egy országot, azt rosszul is kell kezelni ahhoz, hogy támogatásokra legyünk jogosultak. Márpedig hazánk teljes területén viszonylag alacsony károkkal sikerült átvészelni az évtized áradását.
Három dokumentumot fogadott el szerdán az Európai Bizottság az európai uniós szerződések rögzítette egyenlőség érdekében korábban megfogalmazott stratégiák kivitelezéséről. A gender témájú, a 2020–2025-ös időszakra szóló stratégia értékelése egyetlen országot nevesít negatív példaként, Magyarországot. Mint ismert: jogállamisági aggályokra vonatkozva milliárd eurókra rúgó összeget tart vissza az EU-büdzséből Magyarországnak járó pénzből Brüsszel – emlékeztetett a Világgazdaság.
Korábban már beleegyeztek az esemény megrendezésébe, később azonban visszavonták az erre vonatkozó ajánlatukat arra hivatkozva, hogy a könyvbemutató túlzottan „politikai jellegű”.
Mint megírtuk, Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője pártja aktivistáival együtt ragasztotta le hétfőn a budapesti ARC kiállítás egyik plakátját. A politikus szerint az alkotás propaganda, ami a gyermekvállalás ellen hangolja az embereket. Az ügyben rongálás miatt indított eljárást a rendőrség. Bakos Gábor, az esemény szervezője ígéretet tett a kép visszaállítására.