top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.09.30.




Kína, Brazília és a „Béke barátai” csoport több mint egy tucat másik tagja az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus azonnali lezárására szólított fel, Peking vezető diplomatája pedig kijelentette, hogy a béke „az egyetlen reális lehetőség” a két ország számára. A ‘Béke Barátai’ minden tagja békeszerető ország. Nem mi vagyunk az ukrán válság okozói, és nem is vagyunk részesei” – mondta. „Nincsenek önérdekeink vagy geopolitikai megfontolásaink az ukrán kérdésben. Azért gyűltünk itt össze, hogy hangot adjunk a béke iránti támogatásunknak, és hogy partnerek legyünk az Oroszország és Ukrajna közötti békében.” Magyarország és Törökország NATO-tagként küldött diplomatákat a konferenciára.


A svájci Weltwoche úgy tudja, a magyar miniszterelnök Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan találkozón, ahova leültetnék Ukrajnát és Oroszországot.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Svájc részvétele a magyar kezdeményezésű kínai és brazil vezetésű az ukrán válság rendezésére létrehozott Béke barátai csoport ülésén furcsának tűnik számára, tekintettel arra, hogy Bern régen eltért a semlegesség elveitől.


Lehet viccelődni az oroszokon, de nagyon hangosan azért ne nevessünk, amíg a valóság az ő oldalukon áll.


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter óva intette a Nyugatot attól, hogy megpróbáljon stratégiai vereséget okozni Oroszországnak, és ezt öngyilkosságnak nevezte. Lavrov szombaton az ENSZ Közgyűlésében felszólalva felszólította Ukrajna nyugati támogatóit, hogy álljanak meg és gondolják végig, milyen kimenetele lehet annak, ha Oroszország kénytelen lenne bevetni nukleáris elrettentő erejét.


Herbert Kickl beírta a nevét a történelemkönyvekbe, de a kormányalakítás kimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan.


Csak nehogy Európában csapódjon le ez is! Izrael tanult, míg Európa semmit nem tanult a történelemből. 2. Izrael elszántsága és 'faltörő kos'-mentalitása! Csak nehogy Irán következzen! Vilag Helyzete


Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér libanoni meggyilkolása azt mutatja, hogy a Közel-Keleten nincs olyan hely, amely Izrael számára elérhetetlen – figyelmeztetett Benjámin Netanjahu miniszterelnök szombaton televíziós beszédében.


Harminchét terroristával végeztek amerikai légicsapásokban Szíriában - közölte vasárnap az amerikai hadsereg e térségért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom). A tájékoztatás szerint a megölt szélsőségesek között van az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő Hurrasz al-Din iszlamista csoport több magas rangú vezetője. A légicsapásokat szeptember 16-án, illetve 24-én hajtották végre, de hivatalosan csak most adtak róla hírt.


Szíria lakosságának többsége szunnita arab, a szíriai síiták/alaviták 10%-ot tesznek ki, de ők a hatalom birtorlói. A gyűlölt Asszad dinasztia véresen megtorolta, és leverte az Asszad diktatúra elleni felkeléseket, polgárháborúkat.

Asszad az iráni ajatollák és Naszralla barátja, a síita terrorista egység véres szövetségese. (RÉGI Kol Israel)




A terror legfőbb szponzora felszólította a muszlimokat, hogy „álljanak ki Libanon népe és a Hezbollah mellett és segítsék őket a... gonosz izraeli rezsimmel való szembeszállásban". (neokohn)




... teszi fel a kérdést Barcsa-Turner Gábor, a HVIM társelnöke. (kuruc.info)




Döntött a düsseldorfi közigazgatási bíróság.


Egy szíriai migráns szombat este először felgyújtott két lakóházat Altenessen városrészben, majd machetével felfegyverkezve száguldott végig a városon, és több üzletet is bezúzott. 31 ember megsérült a tűzesetekben. A sérültek között nyolc súlyosan sérült gyermek volt, közülük kettő életveszélyes állapotban. A homlokára fejpántként kötött palesztin fejkendőt viselt, ruháján pedig a palesztin zászló színeiben pompázó zászlók voltak.


A globalista újságírók mindenhol ott vannak rejtettkameráikkal. Egy temetőben felcsendülő dal miatt retteg a globalista média der Standartól Hvg-n át a Telex erre mindig érzékeny szerkesztőségéig. Mivel vasárnap tartják a választásokat Ausztriában, így a jobboldali (szerintük radikális, valójában “Orbán-konzervatív”) FPÖ minden lépését figyelik a kitartott médiamunkatársak. Még a temetőkben is utánuk lesekednek, ahol aztán készülnek is a rejtettkamerás felvételek. "Ha mindannyian hűtlenné válnak, Mi akkor is hűek maradunk". Borzalmas sorok, amitől viszolyog minden igazlelkű liberális és globalista nemzetáruló. Ráadásul, ami igazán megbotránkoztatta a firkászokat nem más, mint hogy az öreg Sucher vágya valóra vált, s temetésén a régi bajtársak rázendítettek a nótára, bizonyítva, minden üldöztetés és lejáratás ellenére, ők igenis hűek maradtak.


Még magához képest is durva és sértő hangnemet ütött meg Donald Trump szombaton egy Wisconsinban rendezett kampányrendezvényen. Az amerikai lapok beszámolói szerint a volt elnök, aki novemberben újra szeretne bejutni a Fehér Házba, több mint egy órás beszédében Joe Biden jelenlegi elnök, valamint legerősebb választási ellenfele, Kamala Harris alelnök mentális képességeit minősítette.


A 18-24 éves férfiak 26 százaléka mondja, hogy konzervatívnak vallja magát. A lap szerint ritka, hogy egy ilyen fiatal amerikai korcsoport konzervatívabb legyen, mint az előző generáció.


Vajon van olyan liberális lap, amely az anyaságról, apaságról, nagyszülőségről nem csupa undorral beszél? Az emberi viszonyoknak nem csak az árnyoldalait vesézi?


Arra a kérdésre, hogy „az egyház történelme alatt visszatérően láthatatlanná tették a nőket, mi a helyzet most velük az egyházban?”, Ferenc pápa azt válaszolta, hogy a nőiesség „a gyümölcsöző fogantatásról, a tápláló és éltető odaadásról szól”, „a nő Isten népében egy lány, egy testvér, egy anya”. A katolikus egyetem vezetősége ezen teljesen kiakadt, és beleálltak a – saját – egyházuk fejébe a lehető legwokeabb szöveggel: „egyetemünk helyteleníti Ferenc pápa konzervatív álláspontját a nők társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban”, szerintük a pápa válasza determinizál, elhelyezi a nőket előre a társadalmi szerepvállalásban, és „redukálja” a szebbik nemet „anya-feleség szerepkörre”.


Dani atya, akiről a következő önmagában több részből álló riportunk szól, hozzá fordult, amikor egy nála idősebb pap molesztálta és konkrétan üldözte a szerelmével, hiszen Tóth akkor az Apostoli Nunciatura titkára volt.  Az áldozat végül nem segítséget kapott, hanem ő vált nemkívánatossá.

Az International Travel Awards történetében először fordult elő, hogy egy fejlesztés 3 díjat is elnyert: a Liget Budapest Projekt két kategóriában is első helyet szerzett: a világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg a Dubajban tartott díjkiosztón – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.





764 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page