top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.10.05.




Ukrajnába vezetett az új NATO-főtitkár első hivatalos útja csütörtökön. A holland Mark Rutte ígéretet tett arra, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is támogatja Ukrajnát az Oroszországgal szemben vívott védekező háborúban. Miközben a NATO-főtitkár az elnökkel találkozott, a légvédelmi szirénák kétszer is felbőgtek Kijevben.



Zoran Milanović horvát elnök kijelentette, hogy nem engedélyezi a horvát katonai részvételt a NATO Ukrajnának nyújtott biztonsági és kiképzési missziójában (NSATU), mivel az káros következményekkel járhat Horvátország nemzeti érdekeire nézve”. Ezzel szembekerült a kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) párttal, amely már döntött a csatlakozásról a 700 fős NATO-misszióhoz, amely fegyverszállításokat koordinál és ukrán katonákat képez ki a németországi Wiesbaden légi bázisán – írta meg a The European Coservative.


A jelölt hozzátette: az EU-nak arra van szüksége, hogy növelje a fegyver- és lőszergyártási képességét és tartalékokat is képeznie kell egy esetleges háború esetére.


2023 júliusában Klim Bratkovszkij a közösségi médiában azt írta, hogy Haszidzsak mérete az éhínség emlékének „megcsúfolását” jelenti, és hogy a múzeum élére olyasvalakit kellene állítani, aki tudja, mi az éhínség.



A miniszterelnök kifejtette, hogy ezt azért tenné, mert „az EU-nak szüksége van Oroszországra, és Oroszországnak természetesen szüksége van az EU-ra”. Ugyanakkor elmondta, hogy Szlovákia „nagyon is törődne az Ukrajnával való baráti kapcsolatokkal”. Fico kijelentései a szlovák és az ukrán kormány jövő heti találkozója előtt hangzottak el.


Az uniós állampolgárok jogaival ellentétes, ha egy tagállam megtagadja a keresztnév és a nem valamely más tagállamban történt megváltoztatásának elismerését tette közzé határozatát pénteken az EU bírósága.


Az ellenőrzések szeptember közepi kiterjesztésével határsértések százait regisztrálták Németország nyugati határain közölte a német szövetségi rendőrség.


Az EU gazdaságának versenyképesebbé kell válnia az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, különben „meghalhat” – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök szerdán a berlini Globális Párbeszéd rendezvényen.


Nyugaton megint kitennék Magyarországot az Európai Unióból, ám ezúttal kizárólag jó szándékból, mert a francia politikus szerint az EU egy börtönné változott.


Hiába Magyarország és Németország küzdelme, ennyit ér az uniós demokrácia.


Megszavazta az Európai Unió a kínai elektromos autókra kivetett büntetővámok véglegesítését. Az öt évre szóló extra illeték kivetése elé Németország próbált meg akadályt gördíteni, de végül a francia tömb győzedelmeskedett. És persze Ursula von der Leyen, aki hatalma megszilárdításának egyik legfontosabb próbatételeként kezelte az ügyet.


Anatolij Viktorov, Oroszország izraeli nagykövete felszólította az orosz állampolgárokat, hogy hagyják el a zsidó államot a régióban tapasztalható fokozódó feszültségek miatt. A felhívás azután hangzott el, hogy Irán közel 200 rakétát lőtt ki Izraelre válaszul a Libanonban végrehajtott izraeli légicsapásokra.


Az összes főszereplő egymást piszkálja, de a Rubicont nem akarják átlépni. Fjodor Lukjanov, a Valdai Nemzetközi Vitaklub kutatási igazgatójának cikke magyarul. A külső szemlélők csak elborzadva nézik, a szakértők pedig a vállukat vonogatják. Így volt eddig is, így lesz ezután is. Kérdezhetnénk, miben különbözik a jelenlegi válság a térség korábbi válságaitól? Nos, anélkül, hogy úgy tennénk, mintha mélyrehatóan értenénk, jegyezzük meg, ami kívülről szembetűnő. A Fehér Ház jelenlegi kormányának nincs világos és következetes irányvonala; csak lyukakat tömköd és új tüzeket olt. Az izraeli vezetés, meggyőződve arról, hogy az USA nem húzhatja ki a gyufát, maga dönt arról, hogy miként cselekszik, hol tájékoztatva amerikai szövetségesét, hol „elfelejtve” ezt megtenni. A régió a totális háború küszöbén tántorog, de paradox módon, az eseményekből ítélve, senki sem akarja ezt. Vilag Helyzete


Az izraeli légierő az éjszaka folyamán, bunkerromboló bombákat is bevetve, pusztító erejű csapásokat hajtott végre a Hizbulláh síita ellenállási szervezet vezérkarának földalatti bunkere ellen Bejrút ed-Dáhijá negyedében. A támadás elsődleges célpontja ezúttal az egy héttel ezelőtt, ugyancsak ezen a helyen meggyilkolt Haszan Naszralláh, a Hizbulláh főtitkára utódjaként emlegetett Hásem Szafí ed-Dín volt. Izraelben szinte biztosra veszik Hásem Szafí ed-Dín halálát – írja a Jediot Aharonot és az alrabiya.com.


Brutális bevételkiesést szenvedett el Izrael a turisták elmaradása miatt.


"Izrael ugyanazért az életmódért küzd, amelyet Magyarország is képvisel" – mondta az Alapjogokért Központ vezetője a II. International Pro-Israel Summit-on.


Boris Johnson elárulta, hogyan tett Netanjahu mikrofont a WC-jébe a 2017-es diplomáciai látogatása során. Ha a zsidók ezt a bánásmódot a legjobb szövetségeseiknek tartják fenn, képzelhetjük, hogy mit tesznek az ellenségeikkel. Boris Johnson volt brit miniszterelnök az Unleashed c. könyvében megírja, hogy amikor külügyminiszerként fogadta Netanjahut a hivatalában, lehallgató készüléket találtak a személyes WC-jében, miután az izraeli miniszterelnök használta azt számol be a Telegraph. (kuruc.info)


A napokban elkezdődött a harmadik libanoni háború, pedig annak idején Libanon elsők között köthetett volna békét Izraellel. Az egykoron virágzó modern Libanon belső feszültségeit az oda menekülő palesztinok hozták felszínre, akik teljesen felforgatták a libanoni társadalmat.


Úgy tűnik, egész Európában ellentétes a nép és a politikai elit akarata. A legutóbbi választásokon több országban is világos jelzést küldtek a választók, amit azonban a bevett politikai pártok nem hajlandók elfogadni.


Nagy valószínűséggel egy külföldi kormányszervezet vagy egy államilag támogatott hackercsoport állhat a holland rendőrség elleni kibertámadás mögött, amelynek során ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét - jelentette ki a holland belbiztonsági és igazságügyi miniszter szerda este.


Ha a világkereskedelmet megbénítják, a termékek eladása nehezebbé válik, ami a családok mindennapi életszínvonalával is összefüggő kérdés. Ezért építjük fel a gazdasági semlegességet.


A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig a megállapodást hozza tető alá.


A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulásukat külföldön kereső románok száma. (Melybe beletartozik sajnos több százezer erdélyi magyar is a szerk.)


Az abszurd, öt éve tartó LMBTQP zászló-nem-égetéses ügy harmadfokon a genderlobbi szándéka szerint alakult nem olyan eredménnyel, ami a kormány családvédelmi, LMBTQP-ellenes politikáját támasztja alá. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetőjét – számos megszüntető és felmentő határozat után – harmadfokon elítélték közösség elleni uszítás bűntette miatt, és egy év próbára bocsátották, pusztán azért, mert közzétett egy plakátot, melyen többek között LMBTQP-zászlóégetés szerepelt programpontként, ezen esemény azonban még csak meg sem valósult. A feljelentő pedig nem más volt, mint a Soros-hálózathoz tartozó Háttér Társaság, mely az ügyet mindig újraindíttatta, és így az ügyészség útján egészen harmadfokig vitték tovább. Felháborító módon, egyelőre megint nem a magyar Alaptörvény és a vélemény-nyilvánítási szabadság védelme, hanem a deviánsok abszurd jogértelmezése nyert - olvasható a mozgalom közleményében, alább a folytatás.


Az RTL mostantól kizárólag fizetős streaming-platformján közvetíti a Bajnokok Ligája mérkőzéseket, ehhez volt néhány szava a Mi Hazánk politikusának.


Résztvevők: Pelsőczy Gergely Dávid, Bernád Ilona, Bodó Sándor, Kovács Judith, Tóth Gábor




 
 
 

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page