top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.10.16.




A kutatók szerint kizárt, hogy véletlenül kerültek be az ártalmas anyagok az oltásokba Szakács Árpád


Észak-Korea felrobbantotta a Dél-Koreába vezető útszakaszokat, ezzel gyakorlatilag elválasztva a két országot egymástól – közölte a szöuli hadsereg.




A kecskeméti katonai bázist szeretné bővíteni az Egyesült Államok, és a NATO égisze alatt zajló projekt annyira előrehaladott állapotban van, hogy már a közbeszerzések is lezárultak – írja a brit Telegraph saját információira, közbeszerzési információkra hivatkozva. A lap szerint ezt a lépést válasznak szánják az orosz fenyegetésre.


Érkezhetnek Kecskemétre a nukleáris harci repülőgépek.


Egy új NATO-parancsnokság, amelynek feladata kifejezetten az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segítség koordinálása lesz, segítve Kijevet és a harctéren érezhető lesz a különbség Oroszország ellen – állította a szövetség új vezetője, Mark Rutte.


Ukrajnában mintegy hatmillió férfi nem frissítette katonai adatait, amivel gyakorlatilag „bujkálnak a sorozás elől.”


Az uniós államok mostantól választhatnak, hogy hozzájárulnak-e az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt biztosító Európai Békefenntartási Eszközhöz vagy sem, Magyarország pedig kitart és tartózkodni fog – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.


Az orosz elnök új agrárprogramot indít az elcsatolt területeken. Vlagyimir Putyin elképzelései szerint Oroszország a 2030-ig 25 százalékos agrártermelés-növekedést és ennek a kétszeresét kitevő exporttempót valósítana meg – számolt be a Világgazdaság. 


A hírcsatornák nem teszik fel a megfelelő kérdéseket, amelyek segítenék a kormányt abban, hogy az emberek felé terjessze az ügyét – mondta.


Magyarországról mesélnek egymásnak a németek – derül ki a Die Welt cikke alatti kommentekből.


A magyar rendszer pozitív és negatív oldalát is bemutatta a holland cikk.


Szerencsére a fiát még nem tekerték szőnyegbe.


Lázadással néz szembe az EU, miután Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette: felfüggesztik a menedékkérelmeket.


Keressenek „más partnert”, ő már az olaszoké.


A portugál politikus és politológus, Bruno Maçães könyvében bemutatja, hogy az elkövetkező évtized nem egy-egy kontinens évtizede lesz, hanem Eurázsia felemelkedését hozza majd magával. Ez a kialakulófélben lévő „kínai” világnézet azt bizonyítja, hogy Kína (és a szerző szerint Oroszország is) már Eurázsia korában él. A könyv így arra mutat rá, hogy célszerű lenne Európát és Ázsiát egynek tekinteni, Eurázsiában gondolkozni. Vilag Helyzete


Izrael katonai célpontokat tervez támadni Iránban, nem pedig nukleáris vagy olajipari létesítményeket – jelentette a The Washington Post (WaPo).


Két rendíthetetlen szövetségese maradt Izraelnek: az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország. (magyar jelen)


A spanyol kormány ezúttal gazdasági fronton próbál belerúgni a honvédő háborút folytató zsidó államba. (neokohn)


A teljesítés feltételéül azt kötötték ki Izraelnek, hogy adjon biztosítékot, hogy egyetlen Németországból importált fegyvert sem használnak majd népirtásra.


A katari emír kifejtette: "E hatalmas térségbeli pusztítás után Izraelnek nem lesz más választása, mint alkalmazkodni ahhoz a megoldáshoz, a kétállamihoz, amelyet a nemzetközi közösség elvben elfogadott".


Az ENSZ libanoni békefenntartói (UNIFIL) a helyükön maradnak annak ellenére, hogy Izrael kivonulásukra szólított fel őket - közölte hétfőn a világszervezet békefenntartó műveleteinek vezetője, miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa bírálta az erőket ért legutóbbi támadásokat.


Szervezett akció keretében rongálták meg Kidma Egyesület ezer sárga szalagját a város több pontján.


A tárca tájékoztatása szerint 128 zsidó utast, akik csaknem kivétel nélkül ortodox zsidók öltözetét viselték, nem engedtek fel Frankfurtban a csatlakozó budapesti járatra egyesek állítólagos helytelen viselkedésére hivatkozva. Az MTI beszámolója szerint annak ellenére, hogy az érintettek közül sokan nem is ismerték egymást, s nem is együtt utaztak, az amerikai tárca által meghallgatott utasok azt állították, hogy a Lufthansa úgy kezelte őket, mintha egy csoport lennének, s így nem engedték fel őket a járatra az állítólag helytelenül viselkedő kevesek miatt.


A bejelentés órákkal azután történt, hogy Újdelhi bekérette a kanadai nagykövetet, és közölte, hogy visszhívja főmegbízottját és más diplomatáit Kanadából, miután a Justin Trudeau miniszterelnök vezette kormány összefüggésbe hozta őket Hardeep Singh Nijjar szikh szeparatista vezető tavalyi, Vancouver egyik külvárosában elkövetett gyilkosságával.


Prága városi tanácsa betiltotta az utazási irodák által szervezett éjszakai kocsmatúrákat, mivel a város a „kulturáltabb” turistákat kívánja vonzani. A cseh főváros, amelynek lakossága 1,3 millió fő, hosszú időn át népszerű úti cél volt a zajos legénybúcsúk és a főként Nagy-Britanniából érkező kocsmatúrázók körében – írja a The Guardian. Zdenek Hřib, Prága főpolgármester-helyettese hétfőn bejelentette, hogy a városban betiltják a szervezett éjszakai kocsmatúrákat este 10 és reggel 6 óra között.


Interjúnk a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével a nagy vihart kavart strasbourgi EP-vitáról.


„...köszönjük a Jóistennek Jelenits tanár úr életét és tanítását, köszönjük, hogy megmutatta a világ nagyszerűségét és a lét értékét”.



 
 
 

1 comentário


Convidado:
16 de out. de 2024

"...azt kötötték ki Izraelnek, hogy adjon biztosítékot, hogy egyetlen Németországból importált fegyvert sem használnak majd népirtásra."

Hát ez kábé annyit ér, mint a cigarettásdobozra nyomtatott halálfej: aki megveszi, az már eleve nikotinfüggő, és fikarcnyit sem érdekli a figyelmeztetés. Ja, és egyébként milyen biztosítékra gondolt Németország? Izrael majd úttörő becsületszavára megígéri, hogy konkrétan azokkal a fegyverekkel nem fog népirtást végezni Gázában vagy Libanonban? A német politikusok tényleg ennyire hülyék, vagy csak minket néznek annak?

Curtir
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page