Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.10.19.
- szilajcsiko
- 2024. okt. 19.
- 6 perc olvasás
Frissítve: 2024. okt. 21.

A világ minden tájáról érkezett tudósok és orvosok Tokióban gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az önreplikáló mRNS-vakcinák alkalmazása ellen.
Japánban hamarosan bevezetik az önreprodukáló RNS-vakcinát (Replicon vakcina), amely a japán lakosságot használja majd az új technológia tesztelésére. Ezt a technológiát a japánok a „harmadik atombombának” nevezik. A Tokiói tüntetés előtti napon a világ minden tájáról érkező tudósok gyűltek össze és számos előadást tartottak. A kormánynak is elmagyarázták az ezzel a technológiával járó súlyos veszélyeket. A találkozó és az előadások az internationalcovidsummit.com oldalán megtekinthetők.
A média mégsem számolt be semmiről. Dr. Marlon (helyesen: Malone ‒ a Szerk.), aki feltalálta a lipidbe csomagolt RNS-t, eljött Japánba és előadást tartott. Elmondása szerint 30.000 ember volt a bemutatón.
A kényszersorozás társadalmi tiltakozást robbantott ki.
Ukrajna a nők besorozásával is élhetne, ha szükségessé válna „Európa megmentése a háborútól” – javasolta Valerij Zaluzsnij, az ország volt tábornoka és jelenlegi londoni ukrán nagykövet.
A BRICS-országok teljes GDP-je több mint 60 billió dollár, a teljes adat pedig meghaladja a G7-országok GDP-jét. A szakadék egyre nő és még tovább fog nőni és ez elkerülhetetlen.
Hatalmas gazdasági ambíciókkal indul az orosz BRICS-elnökség, az orosz elnök kőkeményen kiosztotta az amerikaiakat és szövetségeseiket. Egy új, közös dollárgyilkos valuta ötlete is felmerült. ahogy az atomfenyegetés kérdése is. Vilag Helyzete
Ukrajna néhány héten belül atomfegyvereket állíthat elő, amennyiben Oroszország úgy dönt, hogy megkísérel egy újabb offenzívát a főváros, Kijev ellen – mondta egy magas beosztású ukrán tisztviselő a német Bild beszámolója szerint. A lap szerint ehhez köthetők Volodimir Zelenszkij csütörtöki mondatai is, amelyek az Európai Tanács csúcstalálkozóján hangzottak el.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tagadta, hogy az ország atomfegyverek kifejlesztésére törekedne, ami ellentmond korábbi nyilatkozatainak.
Olaf Scholz német kancellár hideg vizet öntött Volodiir Zelenszkij „győzelmi tervére”, mivel nem volt hajlandó elfogadni annak néhány kulcsfontosságú pontját. Szerinte az EU-nak felelőssége van abban, hogy az ukrajnai konfliktus ne váljon Oroszország és a NATO közötti háborúvá.
Ne kelljen dollár- és eurómilliárdokat a háborúba küldeni és ott elégetni, ne kelljen szankciókat bevezetni, ne tegyük tönkre az európai kereskedelmet és energiarendszert, ne hozzunk létre olyan helyzetet, amikor az energiaárak megnőnek, óriási inflációt gerjesztve, ne csináljuk azt, hogy az európai gazdaságban a gáz ára négy-ötszöröse az amerikainak – ismertette a magyar álláspontot, hozzátéve: „azt is mondtuk, hogy ennek a vége vereség lesz".
Formálódó világháború: Nem várnák meg a NATO döntését a lengyelek, ha Oroszország Litvániára támadna
Szentpétervár és Kalinyingrád kerülne a célkeresztbe.
Az ukrajnai konfliktus veszett ügy, és az ország vezetőjének, Volodimir Zelenszkijnek nem lett volna szabad hagynia, hogy ez megtörténjen – jelentette ki Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt.
Az amerikaiak dühösek a jelenlegi kormányra, mert az milliárdokat küldött Ukrajnának, miközben a saját állampolgáraival rosszabbul bánik, mint a mocsokkal – mondta Marjorie Taylor Greene képviselőnő.
A Ljubimovka térségében hatalmas létszámban adták meg magukat ukrán katonák. Itt megbízható vojenkorok jelentései szerint minimum 500 ukrán adta fel a harcot, amely szám elsőre talán tulzónak tűnik, de gondoljunk vissza arra a pár nappal ezelőtti videómra, amelyben a Tolszty Lugi vérszivattyú kialakulásáról beszéltem. Nagyon úgy fest, hogy az ukrán katonák egy jelentős része úgy döntött, hogy nem hajlandó itt meghalni és a megadást választotta, amely ebben a kilátástalan helyzetben nem jelent számukra dicstelenséget! Minden katonának van családja és egy olyan harcban, olyan csatában meghalni, amelyben semmi esélyed, csak tovább rontották volna az ukrán nemzeti katasztrófa mértékét.
Ruben Brekelmans azt állította, hogy az ilyen csapások a nemzetközi jog szerint jogos önvédelemnek minősülnének.
Észak-Korea 12 ezer katonájával, ezen belül egy különleges műveleti egységgel támogatja Oroszországot ukrajnai háborújában; a négy dandárba szervezett kontingens vezénylése megkezdődött, a csapatok egy része már Oroszországban van - közölte pénteken a dél-koreai hírszerzés (NIS).
„A világsport kilátásai, a holnapja valóban komoly érdemi vitát igényel. Közös válaszkeresésben arra a kérdésre, hogy miként győzzük le korunk nehéz kihívásait, hogyan akadályozzuk meg a nemzetközi sportcsalád kettészakadását, hogyan tisztítsuk meg a sportot a vulgáris politizálástól, a kettős mércétől, a perverz szabályoktól, a megalázó megkülönböztetéstől, többek között a sportolók állampolgársága és nemzetisége alapján”.
Michael Wallace Banach apostoli nunciussal, a Vatikán budapesti nagykövetével ültette el a Béke fáját Karácsony Gergely csütörtök délelőtt. Az eseményt viszont több NATO- és uniós tagállam nagykövete és diplomatája bojkottálta, mert arra a Főpolgármesteri Hivatal meghívta az orosz és a belarusz nagykövetet is.
Az Európai Néppárt (EPP) egy olyan Európát képzel el, ami rossz a magyaroknak – jelentette ki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának pénteken adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve, hogy Brüsszel egy saját maga által kinevezett, helytartóként, megbízottként ideküldött kormányt akar látni a mostani helyett.
Vizsgálja az elutasított – ugandai vagy a kelet-afrikai országhoz közeli térségekből érkező – menedékkérők Ugandába toloncolásának lehetőségét a holland kormány – jelentette a Dutchnews című holland hírportál csütörtökön a holland külkereskedelmi és fejlesztési miniszter bejelentésére hivatkozva.
A spanyol kormány ellenzi, hogy menekültügyi központokat hozzanak létre harmadik országokban az Európai Unió területéről áthelyezett illegális bevándorlók számára - derült ki a kabinet tagjainak elmúlt napokban tett nyilatkozataiból, amelyekben az Európai Bizottság elnökének javaslatára reagáltak.
Szigorítaná a szlovák nyelvtörvényt Robert Fico kormánya – írja a Népszava. A szigorítást a szélsőjobboldalinak nevezett kulturális miniszter, Martina Simkovicová kezdeményezte, aki szerint a szigorítás nem a felvidéki magyarság ellen irányul. Miközben az indoklásban lényegében az szerepel, hogy megbírságolnák azokat a magyar többségű településeket, ahol szlovákok nem, vagy igen kis számban élnek, ezért a helyhatósági tájékoztatásokat is magyarul írják ki, esetleg nagyobb betűméretben, ráadásul a földrajzi nevek is magyarul szerepelnek.
Újabb részletek derültek ki arról a tűzharcról, amelyben Jahja Szinvárt, a Hamász vezetőjét likvidálták.
Fegyverletételre szólított fel az izraeli miniszterelnök, aki szerint Jahja Szinvár likvidálása a Hamász végének kezdetét jelenti.
Az iszlamista Hamász palesztin szervezetet vezető Jahja esz-Szinvár halála lehetőséget nyit megteremteni a terrorszervezet nélküli Gázát ‒ jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön.
A belövés után az IDF egy kisebb drónt küldött az épületbe, hogy felderítse a helyzetet. Az apró gép ekkor szúrta ki a Hamász vezérét, amint sebesülten egy fotelben ül, majd védekezésképp egy fadarabot dob a drón felé, de eltéveszti azt. A videó itt véget ér, a kommandósok ezt követően hatoltak be az épületbe, és végeztek a bent lévőkkel, írja a Portfólió. (kuruc.info)
"Ha ez az ajatollahok megölését jelenti, hát legyen" ‒ nyilatkozta a veterán izraeli diplomata és elismert Közel-Kelet szakértő. (neokohn)
Nadzsib Mikáti közleményében arra a csütörtök esti interjúra reagált, amelyben Mohammad Baker Kalibaf, az iráni parlament elnöke a Le Figaro francia napilapnak azt mondta: Teherán kész lenne tárgyalásokat folytatni Párizzsal egy libanoni tűzszünetről az ENSZ 1701-es határozatának mielőbbi alkalmazásáról. Bejrút minden baráti országgal, köztük Franciaországgal is együttműködik, hogy nyomást gyakoroljanak Izraelre egy mielőbbi tűzszünet elérése érdekében". Hozzátette, hogy "az iráni parlamenti elnökön kívül a külügyminisztert, Abbász Aragcsit is arra kérte, legyenek megértéssel a minden korábbinál súlyosabb izraeli agresszió alatt álló Libanon helyzetével kapcsolatban". A koalíciós kormányának részét képező Hezbollahhal jó kapcsolatot fenntartó Mikáti első alkalommal illette éles kritikával Iránt.
Teljes morális csőd jellemzi az olasz kormány hozzáállását. (neokohn)
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) pénteken elítélte az izraeli erőknek a megszállt Ciszjordániában alkalmazott "háborús taktikáját", amely a hivatal közlése szerint egy hét alatt kilenc palesztin életébe került. (kuruc.info)
Felidézte, hogy a "gonosz nevetés" mélyen elbizonytalanította, és elismerte, hogy különösen Diddy sokkal ijesztőbb volt, mint azt bárki is gondolta volna.
A világ legnagyobb fejlesztési bankja bízik az ország gazdaságában.
Hogyan juthatunk helyi, egészséges élelmiszerhez, és hogyan válhatunk le a globális áruházláncokról?
HAZAI VÁSÁR: Csongrád, Szentháromság tér – 2024. október 13.
A média mégsem számolt be semmiről. Dr. Marlon, aki feltalálta a lipidbe csomagolt RNS-t, eljött Japánba és előadást tartott. Elmondása szerint 30.000 ember volt a bemutatón.
Marlon ???????????????
Malone !
Hogyan juthatunk helyi, egészséges élelmiszerhez, és hogyan válhatunk le a globális áruházláncokról?
HAZAI VÁSÁR: Csongrád, Szentháromság tér – 2024. október 13.
Én itt Pesten már húsz éve megpróbáltam !
A veteményes, meg a kukoricás az a közeli játszótéren volt, sajnos kitaposták !
A tehenek alatt leszakadt az erkély, a disznók, meg a libák véres közelharcot vívtak a fürdőkád birtokbavételéért !
Ezért adtam fel, csak ezért !
Kicsit komolyabban, a parasztvakítás helyett valami valóban kivitelezhetőt tessék már felvázolni !!!
A "mindent lehet, csak akarni kell !" duma régen lejárt, és nem is igaz.
Ezt mondta Ikarosz is, azután belezuhant a tengerbe, és megfulladt !
Vagy, miért halsz meg, nem akarsz élni ???
Mert ugye, ha "mindent lehet, csak akarni kell", akkor…
"Ukrajna a nők besorozásával is élhetne, ha szükségessé válna „Európa megmentése a háborútól” – javasolta Valerij Zaluzsnij, az ország volt tábornoka és jelenlegi londoni ukrán nagykövet."
A nagykövet úr méltóztasson példát mutatni, és elsőnek küldje el a saját családjának nőtagjait a frontvonalba, ő maga pedig úriember módjára kísérje el őket!
Egy volt tábornok a kényelmes londoni rezidenciájában terpeszkedik, miközben a saját honfitársai tömegesen pusztulnak a húsdarálóban?
Minden háborús uszító ezt csinálja: másokat küld a halálba, ő meg a háttérből szítja az ellenségeskedést. Ha elsőnek az ilyeneket küldenék a frontra családostól, nagyon hamar véget érnének a háborúk!