top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.10.20.

Frissítve: 2024. okt. 21.




Nem az amerikai választások, hanem a BRICS-csúcs fogja meghatározni a történelem menetét„Hiszem, hogy 2024-ben az emberi fejlődés vektorát Kazanyban fogják meghatározni, és nem a hullámzó Egyesült Államokban. A BRICS-csúcstalálkozó három napja és a világtöbbség vezetőinek Tatárföld fővárosában folytatott tárgyalásai döntő hatással lesznek a jövőnkre” – jegyezte meg Matvijenko. Úgy véli, hogy a szuverén államok valóban felelős vezetői megértik ezt, és a csúcstalálkozón való képviselet mértéke és a tagsági kérelmek egyre növekvő száma ezt egyértelműen bizonyítja.


„Oroszország a barátunk” feliratú óriásplakátok jelentek meg a bolgár Plovdiv városában – mondta Ivan Petkov, a Bolgár Szocialista Párt (BSP) parlamenti képviselője a RIA Novosztyinak. Ezzel az akcióval párttagjaink és támogatóink őszinte vágyát akartuk kifejezni. Társadalmunk akarata is az, hogy Oroszországot testvéri nemzetként érzékeljék” – mondta a RIA Novosztyinak. Petkov hozzátette, hogy a bolgárok nem fogadják el a médiában naponta megjelenő hazugságokat Oroszországról.




Joachim Wundrak nyugalmazott Bundeswehr-tábornok és az Alternatíva Németországért (AfD) párt képviselője nyilvánosan bírálta Annalena Berbock német külügyminisztert a Bundestagban elmondott beszédében az Oroszországgal szembeni agresszív retorikája miatt. „Külügyminiszter asszony, Németország nem áll háborúban Oroszországgal. Valóban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez ne a további eszkaláció, vagy akár az alvajárás eredményeként következzen be” – mondta Baerbockhoz fordulva.


Oroszország nem fogja hagyni, hogy Ukrajna nukleáris fegyvert hozzon létre - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a BRICS-országok jelentős sajtóorgánumainak vezetőit fogadta Moszkvában.


Moszkva tartós békében érdekelt Kijevvel és nem egy rövid életű tűzszünetben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.


Ukrajnában Volodimir Zelenszkij elnök utasítására minden olyan vállalkozást ellenőriznek, amely élhet a gazdasági felmentés lehetőségével. A vizsgálat célja, hogy kiderítsék, az adott cégek valóban kritikus fontosságúak-e a gazdaság szempontjából – írja a Kárpáti Igaz Szó. November 15-ig fognak dönteni a férfiak sorsáról.


Még magasabb szintre emelték a mozgósítást Kárpátalján. Szerdán este mintegy 600 katona érkezett Odesszából. Riportunkban mozgósítás elől bujkáló magyarok is megszólalnak.


Egy olasz bíróság nem hagyta jóvá pénteken, hogy az Albániában létesített migránstáborokban helyezzék el az elsőként odaszállított 12 embert, bangladesi és egyiptomi férfiakat. Georgia Meloni miniszterelnök hétfőre kormányülést hívott össze a bírósági ítélet nyomán kialakult helyzet megvitatására. Elly Schlein ellenzéki vezető, a balközép Demokratikus Párt vezetője szerint a bírósági döntés előrelátható volt, „nem azért, mert látnokok vagyunk, hanem mert olvassuk a törvényeket”. A zsidó politikus azt tanácsolta Giorgia Meloninak, hogy „bontson le mindent, és kérjen bocsánatot az olaszoktól”. Szerinte az Albániával a Meloni-kormány által megkötött megállapodás messze nem modellértékű, sőt sérti a nemzetközi, az európai és az olasz jogot.


„Itt mindenkinek elment a józan esze?” – tette fel a kérdést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyik szombati bejegyzésében Matteo Salvini és Ilaria Salis kapcsán. A magyar diplomácia vezetője felidézte, hogy Matteo Salvini megvédte Olaszország határait, ezzel az ország és polgárainak biztonságát, amikor nem engedte, hogy egy illegális migránsokat szállító hajó kikössön Olaszországban. Ennek az lett a következménye, hogy az olasz ügyészség hat év börtönt kért rá. Míg Ilaria Salis Magyarországra jött egy banda tagjaként, hogy találomra járókelőket vertek össze Budapest utcáin. Ennek a következményét is ismerjük: baloldal az Európai Parlamentbe menekítette. 






Három drónt indított a libanoni Hezbollah ellenállási mozgalom az izraeli Caesarea város felé. Az egyik drón Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök házába csapódott be – írja az orientalista.hu. Az izraeli biztonsági szolgálatok nagyon súlyos biztonsági kudarcnak tekintik a caesareai dróntámadást, és vizsgálat indult a biztonsági rések ügyében – idézett egy izraeli biztonsági forrást az izraeli hadsereg rádiója.


Bárcsak mindenki a saját háza táján sepregetne...


A belgiumi vizsgálat, amelyet szerdán kezdtek meg, azután indult, hogy egy palesztin újságíró, a Bellingcat nevű tényfeltáró oldal munkatársa, Junisz Tiravi az egész mesterlövészegységet „fegyvertelen civilek brutális kivégzésével” vádolta meg. Azt állította, információit egy amerikai katonától kapta, aki vezető beosztásban szolgál, és bizonyítékokkal is alá tudta támasztani, hogy az egység olyan civilekre lőtt, akik nem voltak felfegyverezve, és semmilyen fenyegető jelet nem mutattak. A belga igazságügyi miniszter közölte: a sajtóban is megjelent információkat a vizsgálat során alá kell támasztani. „Izraelnek megvan a joga az önvédelemre, de ez nem menti fel a kötelezettsége alól, hogy tiszteletben tartsa a nemzetközi emberi jogi alapelveket”. A belgiumi-palesztin társaság pedig vádindítványt nyújtott be, arra kérve a belga hatóságokat, hogy éberen végezzék el a vizsgálatot.


„Az egyszerűség nagyon fontos ennél a rakétánál” - mondta az IAI vezetője, aki kifejtette, hogy egy katona kiképzése a fegyver használatára mindössze egy-két napot vesz igénybe.




Az október 7-ei terrortámadás évfordulóján tette közzé az Izrael Szövetségesei Alapítvány azt az 50 névből álló listát, amelyen azok a keresztény vezetők szerepelnek, akik a legtöbbet tették a nyilvánosság előtt a háború sújtotta zsidó állam nemzetközi támogatásáért – írja tudósításában a Jerusalem Post. Az európai keresztény vezetők közül a legrangosabb helyen Jürgen Bühler német lelkész, a Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény nagykövetség vezetője és Németh Sándor, a magyarországi Hit Gyülekezete alapító-vezető lelkésze szerepel, a 8. illetve a 13. helyen.




Manuel Marrero miniszterelnök a fűtőanyaghiányt okolta az elmúlt hetek ismétlődő áramszüneteiért. Külföldi adatok szerint az ország fő olajszállítója, Venezuela az év eddig eltelt részében fele annyi kőolajat szállított Kubának, mint tavaly. A kubai illetékesek szerint a múlt heti Milton hurrikán is nehezítette az importált fűtőanyag eljutását Kubába. A kubai erőművek működését a karbantartás hiánya is akadályozza.


„Ez egy új fejezet az egyenlőségért folytatott hosszú menetelésben, amely számos LMBT szervezet és a civil társadalom sokéves munkájának köszönhetően vezetett el ehhez a történelmi pillanathoz” – tette hozzá a miniszter.


A szakértő szerint a 30 ezer fő alatti településeken azt tapasztalják, „bármilyen kormányzati törekvés is próbálja a társadalmi felzárkózást előmozdítani, a kisebb-nagyobb részsikerek mellett elsősorban a drog az, ami a felzárkózási folyamatot sok esetben megakasztja. Viszont nagyon gyakran pont azokon a cigánytelepeken vagy azok környezetében jelenik meg (a kábítószer), ahol a felzárkózás egy fontos kérdés lenne. Olyan kihívás, amivel nehezen küzdenek meg helyben” – hívta fel a figyelmet. Forgács arra is kitért, hogy a droghasználatot illetően nincsenek valós számaik, „csak megérzéseik, szubjektív tapasztalataik”. „Ha most megkérdeznénk több polgármestert, gyakorlatilag mindenki egyetértene azzal, hogy az ő településen ez egy komoly probléma. Az egész jelenség mögött az áll, hogy ezekben a közösségekben az olcsó drog nagyon könnyen hozzáférhető,  s gyakorlatilag pillanatok alatt tesznek kiszolgáltatottá több száz cigánytelepet Magyarországon. 


A kutya ugat, a turul marad! Október 23-án erődemonstrációt szervez a hegyvidéki turul mellett a valódi nemzeti oldal, valamint keztdeményezik a környék elnevezését Turul térré, hiszen a terület, ahol a szobor áll, névtelen, csak nehezen lehet körülírni.





 
 
 

1 Kommentar


Gast
21. Okt. 2024

Egyre súlyosabb probléma a drogfogyasztás a romatelepeken, a szakértő drasztikus lépéseket javasol (VIDEÓ)

A szakértő szerint a 30 ezer fő alatti településeken azt tapasztalják, „bármilyen kormányzati törekvés is próbálja a társadalmi felzárkózást előmozdítani, a kisebb-nagyobb részsikerek mellett elsősorban a drog az, ami a felzárkózási folyamatot sok esetben megakasztja. Viszont nagyon gyakran pont azokon a cigánytelepeken vagy azok környezetében jelenik meg (a kábítószer), ahol a felzárkózás egy fontos kérdés lenne. Olyan kihívás, amivel nehezen küzdenek meg helyben” – hívta fel a figyelmet. Forgács arra is kitért, hogy a droghasználatot illetően nincsenek valós számaik, „csak megérzéseik, szubjektív tapasztalataik”. „Ha most megkérdeznénk több polgármestert, gyakorlatilag mindenki egyetértene azzal, hogy az ő településen ez egy komoly probléma. Az egész jelenség mögött az áll, hogy ezekben a közösségekben az…


Gefällt mir
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page