Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.10.30.
- szilajcsiko
- 2024. okt. 30.
- 6 perc olvasás

Robert F. Kennedy Jr. 3 perc alatt összefoglalta, hogy miért is tört ki az orosz-ukrán háború. És igen, ahogy évek óta tudjuk: nem Putyin, nem a demokrácia, nem az igazságosság… stb. miatt! De a nagy költségek a háború után jönnek majd, amikor újra kell építenünk mindazt, amit elpusztítottunk. Mitch McConnellt megkérdezték, »tényleg meg tudjuk engedni magunknak, hogy 113 milliárd dollárt költsünk Ukrajnára?«. Azt válaszolta »ne félj, nem Ukrajnába megy igazából. Az amerikai hadiipari gyártókhoz kerül.«” – a videóban az utóbbi mondatot McConnell hangján, az ő szájából hallhatjuk. „Ez egy pénzmosoda” – szögezte le Kennedy. Megjegyzi azt is, hogy azért „kölcsönként” hivatkoznak a pénzre, hogy a kölcsönfeltételeken keresztül megszerezhessék az ukrán földeket, amely „Európa kenyereskosara”, s amelyért „évezredeken keresztül háborúztak”. Vilag Helyzete
A Szovjetunió bukása után Amerika lett a világ egyetlen megmaradt szuperhatalma. Átvette a világrendfenntartó szerepét. Az 1989 utáni amerikai dominancia korszaka azonban rövidebbnek bizonyult. Vilag Helyzete
A vancouveri eset egy olyan választókerületben történt, ahol rendkívül szoros a verseny.
A német Rheinmetall hadipari vállalat vezetője, Armin Papperger új célpontokat jelölt ki az orosz rakéták számára Ukrajnában – írja cikkében a Moszkovszkij Koszmopolec orosz lap, majd a szerző célkeresztbe állította a Kárpátalja magyarok által lakott részén található Feketeardót.
„Nem tudom, mi a kurszki hadművelet végső célja. Az utánpótlás ott sokkal gyorsabb, mint Kupjanszkban vagy más területeken. Nem értem, hogy miért csinálják ezt. Ahhoz, hogy ilyen nagyszámú csapatot tartsanak a kurszki területen, jelentős erőforrásra van szükség, és meg kell érteni, hogy mi a következő lépés” – mondta Boriszlav Bereza volt parlamenti képviselőnek adott interjújában.
Korábban jobban bírták az ukrán védők.
Josep Borrell, az Európai Unió leköszönő diplomáciai vezetője az RNE spanyol rádióállomásnak adott interjújában elismerte, hogy a Nyugat számára az ukrajnai konfliktus háttérbe szorult.
A hétvégi georgiai parlamenti választások vitatott eredményét követően a központi választási bizottság a szavazólapok újraszámlálását rendelte el a szavazóhelyiségek mintegy 14 százalékában.
A magyar miniszterelnököt fogadó díszceremónia után a hivatalos delegációknak nagyjából egy órás, zárt ajtók mögötti tárgyalása következett, majd az újságírókat (az operatőröket nem) beengedték egy terembe azzal, hogy ott fog a két kormányfő pár perces nyilatkozatot adni. Azt előre jelezték, hogy kérdezni nem lehet őket. A mi kollégánk sem lehetett jelen a teremben kamerával, de telefonnal fel tudtuk venni a sajtótájékoztató egy részét.
A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel folytatott egyeztetése előtt arról írt Facebook-bejegyzésében a dél-kaukázusi országban rendezett választások kapcsán, hogy „a szokásos károgók és a hivatalos rettegők nem vesztegetik az időt”. „13 európai külügyminiszter továbbra sem tudja megemészteni, hogy a demokrácia a népakaratról szól, nem képesek megemészteni, hogy a georgiai kormányt nem Brüsszelből jelölik ki, hanem azt maguk a georgiai emberek választják meg” – húzta alá.
Újabb ütést mértek a lengyel–magyar barátságra. Ahogyan arról lapunk is beszámolt, Grúziában valójában amerikai szavazatszámlálók vitáznak amerikai exit pollokkal, miközben az EBESZ szerint ez is pont olyan választás volt, mint a korábbiak.
"Georgiának el kell törölnie a külföldi befolyásról szóló törvényt, és javítania kell a lakosság alapvető jogainak feltételeit, beleértve a szexuális kisebbségekhez tartozókat is" - részletezte a politikus. (kuruc.info)
Bevándorlók és Liga-szimpatizánsok feszültek egymásnak Veronában.

Fico szerint a férfi „gyűlöli őt az Ukrajnához való hozzáállása” miatt. A miniszterelnök szerint a gyanúsítottnál „egy teljesen megtöltött fegyvert” találtak, amikor áthaladt a fémdetektoron.
Az Európa Tanács felszólította Dániát egy rasszizmus elleni nemzeti cselekvési terv bevezetésére. Emellett a dán kormánynak módosítania kellene a »párhuzamos társadalmak« felszámolását célzó jogszabályokat. Ezeket az ajánlásokat fogalmazta meg a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) a legfrissebb országjelentésében – mutatott rá keddi Fókuszpont-elemzésében a Migrációkutató Intézet.
Bombaként robbant a hír az elmúlt napokban: az Európai Unió átalakítaná a mezőgazdasági politikáját, és megszüntetné a területalapú támogatások rendszerét. A legnagyobb gond ezzel, hogy a választások előtt nem ezt ígérték.
A 61 éves Peter Lynch több mint két év börtönt kapott augusztusban erőszakos rendbontás miatt, mert állítólag rasszista dolgokat kiabált a rendőröknek. Október 19-én hirtelen meghalt a börtönben. Peter Lynch egyike volt annak a sok tüntetőnek, akiket Nagy-Britanniában börtönbe zártak a tüntetések során, miután egy afrikai származású, de már Britanniában született fiatal férfi halálra késelt három kislányt. Augusztus negyedikén egy rotherhami szálloda előtt gyűltek össze, ahol több száz "menekült" van elhelyezve. (kuruc.info)

Hatalmas nemzetközi felháborodás kíséri a Knesszet régóta esedékes döntését. (neokohn)
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma hétfőn aggodalmát fejezte ki a jogszabály miatt. Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és más országok külügyminiszterei vasárnap közös nyilatkozatot adtak ki az UNWRA elleni törvényjavaslatokkal szemben. Izraellel barátságban álló országok, köztük Ausztrália, Kanada, Japán és Dél-Korea külügyminiszterei arra figyelmeztettek, hogy a törvénynek "pusztító következményei" lehetnek Ciszjordániában és a Gázai övezetben, mert nem lesz aki oktatási, egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat nyújtson, és ezért növekedhet az éhezés és a betegségek terjedése a palesztinok körében.
A Dél-afrikai Köztársaság bejelentette hétfőn, hogy benyújtotta a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICJ) "az Izrael által a Gázai övezetben elkövetett népirtással kapcsolatos bizonyítékait”.
Teheránból fogja irányítani a libanoni terrorhadsereget a veterán terrorvezér. (neokohn)
Elesett négy izraeli katona a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíjában, egy pokolgép felrobbanása okozta a halálukat egy épületben – közölte kedden az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.
Napokon belül kidolgozzák annak a csapásnak a részleteit, amelyet az izraeli miniszterelnök elleni, sikertelen merényletre szánnak válaszul.
Újabb részletek derültek ki a szombaton végrehajtott Bűnbánat napjai műveletről
A folyamatos iráni fenyegetés miatt új szabályokat léptettek életbe. Mutatjuk a részleteket!
Az ENSZ libanoni ideiglenes békefenntartó missziójának keretében 158 fős osztrák kontingens szolgál a nakurai katonai bázison.
A kormány támogatja a "magyar" zsidó közösségek hitéleti, karitatív és kulturális tereinek fejlesztését ‒ közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel, miután Lázár János tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőivel tárgyalt. (kuruc.info)
Csaknem hat év után eredmény nélkül véget ért a Bige Holding szolnoki gyára kapcsán indított eljárás – közölte a cég.
Később a Látószög blogon megjelent írásában a főigazgató kiemelte, „A szexuális szabadosság mostanra egyre kevesebb szexet és egyre nagyobb boldogtalanságot eredményez. Míg a szexuálisan felszabadult nők a múlt század nyolcvanas éveiben heti több, átlagosan három szexuális aktust folytattak, addig ma Nyugaton alig hat százalékuk él nemi életet, ők is legfeljebb heti, de inkább havi egyszer. A mai nők többsége arrafelé – tehát Nyugaton – ezek szerint szexmentes életre kényszerül, magányra ítéltetik, vagy magányra ítéli magát, depressziósak lesznek és terápiára szorulnak.” Ezután azzal folytatta a gondolatmenetét hogy a férfiak válaszul pornófüggővé válnak és nehezükre esik, hogy férfiasságukat a virtuális téren kívül is bizonyítsák”.
Újabb áldozatok: 16 éve már feljelentették Lakatost fiatalkorúak elleni szexuális visszaélések miatt
Az áldozatok állításai szerint másfél évtizede szervezik a fiatalkorú fiúkat Lakatos Márkhoz szexuális együttlétekre. 2008-ban fel is jelentették, de nem történt semmi érdemi.

A Hír TV Komment című műsorában feszült egymásnak Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, Czuczor Gergely, a budaörsi Fidesz elnöke, Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kedden tudatta, hogy újabb pap ellen indult kiskorút érintő eljárás, miután október 24-én bejelentés érkezett hozzájuk bűncselekmény elkövetésének gyanújáról. Az ügyben megszólalt a főegyházmegye irodavezetője is.
Comments