Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.02.23.
- szilajcsiko
- febr. 23.
- 6 perc olvasás

Kennedy: “A vakcinákat az NIH (Nemzeti Eü Intézet USA) fejlesztette ki, nem a Pfizer vagy a Moderna. Az NIH birtokolja a szabadalmak 50%-át
"A Pfizer és a Moderna nem gyártották a vakcinákat; azokat katonai alvállalkozók készítették. A Pfizer és a Moderna pénzt kaptak azért, hogy a vakcinákra rátegyék a nevüket, mintha azok a gyógyszeriparból származnának. Ez kezdettől fogva egy katonai projekt volt.” (Lehet, hogy soha nem derül ki teljesen, mi zajlott valójában, egy dolog biztos: a fele sem volt igaz. Ami ennél is megdöbbentőbb, hogy az emberek 60-70%-a még csak el sem gondolkodik azon, hogy egy új megvilágításban átértékeljék az elmúlt 5 évet, s hogy esetleg a vakcina mellékhatásai is megérnének egy kis figyelmet. Számomra az igazi biofegyver nem maga az oltás/vérus, hanem az, ahogyan az emberek gondolkodását sikerült teljesen kiiktatni. Ők bármikor "felhasználhatók" egy hasonló szituációban. Piros Zold)
„Az ukrán kormány túl messzire ment. A végtelen halál a lövészárkokban helytelen, és aki ezt tovább erőlteti, annak mind empátiája, mind agya hiányzik” – jelentette ki Musk, aki az amerikai kormányzati hatékonysági minisztériumot (DOGE) is felügyeli.
Amerikai tisztviselők figyelmeztették, hogy megakadályozhatják Ukrajnát Elon Musk Starlink internetes termináljainak használatában, ha Kijev nem biztosít hozzáférést kritikus ásványkincs-tartalékaihoz – jelentette pénteken a Reuters három, az ügyet ismerő személyre hivatkozva. Musk, Donald Trump amerikai elnök egyik legfőbb szövetségese, 2022 óta több mint 40 ezer internetterminált adományozott, amelyeket az ukrán csapatok széles körben használtak a harctéren.
Ursula von der Leyen és António Costa a háború kirobbanásának harmadik évfordulójára utazik hétfőn Ukrajnába.
Szerdán Trump „választások nélküli diktátornak” bélyegezte Zelenszkijt, azt állította, hogy az ukrán vezetőnek rendkívül alacsony a népszerűségi mutatója, és arra figyelmeztetett, hogy az ukrán vezetőnek „nem marad országa”, ha folytatja politikáját.
A Pentagon vezetője hozzátette, a hadsereg, a haditengerészet és a légierő vezető igazságügyi tisztjei helyére is új jelölteket keres. Brown eltávolítása nem számít nagy meglepetésnek, mivel a kongresszus republikánus képviselői régóta azzal vádolták a Pentagont, hogy a sokszínűség és az inkluzió (elfogadás) jelentőségét előtérbe helyezi a hadsereg alapvető feladataival szemben.
„Fokozzuk a nyomást az amerikaiakra, hogy tudják, sokat veszíthetnek, ha nem állnak az európai liberális demokráciák oldalára”.
„Azt mondtam a barátomnak, Olaf Scholznak: ‘Nem fogok fegyvereket eladni, hogy megöljek egy oroszt, hogy megöljek bárkit. Szóval, szeretnék bocsánatot kérni, de Brazília nem fogja eladni a fegyvereket, amelyekre szükséged van, mert én békét akarok, és ha békét akarok, akkor nem szíthatom a háborút. Mi békét akarunk Oroszország és Ukrajna között. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mindketten tárgyalóasztalhoz ülnek” – mondta.
Hivatalos források a Financial Timesnak elmondták, hogy az ukrán hírszerzés parancsnokát, aki műveletet végrehajtotta, az izraeli Moszad csipogós támadás ihlette meg, amely tavaly szeptemberben a Hezbollah több ezer terroristájának halálát és sebesülését eredményezte Libanonban. Egy, az akcióban részt vevő forrás elmondta, hogy „a művelet sikeres volt”. „Technológiailag bonyolultabb, mint a csipogókkal, de sajnos az oroszok nem nagyon használnak csipogókat.” (neokohn)
Azt is mondta, hogy az Európai Unió nem tárgyalhat Oroszországgal, mert az „gyenge”. „Az Európai Unió ma gyenge és káoszba süllyedt, amit az is bizonyít, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalások ma európai részvétel nélkül zajlanak” – mondta Navrotsky.
Oroszország brit nagykövetének állítása szerint a brit média munkatársai azt mondták neki, hogy disszidáljon az Egyesült Királyságba. A mainstream média és a londoni kormány makacsul konfrontációra törekszik Moszkvával, annak ellenére, hogy kulcsfontosságú szövetségese, az Egyesült Államok megváltoztatta narratíváját – tette hozzá. Kelin a továbbiakban kifejtette, hogy szerinte London miért nem hajlandó enyhíteni álláspontján, azt állítva, hogy nagymértékben befektetett az oroszországi konfliktusba és az általa „Ukrajna-projektnek” nevezett projektbe, amelynek összkiadásai – beleértve a tartós veszteségeket is – mintegy 100 milliárd dollárra rúgnak. „Ezért az általános stratégiájuk változatlan marad, függetlenül a helyszíni helyzettől” – mondta. „Az álláspont megváltoztatása annak beismerésével érne fel, hogy évek óta rossz politikát folytatnak. Hogyan magyaráznák ezt meg a briteknek? Azoknak az embereknek, akik most megszorításban élnek.”
Calin Georgescu a tüntetésre mozgósító felhívásában államcsínynek nevezte a választások félbeszakítását.
A nyugat-európai országok vezetői attól félnek, Amerika nem nyújt további védelmet.

Az Independent cikkéből kiderül, a több mint 90 éves, kitűnő egészségnek örvendő, mindenkit túlélők 2010-ben úgy határoztak, hogy kártérítést követelve beperlik a magyar államot és a MÁV-ot, amiért a második világháborúban kisajátították családjaik vagyontárgyait, őket és rokonaikat pedig elküldték kiirtani. Hazatérésük után sok évtizeddel pedig kitalálták, további kártérítésért perelnek. A 15 évig tartó jogi hercehurcának azonban nem a számukra kívánatos vége lett, hiszen a legfelsőbb bíróság elutasította követeléseiket. Pedig ők aztán tényleg megpróbáltak mindent.
Karsai László zsidó származású történész neve elsősorban a holokauszt kutatásával, illetve a két világháború közötti magyar szélsőjobboldal kutatásával fonódott össze. Habár Szálasi Ferenc személyével, vagy úgy általában a hungarizmussal kapcsolatban már korábban is voltak olyan kijelentései, melyeket törzsközönsége nem fogadott kitörő örömmel (értsd: a szokásos mantrán túl valószínűleg már annyit foglalkozhatott a kérdéskörrel, hogy ő sem tudott megkerülni pár „rejtett igazságot”), ezúttal a gázai háború kapcsán merészelt önálló véleményt megfogalmazni, amelyen persze rögtön felhördült – többek között – az Index is. A történész még azt is kifejtette, hogy manapság már nincsenek békepárti erők Izraelben, az izraeli nemzetbiztonsági miniszter személye pedig olyan, mintha Trump a Ku Klux Klán fővarázslóját nevezné ki az FBI élére. Karsai történeti munkásságának megítélésétől függetlenül pedig kijelenthetjük, hogy meglátásai – ráadásul zsidó származásúként – elismerésre méltóak, miképpen az is, hogy ki merte őket jelenteni. (kuruc.info)

Donald Trump volt tanácsadója az amerikai konzervatívok konferenciáján tartott nyitóbeszédének végén tette a kifogásolt kézmozdulatot.

Egy 74 éves hölgy lett Skócia új „abortuszpufferzóna-törvényének” első áldozata – számol be a European Conservative nyomán a Mandiner. A hölgyet a múlt évben hatályba lépett, az abortuszklinikák 200 méteres körzetében mindenféle „tüntetést” (ideértve a néma imát) tiltó törvény értelmében tartóztatták le szerdán.
Ez talán a Szent Mihály Gyermekotthon egyik legfontosabb küldetése: az ukrán gyökerű, de magyar nyelven és identitásban nevelkedő gyermekeknek kiutat jelent Kárpátalja gyakran kilátástalan közegéből, és a magyarság által is egy szebb élet felé tereli őket. „Ez a családtípusú rendszer sokkal sikeresebb és hatékonyabb. Itt szerető családokban nőnek fel a gyerekek, nem viszik őket évente másik helyre, ahol ki tudja milyen nevelőkkel találkoznak” – mondja a nyugalmazott püspök. „És mind megállják a helyüket az életben. Dolgoznak, családjuk van, egyikük sem lett bűnöző” – teszi hozzá Bíró Péter azokról a fiatalokról, akik már kirepültek a gyermekotthonból. A püspök arca kicsit elkomorul: látszik, hogy van valami, ami miatt mégsem annyira pozitív az összkép. Kifejti, hogy valóban így van, de sajnos az itt nevelkedett gyerekek közül egy sincs már Kárpátalján. „Mind Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban és Németországban élnek.” És ez nem csak a háború hozadéka. A helyi iskolák, mint a munkácsi gimnáziumok vagy a beregszászi főiskola, a püspök megfogalmazása szerint Magyarországnak képezik a fiatalokat, s nem Kárpátaljának. „Üres házakat találunk, alig hallok magyar szót Ungváron. A kárpátaljai magyarok már idegennek érzik itt magukat” – fogalmaz Majnek Antal.

Itt egy létező tendenciára hívta fel a figyelmet, mely szerint a nagyvárosok és megyeszékhelyek „felszippantják” a környező falvakban maradt magyar fiatalokat, ami tovább gyorsítja a vidék elnéptelenedését. „Csabai képviselőként értem a koncepciót, én ugyanakkor éppen úgy szeretem a magyar vidéket, mint a szülővárosomat, s annak elnéptelenedése ugyanakkora fájdalom a számomra. Meggyőződésem, hogy az urbanizáció támogatása helyett a város és a vidék harmóniájára kellene törekedünk, hiszen egyetlen nagyváros sem létezhet a vidék nélkül” – magyarázta a politikus, miért nem tudja támogatni a „Békéscsaba hazavár” program kiszélesítését.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az uniós országok azon óhaját kommentálva, hogy részt kívánnak venni az Ukrajnáról szóló tárgyalásokon. „Megnéztem a felvételeket az európai szövetségeseink párizsi találkozójáról. A részt vevő európai vezetők, mintha vackorba haraptak volna”.

















