Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.04.10.
- szilajcsiko
- ápr. 10.
- 6 perc olvasás

Öt évvel ezelőtt az egész nemzetet – sőt, szinte az egész világot – lezárták. Nem egy influenzaszerű betegség miatt, hanem valami sokkal veszélyesebb okból. Egy plandémián mentünk keresztül – igen –, de nem egy vírusén. Ez a média manipulációjának, a kormányzati propagandának, a vállalati korrupciónak és az emberiség elleni pszichológiai hadviselésnek a világjárványa volt. És most, öt évvel később fel kell tennünk a kérdést: mit tanultunk valójában ebből az egészből?
A szarvasmarhák leölését a felelős hatóságok tegnap délben megkezdték, és este meg is indult a szállítás Bábolnára. Ez jelenleg is folyamatban van – a helyi lakosság tiltakozása és az önkormányzat határozott ellenállása ellenére is – erről Bábolna városának Facebook-oldalán számoltak be.

A nyugati országok Ukrajnát használhatják korszerű fegyvereik valós harci körülmények közötti tesztelésére – mondta Valerij Csurkin ukrán védelmi miniszterhelyettes egy észt-ukrán védelmi ipari konferencián Kijevben.
Ismét kisebb botrány bontakozott ki Washington és Kijev közt, mivel egy ukrajnai származású amerikai kongresszusi képviselőnő, Victoria Spartz lemondásra szólította fel Volodimir Zelenszkijt. Miután Ukrajna kritizálta Spartz szavait, az amerikai politikus ismét visszatámadta Kijevet és az őt megszólaltató Telegraphot is.

Lin Jian kínai külügyminisztériumi szóvivő szerdán válaszul alaptalannak bélyegezte az állításokat, és megismételte, hogy Peking következetesen azt tanácsolja állampolgárainak, hogy semmilyen minőségben ne vegyenek részt külföldi fegyveres konfliktusokban. „Kína álláspontja az ukrán válsággal kapcsolatban világos és egyértelmű, és ezt a nemzetközi közösség is széles körben elismeri” – tette hozzá a szóvivő.
Az Egyesült Államok és Oroszország április 10-én Isztambulban tárgyal majd, de a megbeszélések napirendjén nem szerepel az ukrajnai háború kérdése – jelentette be Tammy Bruce, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Az Európai Unió nem várt sokat a válasszal a Donald Trump amerikai elnök által kiszabott vámokra – derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
Az Egyesült Államok április 9-től 104%-os vámot vet ki a kínai termékekre – közölte a Fox Business riportere, Edward Lawrence a Fehér Házra hivatkozva. „A Fehér Ház sajtótitkára szerint a 104%-os kiegészítő vámok keleti idő szerint délben [04:00 GMT] léptek életbe, mert Kína nem szüntette meg a megtorló intézkedéseket. A 104%-os kiegészítő vámot holnaptól, április 9-től szedik be” – írta az X-en. Kína elmulasztotta a határidőt, hogy megszüntesse a válaszlépésként bevezetett vámokat – tette hozzá Lawrence.
Kanada 25 százalékos vámot vezet be az Egyesült Államokból importált járművekre, válaszul a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámokra - közölte az ottawai kormány kedden.
Donald Trump 90 napos vámszünetet jelentett be, amely azonnal hatályba lép – írja a The Guardian és a BBC. Trump a vámok szüneteltetését azoknál az országoknál rendelte el, amelyek nem vezettek be megtorló vámokat az Egyesült Államokkal szemben. Jelenleg 75 ilyen ország van.
Alaposan belekavart Donald Trump vámbejelentése a világgazdaságba: a tőzsdék bezuhantak, és teljes a bizonytalanság az új termékek árával kapcsolatban, az emberek pedig érthető módon feszültek, ugyanis az árkülönbségek végső soron náluk fognak lecsapódni. Nem meglepő tehát, hogy elkezdődött bizonyos termékek felvásárlása az USA-ban: a Bloomberg szerint a vásárlók megrohamozták az Apple-üzleteket, hogy új iPhone-t szerezzenek.
Az amerikai szénbányászatra és szénalapú erőművekre vonatkozó korlátozások megszüntetéséről és az energiatermelésben való szerepük fokozásáról írt alá elnöki rendeleteket Donald Trump kedden.
Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere, Pete Hegseth a Panamai Köztársaságban tett látogatása során sokatmondó kijelentéseket tett. Úgy néz ki, komolyan gondolták a kínai befolyás csökkentését – és saját befolyásuk növelését – a Panama-csatorna felett.
Felháborodást váltott ki Kínában J. D. Vance amerikai alelnök "kínai parasztokról" szóló megjegyzése, amelyet a globális gazdaságot kritizálva tett a Fox News interjújában – írja a CNN nyomán a Portfólió. (kuruc.info)

„Nincs mit hozzátennünk a kormányzat által összeállított vám- és nem vámjellegű akadályok listájához, amelyet hazánk legkiválóbb közgazdászai készítettek annak érdekében, hogy kereskedelempolitikánk Amerika érdekeit szolgálja” – ezt válaszolta a Telex megkeresésére Anna Kelly, a Fehér Ház helyettes szóvivője. (kuruc.info)
Egy lehetséges aranykor előtt állunk az amerikai-magyar kapcsolatokban, amelynek alapját a két ország vezetői közti szoros kapcsolat adja – jelentette ki Robert Palladino, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője e a Magyar Külügyi Intézet elnökével, Gladden Pappinnal folytatott keddi beszélgetésén.
Történelmi fordulatot mutat a legfrissebb német közvélemény-kutatás: az Alternatíva Németországért (AfD) párt először került az országos népszerűségi lista élére, megelőzve a kormányzásra készülő kereszténydemokrata uniópártokat (CDU/CSU).
Az utódját viszont tovább keresheti. Nem érti a döntést? Ne aggódjon, az izraeli poltikusok többsége sem. (neokohn)
A Mi Hazánk képviselője emlékeztetett, hogy egyedül az ő pártja képvisel kiegyensúlyozott álláspontot a gázai konfliktus kérdésében, hiszen szerintük ugyan Izraelt is megilleti az önvédelem joga, de több mint 50 000 palesztin lemészárlása, akik közül több mint 15 000 gyerek, nem az önvédelem kategóriájába tartozik, hanem szimplán népirtás. „A háborús bűnöket csak fokozzák, ha amerikai ötletre valóban kitelepítenek kétmillió palesztint hazájukból, hogy abból üdülőövezetet csináljanak" – hívta fel a figyelmet Apáti.
A Hamász vezette október 7-i támadás óta, amely 1200 ember halálát okozta, Izrael megtorló háborúja Gáza ellen legalább 34 000 embert ölt meg, és számos gázai negyedet a földdel tett egyenlővé. Eddig (2024. ápr. 30.) a gázai lakások 70 százaléka megsemmisült, a 36 kórházból csak 10 működik részben, és az enklávéban egyetlen egyetem sem maradt.
Nyolcezer kilométerre Gázától köthetnek ki a kiválasztott palesztinok.
Basel Adra palesztinbarát intézkedéseket vár Európától.
Richard Gamboa Ben-Eleazar 150 dollárért vette rabbidiplomáját, ráadásul valószínűleg nem is zsidó. (neokohn)
Az afrikai ország küldöttje katonai segítséget kért Izraeltől, cserébe a diplomáciai kapcsolatok normalizálásáért.
Romániában hálából adományt ajánlhatnak fel a kórháznak a kezelésükkel elégedett betegek. A kedden kihirdetett jogszabály a romániai egészségügyben még mindig létező hálapénzt hivatott visszaszorítani.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felhívására a 4iG csoport távközlési vállalatai önkéntes díjcsökkentést hajtanak végre az inflációkövető díjkorrekcióval érintett lakossági tarifák esetében, a One Magyarország emellett új, kedvező árú ajánlatokat is bevezet lakossági ügyfelei számára - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Mint azt a cég közölte, az „Utolsó lehetőség, hogy megvásárold – Ezt a terméket már nem gyártjuk” feliratú címkéket kizárólag a budaörsi IKEA-ban helyezték ki a három budapesti áruház közül a szivárványos termékekre.
Csaba hosszú hónapok óta segítőm és informátorom a ped0***l hálózat és a bizonyos páholyok feltárásában, amely munka már az elmúlt hónapokban komoly eredményeket hozott. Büntetőeljárások indultak, amelyek amúgy nem indultak volna, olyan emberek évtizedes ragadozását buktattuk le, akik magukat érinthetetlennek hitték. Az, hogy emellett olyan kölyköket mentettünk, mentünk, akikről előttünk mindenki lemondott pedig a hab a tortán. A hálózat fél! Jól teszi. Senki nem mert eddig szembeszállni velük, most pedig egy nővel, egy anyával találták magukat szembe, akiről azt hitték, gyenge és elfújja az első nagyobb szél. Tévedtek.
Sok mindennel próbálkozott ez a hálózat az elmúlt hetekben. Nyomoznak, nyomoztatnak utánam és a környezetem után. Napokon át kaptam a mocskos fenyegető leveleket – amelyek főleg akkor kaptak igazán nagy lendületet, amikor Csaba múltjának egy néhány hónapon át tartó szeletére rábukkantak. Csaba ezt a múltját – amely lehetőséget teremt, hogy abba a világba bepillantást nyerve, onnan információkat szerezve eredménnyel kutakodjak a hálózat és a páholyaik után – nem titkolta el. Nemcsak előlem nem, hanem azok elől sem, akiknek segítettünk, segítünk ezekben a percekben is. Őket sem érdekelte. Csak az, hogy most először melléjük, az áldozatok mellé álltak valakik és erőt adnak nekik.
A virológia nem hiteles tudomány.
Szeretném, ha a bejegyzésem nem tűnne el !
A virológia alapjaiban azért nem tudomány, mert a vírust mint olyat, soha, semmikor, senki nem tudta sem látni, sem láthatóvá tenni, értsd, lefényképezni, vagy lefilmezni.
A hivatalos "tudományos" indoklás szerint, "azért mert annyira kicsi, hogy nem látható semmivel" !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!????????????????????????????????????????????????
Akkor honnan "tudja a tudomány", hogy van, ha soha nem volt látható ????????????????
Valamikor, talán 40 évvel ezelőtt dicsekedtek a "nagyfiúk", hogy az űrből a cipőfűződet is le tudják fényképezni !?
Ma, a nanotechnológia erősen fejlett korszakában, hogy hogy le tudják fotózni, filmezni a hajszálnál egymilliószor kisebb valamiket, csak "a vírust nem " ??????????????????????????
https://greendex.hu/nanotechnologia/
"Nanotechnológián minden olyan technológiát értünk, amelynek mérete nanoskálán mérhető. A nano görög eredetű…
A kínaiak parasztozásával nyújtott újabb ízelítőt a Trump-csapat intellektuális színvonalából az amerikai alelnök
Csak kimondta a tényeket, és hangosan !!!
Kína mitől lett "nagy" ?
Attól, hogy a "művelt világ kiszervezte" a gyártást minden országból Kínába !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A műanyag kiskanáltól, a szívószálon át, a félvezető és műszergyártástól a Rolls Royce-ig !!!
Vajon kiknek az érdeke volt ???
( Tudnék rá válaszolni !)
Aminek a világ munkanélkülisége lett a következménye, és a vele járó züllés !!!
Szándékos, nincs semmi "véletlen" !
Lehet hőbörögni, hogy de mekkora tahók az amerikaiak !