Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.05.09.
- szilajcsiko
- 2025. máj. 9.
- 4 perc olvasás
Frissítve: 2025. máj. 11.

A Püspöki Dikasztérium prefektusa és a Latin-Amerikáért felelős pápai bizottság elnöke 2023 óta. Korábban 2015 és 2023 között a perui Chiclayo püspöke volt, 2001 és 2013 között pedig a Szent Ágoston-rend generális priorja volt. 2015-ben Prevost bíboros Peru honosított állampolgára lett, amit a perui nemzeti anyakönyvi hivatal is megerősített. 2025. május 8-án választották pápává, a pápai nevet Leo XIV. választotta, így ő lett az első pápa, aki Észak-Amerikában született. Robert Prevost 1955. szeptember 14-én született az Illinois állambeli Chicagóban, Louis Marius Prevost és Mildred Martinez fiaként. Középiskolai tanulmányait a Szent Ágoston-rend kisebb szemináriumában végezte 1973-ban. Prevost 1977-ben a Villanova Egyetemen szerzett matematikából Bachelor fokozatot.
Polt Péter, a Fidesz végrehajtója, amúgy LMBTQP-barát legfőbb ügyészből alkotmánybírót csinálnak: Érdekes, de regnálása alatt a hazafiakat érintő ügyekben ugyanolyan mocskosul járt el az ügyészség, hanem még jobban, mint a Gyurcsány éra alatt. Sőt, országos érvényű protokollá tett Háttér Társaságos irányelveket. Polt Péternek fontos szerepe volt abban, hogy az 1998-2002 közötti Fidesz vezette kormányzat ügyei nem juthattak el vádemelésig a szocialisták választási győzelme után sem.

Mindenki, aki komolyan veszi a tudományt, aki mer kérdezni, tesztelni, cáfolni, előbb-utóbb kiszorul. Közép- és hosszú távon a rendszer nem termel mást, csak agyatlan szolgákat, akik a kritikus gondolkodást fenyegetésnek tekintik. Egy ilyen társadalom többé nem képes innovációra. Csak engedelmességre. COVID alatt ezt már láttuk:
„A tudomány eldőlt.” „A félretájékoztatás öl.” „A cenzúra a közegészség védelme érdekében szükséges.” „Ha kérdéseket teszel fel, életeket veszélyeztetsz.” „Nincs idő vitára – életek forognak kockán.” „A szabadságod ott ér véget, ahol mások egészsége kezdődik.” „Bízz a szakértőkben.” Azok, akik kritikus kérdéseket tettek fel, többnyire elvesztették az állásukat. Én is közéjük tartozom. (Piros Zold)
“A nemzeti szabályozó testületek, mint például az FDA, az EMA, a Health Canada, az MHRA, a TGA stb. gyakorlatilag egyetlen globalista kartellbe tömörültek, átláthatatlan irányítással. Ez nagyrészt 2019 végére véglegesedett, éppen időben ahhoz, hogy végrehajtsák a hamisan „járványra adott válaszként” bemutatott globális gyilkos műveletet. A nemzeti élelmiszer- és gyógyszerszabályozó hatóságok idővel „kölcsönös elismerési megállapodásokat” (MRA) írtak alá, azaz olyan szerződéseket, amelyek lehetővé teszik az egyik szabályozó hatóság számára, hogy elfogadja azt, amit egy másik ország/régió szabályozó hatósága feltehetően felülvizsgált és jóváhagyott. Ezt „harmonizációs” és „hatékonysági” intézkedésként erőltették át. A valóságban azonban ez a struktúra elősegíti a nem gyógyszerek szabályozásának hiányát az FDA, valamint a nem gyógyszerek szabályozásának hiányát az összes többi szabályozó hatóság által.
Az Európai Parlament figyelmeztette az Európai Bizottságot (EB), hogy bírósághoz fordulhat, ha az az uniós jogalkotók megkerülésével 150 milliárd eurós hitelprogramot hoz létre a védelmi kiadások növelésére az egész unióban. Hétfőn Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke levelet küldött von der Leyennek, amelyben a kezdeményezés jogalapjának megváltoztatására szólította fel, és azzal fenyegetőzött, hogy bepereli az EB-t, ha az nem tesz eleget a felszólításnak. A Bizottság tervének megfelelő jogalap nélküli elfogadása a végén „veszélyeztetné a demokratikus legitimitást, mivel aláásná a Parlament jogalkotási és ellenőrzési funkcióit” – áll a levélben.
Friedrich Merz már most történelmet írt, hiszen a Német Szövetségi Köztársaság létezése óta ő az első kancellár, akit a parlament nem választott meg az első körben, s emiatt szükség volt egy második forduló megtartására. Ott már végül valahogy meglett a szükséges szavazat. Győzelme után az egykori BlackRock alkalmazott a korábbi Rothschild bankárhoz, Emmanuel Macronhoz utazott, hogy az oldalán pózolva köszönje meg a „szívélyes fogadtatást”.

Hivatalosan is életbe lépett a Vlagyimir Putyin orosz elnök által javasolt 72 órás tűzszünet, az orosz erők csütörtökön leállították a támadó hadműveleteket, annak ellenére, hogy a tűzszünet előtti órákban megnőtt az ukrán dróntámadások száma. Kijev a közelmúltban fokozta drónhadjáratát, és Rogyion Mirosnyik magas rangú orosz diplomata kijelentette, hogy az ukrán dróncsapások az elmúlt héten rekordszámú civil áldozatot – 15 halottat és 142 sebesültet – követeltek.
A cél az volt, hogy Fico lemaradjon az ismeretlen harcos sírjánál tartott ünnepségről.
Ez Kallas asszony bosszúja.
Emmanuel Macron az Élysée-palotában fogadta az öltönyös terrorista szír elnököt. (neokohn)

Hollandia külügyminisztere szerint "meg kell húzni a határt" Izrael kapcsán.
Közleményt adott ki a pakisztáni hadsereg szóvivője. (neokohn)
A romániai elnökválasztás második fordulójába jutott George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének elhíresült kijelentéseit idéző, provokatív plakátok jelentek meg Csíkszeredában – tudatta csütörtökön a Székelyhon hírportál.

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a Demokratikus Koalíció elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul - közölte Facebook-posztban felesége, Dobrev Klára, aki hozzátette, közös megegyezéssel házasságuknak is véget vetnek.
A furcsa fordulat magyarázata valójában nagyon is logikus: a magyar nemzeti kormányt bárnilyen áron megbuktatni akaró globalista háttérhatalom felismerte, hogy ezzel a magyarellenes szemkilövetővel, aki a zabrált Apró-villából jogállamiságról szövegelt, soha a büdös életben nem tudnak kormányváltást elérni. Pedig próbálkoztak vele külön és együtt indulva, egyenként és közös listán, de a Gyurcsány név minden alkalommal annyira taszító volt, hogy újabb és újabb kétharmadokat hozott a nemzeti oldalnak. (...) Hogy ne győzzön ötödször, új taktika kellett. Ennek lényege, hogy a külföldről, idegen érdekek érvényesítésére munkálkodó marionettbábosok eltakarítsák az útból a baloldal törmelékét és a legfőbb akadályt, a 2004-es magyarellenes uszítás és a 2006-os, közvetve több ember halálát okozó szemkilövető karhatalmista terror főbűnösét, Gyurcsányt. Ágoston Balázs
Pár nappal ezelőtt eltakarították a Momentumot, most pedig eltakarították Gyurcsányékat is. Ezt nemrég Manfred Weber is bejelentette, Brüsszelben ezúttal Magyar Péterékre tettek, félreállítanak mindenkit az útból, írja Deák Dániel a Facebookon, alább a teljes posztja.
John Bryan, a brit királyi tanácsadó durva és egyben szenzációs állításokat tett András herceg és Jeffrey Epstein, az elítélt szexuális ragadozó személyes kapcsolatáról. Bár ezeket eddig is ismertük. Vilag Helyzete





















