top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.05.10.




Volodimir Zelenszkij ukrán vezető bejelentette, hogy Kijev kész a „teljes tűzszünetre”, minden előfeltétel nélkül. A tűzszünet „ettől a perctől kezdve” megvalósulhat – jelentette ki hivatalos Telegram-csatornáján közzétett üzenetében a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott csütörtöki tárgyalásokat követően.


Washington el akar távolodni az Ukrajna által javasolt 30 napos tűzszünet „megszállottságától” – mondta J.D. Vance amerikai alelnök. Az Egyesült Államokat jobban érdekli egy tartós békemegállapodás kialakítása Moszkvával – mondta szerdán a müncheni vezetők találkozóján.




„Ha igaz a hír, abban semmi meglepő nincsen. Teljesen természetes, hogy egy nemzetállam operatív eszközökkel, kémek, ügynökök bevonásával információt gyűjt egy szomszédos ország területén. Főleg, ha ez az állam nem tagja sem a katonai (NATO), sem a gazdasági-politikai (EU) szövetségünknek, valamint háborúban áll egy atomhatalommal”  – fogalmaz Horváth Tamás.


A magyar tárcavezető egyértelműen fogalmazott.


Nagyon nem volt véletlen az ukránok otromba támadásának időzítése, hiszen egyértelmű jeleket mutat, hogy a kijevi titkosszolgálat összejátszhatott a Tisza Párt vezetésével. A Mandiner összefoglalója.


Hszi és Putyin ígéretet tettek arra, hogy minden téren, különösen a katonai területen megerősítik az együttműködést, és határozottan szembeszállnak Washingtonnal Kína és Oroszország kettős elszigetelésének gyakorlata miatt.


„A Hszi Csin-ping úr és én általam elfogadott közös nyilatkozat ambiciózus célokat tűz ki. Az egyik cél, hogy 2030-ig mennyiségi előrelépést biztosítsunk az orosz-kínai kereskedelmi és beruházási együttműködésben, növeljük a gazdasági kapcsolatok méretét és javítsuk azok szerkezetét a csúcstechnológiai áruk arányának növelésével, a digitális kereskedelem innovatív módszereinek kidolgozásával, egymás alapanyagokkal, ásványi nyersanyagokkal és mezőgazdasági termékekkel való ellátásával” – zárta az orosz elnök.




„Manapság… ez egyszerűen hősies cselekedet. A szuverén akarat kinyilvánítása, hogy a Győzelem napjának emléke előtt tisztelegjünk a kirívó, őrjöngő nyomás ellenére, a legnagyobb dicséretet érdemlik” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.




Az Oroszországot három évvel ezelőtt elhagyó külföldi vállalkozások csendben visszatérnek az ország piacára – mondta Vlagyimir Putyin elnök gazdasági különmegbízottja, Kirill Dmitrijev.


Oroszország és az Egyesült Államok márciusi kétoldalú kereskedelmi forgalma 50%-kal nőtt márciusban az előző hónaphoz képest – jelentette csütörtökön a RIA Novosztyi a vámadatokra hivatkozva. Az emelkedés hátterében állítólag a Moszkva által az Egyesült Államokba irányuló műtrágya- és egyéb mezőgazdasági termékek kivitelének jelentős növekedése állt.


Jelenleg 145 és 125 százalékos vámtarifák röpködnek, ehhez képest tényleg bármi jobb.


"A barátság közös értékeken alapul" mondta. "És ez a legerősebb kötelék, amely összetartja az embereket." Közös küldetésük: lebontani egy olyan rendszert, amely az emberek betegállományának fenntartásából profitál. Kennedy leleplezte a modern orvostudomány mögött rejlő csúnya igazságot - egy olyan rendszert, amelyben a kórházak, a biztosítók és a gyógyszeripari óriások nem akkor kapnak jutalmat, ha az emberek meggyógyulnak, hanem akkor, ha betegek maradnak. "Ezt az országot 'betegellátó' rendszerré mint egészségügyi rendszerré alakítottuk át." "Olyan helyen akarok élni, ahol azzal lehet pénzt keresni, hogy az embereket egészségessé tesszük".




Az ügynökség vezetője, Dr. Marty Makary bejelentette, hogy Dr. Vinay Prasadot – aki ismert kritikusa a COVID 19 vakcináknak – nevezték ki az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) Biológiai Termékeket Felügyelő Központjának élére, amely a vakcinák és egyéb biológiai készítmények engedélyezéséért felelős.


„Ha beoltottam volna COVID ellen azt a 6000 pácienst, akit kezeltem, 1.500.000 dollárt kerestem volna.”



Nagy eséllyel amerikai nyomásra függesztette fel a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal az AfD alkotmányellenesnek és szélsőséges szervezetnek minősítését, mivel a napokban az USA szüneteltette a két ország titkosszolgálatainak együttműködését mindaddig, amíg a német kormány nem tekinti legitim ellenzéknek az AfD-t. A párt megítéléséről bíróság kell majd, hogy döntsön.


A Fox News elsőként számolt be az állítólag több mint egy évtizede működő létesítményről. (neokohn)


Daniel Pearl gyilkosa elnyerte méltó büntetését.


Az American Papal Foundation (Amerikai Pápai Alapítvány) mintegy 80 tagja, akik közül sokan Donald Trumphoz és az elnököt támogató mozgalmakhoz kapcsolódnak, jelenleg Rómában tartózkodik az éves America Week zarándoklat keretében, amely idén egybeesik a konklávé előtti időszakkal. Egy zártkörű rendezvényen néhány tag reményét fejezte ki, hogy jelenlétük és nagylelkűségük befolyásolhatja az eredményt. Az egyik adományozó állítólag azt mondta: „Ebben a teremben lévők egymilliárd dollárt gyűjthetnének az egyház számára, ha megfelelő pápát választunk.”



Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia valójában egyáltalán nem olyan profi és megbízható, mint amilyennek beharangozták. Most egy svéd sztárcég jött rá a tömeges leépítések után, hogy mégsem helyettesíti az AI az emberi munkaerőt. A Klarna – egy svéd fintech cég, ami online pénzügyi szolgáltatásokat nyújt – visszalép a túlzott AI-alapú létszámcsökkentéstől, és újra ügyfélszolgálati munkatársakat vesz fel, elismerve, hogy az ügyfelek gyakran továbbra is emberi kapcsolattartót igényelnek – közölte a Finextra.


Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével – miszerint halála után még sokáig működne az alapítványa – ellentétben a következő 20 évben szétosztja vagyonát, és 2045-ig bezárja az alapítványt. A kérdés az, hogy mire fogja elkölteni a 200 milliárd dollárját, és mégis kik között osztja szét, ugyanis nem valami megnyugtató, hogy a digitális diktatúra egyik zászlóvivője hirtelen ennyi pénzt el akar költeni. Bill Gates például nagy hangsúlyt fektet a mesterséges intelligencia fejlesztésére és használatára is.


A Mi Hazánk Mozgalom ezzel újabb óriási sikert könyvelhet el, hiszen évek óta küzdenek a magyar kvóta eléréséért. A párt szerint nem csupán a nemzeti bajnokságunk nemzeti jellegét segít majd ez az intézkedés megóvni, de válogatottunk színvonala is emelkedhet a nagyobb merítési és több gyakorlási lehetőség miatt. Novák Előd korábban az MLSZ főtitkárának is írt levelet a nyomásgyakorlás érdekében...


A Mi Hazánk képviselője szerint szerint egy normális országban azok ellen indítanának eljárást, akik az édesanyákat hazug módon gyalázzák, nem pedig azok ellen, akik az ő megbecsülésükért harcolnak. Az édesanyákról szóló hazug plakát kijavítása miatt szabálysértési eljárás indult Dúró Dóra ellen – erről a Mi Hazánk politikusa a Facebook-oldalán számolt be, és közölte, azonnal le is mondott a mentelmi jogáról, hiszen a pártja valóban eltörölné ezt a politikusi kiváltságot. „Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar anyákat hazug módon gyalázó plakát kihelyezése semmilyen jogszabályba nem ütközik, míg az olyan kifejezések kiragasztása, mint a hála, áldás, szeretet, gondoskodás, büntetendő cselekedetek a rendőrség szerint” – fogalmazott.




A többit hagyjuk az ezredforduló magyar történelmét feltáró elemzésekre. 1.) A rendszerváltás forgatagában Gyurcsány volt az egyetlen politikus a nómenklatúrában, aki ellenezte az állampárti utódszervezetek vagyoni jogutódlását, a diktatúrában szerzett előjogok átmentését és amikor ezzel az álláspontjával kisebbségben maradt, önként szállt ki a transzformáló gépezetből, s hagyta maga mögött a biztos egzisztenciát. Ez akkor is tény, ha a kialakuló nómenklatúra burzsoáziával szemben elszenvedett kudarcából később azt a következtetést vonta le, hogy inkább élükre áll. 2.) Gyurcsányban 2009-ben működött annyi politikai ösztön, hogy nem akart újabb sokkterápiát, nem akarta a nemzetközi pénzpiacok diktátumát végrehajtani. Utódja, Bajnai Gordon már nem volt ilyen finnyás: az eredmény ismert. 3.) Az elmúlt tizenöt évben a – nemzeti radikálisokon kívüli – ellenzéki térfélen egyedül Gyurcsánynak sikerült tartósnak tetsző, pártnak látszó képződményt működtetnie.” Schiffer András


Az Ultrahang legfrissebb adásában Jim Macgregor, a Titkos Elit című könyv szerzőjével készült interjút közöljük.




 
 
 

7 Comments


Guest
May 10

https://www.hetek.hu/cikkek/online/egymilliard-dollart-ajanlottak-a-konklavenak-ha-jo-papat-valasztanak


Ejnye Kohn! Nem olyan forrón eszik a kását! Nem rocsild az új pápa.


https://tudas.hu/xiv-leo-papa-elmondta-hogy-miert-ezt-a-bevet-valasztotta/

Eltekintve a sajtóhubától érdemes ezt is elolvasni.

Like

Guest
May 10

Egymilliárd dollárt ajánlottak a konklávénak, ha „jó pápát” választanak

Az American Papal Foundation (Amerikai Pápai Alapítvány) mintegy 80 tagja, akik közül sokan Donald Trumphoz és az elnököt támogató mozgalmakhoz kapcsolódnak, jelenleg Rómában tartózkodik az éves America Week zarándoklat keretében, amely idén egybeesik a konklávé előtti időszakkal. Egy zártkörű rendezvényen néhány tag reményét fejezte ki, hogy jelenlétük és nagylelkűségük befolyásolhatja az eredményt. Az egyik adományozó állítólag azt mondta: „Ebben a teremben lévők egymilliárd dollárt gyűjthetnének az egyház számára, ha megfelelő pápát választunk.”


TEDD MÚLTIDŐBE KOHN, MEGTÖRTÉNT, OTT A "KIVÁLASZTOTT", ZSETON BEGYŰJTVE !


A VATIKÁN ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN, ÉS A HÁTTÉRHATALOM EGYIK LEGNAGYOBB ÜZLETI -ÉS POLITIKAI VÁLLALKOZÁSA, ODA NEM SZABADKŐMŰVES CSAK TAKARÍTANI MEHET, LEGFELJEBB !


(NEM VESZITEK ÉSZRE ( NEM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ),…


Like

Guest
May 10

Aggasztó hír érkezett: titkos atomfegyvergyárat találhattak Iránban

A Fox News elsőként számolt be az állítólag több mint egy évtizede működő létesítményről. (neokohn)


Ja !

Legalább annyira hiteles, mint anno a "vegyifegyverek" Irakban !!!

Meg ti is annyira hitelesek vagytok mint a négyszögletes kerek erdő

mesének jópofa, hírnek meg aljasság !


Like

Guest
May 10

És a nukleáris fűtőanyag az kutya!

Mi meg Paksra vegyünk az USÁ-tól?

https://oroszhirek.hu/rian-jelentosen-nott-az-orosz-amerikai-ketoldalu-kereskedelmi-forgalom/

Nem illik leírni, amit akartam!


Like

Guest
May 10
Replying to

Nem vagyok robot!

Like
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page