Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.05.12.
- szilajcsiko
- máj. 12.
- 4 perc olvasás

Az ukrán delegáció már a helyszínre érkezett és az első előzetes eredményekre számított, amikor értesült a halasztásról. A budapesti előkészítő tárgyalásokon a felek korábban megállapodtak szakértői munkacsoportok felállításáról a kisebbségi kérdések részletes vizsgálatára – emlékeztetnek. Mint kiderült, a halasztás okairól egyelőre nem érkezett hivatalos magyarázat a magyar kormány részéről.
Talán az oroszok is könnyebben egyeznek meg így.
Az oroszok végképp lezárnák a konfliktust.
Az ország korábban 2022-ben adott otthont a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásoknak, amelyek végül meghiúsultak, miután Ukrajna nyugati utasításra kilépett.
Ukrajnának haladéktalanul bele kell egyeznie Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen béketárgyalásokra vonatkozó javaslatába – jelentette ki Donald Trump, amire már válaszolt is Zelenszkij.
Videóra vették, ahogy Macron, Starmer és Merz vonattal távozik Kijevből. Egy zacskó fehér por volt az asztalon, amit a francia elnök gyorsan zsebre vág, Merz pedig elrejti a kanalat. Magyarázatot nem adnak rá.
Telegram-csatornáján reagált az orosz külügyi szóvivő a Strana oldalán megjelent Macron-videóra.
„Ahogy a miniszter is elmondta, rendkívül építő jellegű két napot zártunk. Fontos megérteni, milyen gyorsan sikerült megállapodásra jutnunk — ez arra utalhat, hogy a felek közötti különbségek talán nem is voltak olyan mélyek, mint azt sokan gondolták. Persze ehhez hosszú előkészületi munka kellett. Ne feledjük, miért vagyunk itt: az Egyesült Államok kereskedelmi hiánya eléri az 1,2 billió dollárt. Az elnök ezért nemzeti vészhelyzetet hirdetett és vámokat vetett ki. Biztosak vagyunk abban, hogy az új megállapodás kínai partnereinkkel elősegíti e válsághelyzet kezelését.”
Minden nap csökkentették az élelmiszeradagjukat. Napról napra egy kicsivel csökkentették. Értitek? Mert akkor nem veszik észre, hogy éheztetik őket. Végül csontvázzá soványodtak és meghaltak. A helyi lakosságból pedig azokat, akik ételt akartak vinni nekik, lelőtték.
Friedrich Merz hivatalba lépése utáni első külföldi vezetőként az izraeli miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetést.
Donald Trump amerikai elnök meglepő lépésre szánta el magát: menesztette nemzetbiztonsági tanácsadóját, Mike Waltzot, miután kiderült, hogy titokban Izrael miniszterelnökével, Benjámin Netanjahuval egyeztetett. Waltz, aki az amerikai hadsereg egykori elit zöldsapkás katonája és Florida állam republikánus képviselője, Netanjahuval – Izrael régóta hivatalban lévő, keményvonalas vezetőjével – egy Irán elleni légicsapást tervezett Trump háta mögött.
Ez a voksolás mindenképp a romániai választók belügye, ami nem teszi zárójelbe az előző gondolatmenetet. Arra azonban volt már precedens, hogy az Európai Unió intézményei egy tagállam belső demokratikus döntését megkérdőjelezték, s például a kétezres évek elején megpróbálták elszigetelni az akkor Schüssel kancellár által vezetett osztrák néppárti és szabadságpárti koalíciót. Mi akkor is, még az Európai Unión kívüli országként is kiálltunk az emberek szabad döntése mellett. Nem gondoljuk ugyanis, hogy az EU arra jött volna létre, hogy bármely ország belső viszonyaiba beavatkozzon, különösen olyan durván, ahogy azt az utóbbi időben egyre gyakrabban teszi, vagy hogy megpróbálja megfegyelmezni a választókat – hol verbálisan, hol pedig különböző szankciókkal. Tehát a miniszterelnök úr megnyilatkozása pusztán arról szólt, hogy mi a választók döntése nyomán kormányzó erőkkel hajlandóak vagyunk együttműködni, akár a kétoldalú kapcsolatok, akár az adott országban élő nemzeti közösségek ügyeit tekintve, akár pedig a brüsszeli politikát, az európai uniós közös ügyeket illetően.
A Magyar Önvédelmi Mozgalom központjába jött a hívás, egy elkeseredett, kisemmizett édesanyától. A Nógrád vármegyei Patak községből, Magyarné Vincze Réka kért segítséget, aki két kiskorú gyermekét egyedül neveli. A 3 éve neki ajándékozott családi ingatlant nem tudja birtokba venni, mert az egykori takaros portát antiszociális, kiilleszkedett elemek foglalták el, akik immár sajátjuknak tekintik a házat. És dacára minden hatalmi vegzálásnak, a Bűnvadászok újra felsorakoztak, hogy segítő jobbot nyújtsanak a reményvesztett édesanyának.
Az "erőforrások" Roma Gárda névvel küldtek "kedves" üzeneteket a lap főszerkesztőjének, Horváth Tamásnak – olvashatjuk a portálon.
„Hazánk ma összeomlóban van. A legfontosabb nemzeti beruházások leálltak. Az állami vállalatok, amelyek évekig dinamikusan fejlődtek, hozzá nem értő, de politikailag »megfelelő« emberek kezébe kerültek. A közmédiában és a közigazgatásban olyan tisztogatás zajlik, amelyet utoljára a kommunista időkben láttunk” – írja még Matecki, bizonyítékul hozva, hogy ellenzéki képviselőket koholt vádak alapján letartóztatnak, illetve nyomást gyakorolnak független bírákra és ügyészekre.
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) mindössze három héttel azt követően adott ki váratlanul letartóztatási parancsokat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joáv Gallant volt védelmi miniszter ellen, hogy Karim Khan főügyészt szexuális zaklatással vádolták meg – tárta fel a Wall Street Journal.

Egy lépésre vagyunk attól, hogy egyetlen frekvenciavillanás elsötétítse egész Európát – a Hotel Lentulaiban Tóth Máté energiajogász beszél az áramszünetek valódi kockázatairól.
Az oltás egyik leggyakoribb szövődménye az idegrendszeri sérülés, és amióta a himlő elleni vakcina több mint két évszázaddal ezelőtt piacra került, súlyos és szokatlan sérülésekről számoltak be az orvosi szakirodalomban. Ahelyett, hogy ezeket a sérüléseket nyilvánosságra hozta volna, az orvosi szakma inkább eltitkolta őket, abban a téves meggyőződésben, hogy az oltás közjava indokolja mindannak elrejtését, ami az oltással kapcsolatos bizonytalanságot okozna - egy kegyetlen gondolkodás, amelyet még mindig használnak a nem biztonságos és hatástalan oltóanyagok terjesztésére.




















