top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.06.28.



Az alkotmány hatalmas győzelmeként jellemezte Donald Trump amerikai elnök a Legfelsőbb Bíróság pénteki döntését a szövetségi bíróságok beavatkozási lehetőségének korlátozásáról a szövetségi adminisztráció intézkedéseibe. Donald Trump sajtótájékoztatóján közölte, hogy a legfőbb jogi fórum döntésének birtokában folytatják a korábban szövetségi bírók által blokkolt kormányzati intézkedések végrehajtását.


Szerdán Rutte egyszerűen csak annyit mondott a riportereknek, hogy „célunk, hogy Ukrajna ma is harcolhasson”.


Elkezdték elutasítani a menedékkérelmeket.


A diplomáciai háttéregyeztetések folytatására utalnak a jelek.


További hat embert végeztek ki a Moszaddal való együttműködés gyanújával. Irán 2025-ben eddig kilenc kémkedéssel vádolt személyt végzett ki. Közben a teheráni zsidó közösség külön összejövetelén az iszlám köztársasági rezsim támogatását fejezték ki csütörtökön korábban, ünnepelve az iráni fegyveres erőknek az izraeli légicsapásokra adott "határozott válaszát". Az összejövetelen az iráni hadseregben szolgáló zsidók vettek részt, akik katonai egyenruhát és kipát viseltek.




Francia vadászrepülőgépek és légvédelmi rendszerek siettek Izrael védelmére.


Franciaországban a helyzet változatlan.


A süllyedő hajón az iráni vezér magát mentette először. (neokohn)  (mint ismeretes, Netanjahu elhagyta Izraelt – a Szerk.)


A fejlemény drámai változást jelent a korábbi gyakorlathoz képest, ahol a zsidó ima - még ha suttogva is - a Templom-hegyen letartóztatáshoz, őrizetbe vételhez vagy hónapokra szóló kitiltáshoz vezetett. Az izraeli rendőrség évtizedeken át szigorú korlátozásokat vezetett be a zsidó vallási megnyilvánulásokra a Templomhegyen, biztonsági aggályokra hivatkozva és a helyszínt kezelő Vakffal kötött status quo megállapodás fenntartására. Daniel Levi izraeli rendőrfőnök állítólag utasította a rendőröket, hogy ne korlátozzák a zsidó éneklést a hegy egyetlen részén sem.




Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a szombatra tervezett Pride-dal kapcsolatban mindenkinek azt tanácsolta, döntse el, mit akar, de tartsa be a jogszabályokat. Hozzátette, ha valaki mégsem így tenne, szembe kell néznie a következményekkel. Hozzátette, a rendőrség feloszlathatná az ilyen rendezvényeket, van ehhez joga, "de Magyarország nem ilyen világ". Ha valaki csinál egy ilyet, annak lesz egy jogkövetkezménye, de az nem érheti el a fizikai bántalmazás szintjét – jelezte a miniszterelnök.


A Kúria megváltoztatta korábbi döntését a Pride-dal kapcsolatban, és megsemmisítette a rendőrség tiltó határozatát.


Kifejtette, hogy a Fidesz az elmúlt 15 évben nem a demokrácia fellegvára, hanem arról híres, hogy a demokrácia leépítésének a laboratóriumává vált. Mindezt abból következtette ki, hogy év elején kijelentette Orbán Viktor: idén nem lesz buzivonaglás. Szerinte ezzel a kijelentésével szembefordult a magyar kormány az európai értékekkel. Tessék?? (szentkoronaradio.com)


Ha valaki „magánszemélyként arra járna”.




Mint ismeretes, a HVIM törvényszerűen, a hatóságok jóváhagyásával gyűlést jelentett be 2025. június 28-ra, a Városháza parkba, ahová (majdnem) mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk, szombat délelőtt 11 órától. Töltsünk el együtt egy kellemes, közös délutánt Budapesten, a normalitás elfogadásának és a tradicionalitás védelmezésének jegyében! – kezdődik a HVIM közleménye, melyet alább változatlanul közlünk. 




Kiemelte egy neves tudósok által készített tanulmány eredményeit, akik maguk is az oltások hívei voltak, és megállapították, hogy a DTP vakcina (diftéria, tetanusz, szamárköhögés ellen) több gyermek haláláért felelős, mint amennyit megvéd. Ennek ellenére a GAVI ezt az oltást ajánlotta minden gyermek számára, aminek következtében a világ leggyakrabban alkalmazott vakcinájává vált – holott egy sokkal biztonságosabb változat, a DTaP, már rendelkezésre állt. A GAVI-t Bill Gates társalapítóként hozta létre, aki korábban azt hangoztatta másokkal együtt, hogy Donald Trump azon döntése, miszerint megszünteti az Egyesült Államok AID támogatásait, emberéletekbe fog kerülni. Most azonban még kevesebb amerikai adófizetői pénz áll Gates rendelkezésére „mérgező keverékeihez”. RFK Jr. leállította a Biden-éra 5 milliárd dolláros „Project NextGen” nevű Covid-vakcina programját, ezzel megmentve számtalan életet. Megszüntette a Modernával kötött 590 millió dolláros szerződést a madárinfluenza és emberi mRNS-vakcina fejlesztésére. Megszüntette a Vaxart-tal kötött 460 millió dolláros szerződést egy szájon át szedhető Covid-19 vakcinára. Leállította a világjárvány idején a CDC-n keresztül állami és helyi egészségügyi hivataloknak kiosztott 11 milliárd dollárnyi, felesleges és elavult közegészségügyi támogatást is. 2021 óta az Egyesült Államok kormánya összesen 8 milliárd dollárt adott a GAVI-nak az adófizetők pénzéből, de ezt RFK Jr. most szintén megszüntette. (Piros Zold)


Az Európai Parlament egy képviselőcsoportja azt állítja, hogy elegendő támogatást szerzett ahhoz, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményezzen Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök ellen, mert nem működött együtt a gyógyszeripari óriás Pfizerrel kötött, több milliárd dolláros COVID-vakcina-megállapodás kivizsgálásában – írja a Financial Times.


A vízi sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) engedélyezte az orosz úszóknak, hogy nemzetközi versenyeken nyilatkozzanak a médiának, ezzel feloldva az ukrajnai háború kirobbanását követően bevezetett korlátozások egyikét.


Az adatok szerint a Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Nawrocki szavazóinak 20 százaléka ideológiai és programbeli megfontolásokat említett, 14 százaléka szerint Nawrocki „hazafi”, „igazi lengyel” és „szereti Lengyelországot” és ezért szavazott rá, a választó 8 százaléka  jobboldali, konzervatív világnézetét emelte ki, 7 százalék pedig katolicizmusa miatt szavazott rá. A liberális, Donald Tusk-féle Polgári Koalíció (KO) által támogatott Trzaskowski szavazóinak 21 százaléka a hasonló nézeteket jelölt meg motivációként. 28 százalék számára a „hozzáértés”, „műveltség” és „világpolgári tapasztalat” volt kulcsfontosságú, míg 12 százalék a KO jelöltjének „hitelességét” és „őszinteségét” emelte ki.


Továbbra sem láthatja el hivatali teendőit Soós Zoltán polgármester. Emlékeztettek, hogy Soós Zoltánt kétszer választotta polgármesterré az erdélyi város közössége, magyarok és románok egyaránt. Ezért amikor felfüggesztik a hivatali munkavégzéstől, „nemcsak egy polgármestert hallgattatnak el, hanem egy közösségi bizalmat próbálnak megrendíteni” – tették hozzá. „Látjuk és értjük, hogy a döntés nem egy véletlenszerű jogi eljárás eredménye, hanem egy olyan politikai forgatókönyv része, amely a közösségi stabilitást és az etnikai együttműködés modelljét akarja megbontani” – szögezik le.




– A kormány 15 millió magyarban gondolkodik, akik „átfogják a földkerekséget” – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban pénteken. Nacsa Lőrinc a XI. Magyarok Országos Gyűlésén arról beszélt, „államalapításunkra tekintettel elmondhatjuk, politikai kultúránk is egyedülállóan ősi a Kárpát-medencében”. A Magyarok Országos Gyűlése június 27-étől 29-éig több mint 180 programot, 130 előadót és 250 fellépőt vonultat fel. A három napon párhuzamosan zajlanak szakmai fórumok, közéleti beszélgetések, kézműves vásár és hagyományőrző bemutatók, gyermekprogramok, kiállítások, zenés és táncos események is.







 
 
 

7 Comments


Guest
Jun 29

A tegnapi budapesti történések a legnagyobb bizonyíték arra, hogy olyan, hogy "magyar kormány", olyan nem létezik.

Ezt ugyan eddig is tudtuk, de most fel lett téve az i-re a pont !

Hogy ez nem "Pride" volt ?

De, ez "Pride" volt, csak éppen párhuzamosan tudtukra adták a némi ismeretekkel és hozzá némi intelligenciával rendelkezők számára, hogy Magyarország megszűnt létezni minden formájában, értem alatta, de jure !!!

Az Új-Izrael kihirdetése hetek kérdése csak.

A Cion bölcseinek jegyzőkönyve-nek az olvasása véget ért, a Kalergi terv befejeződött.


És ezek után a "nagyon nagy hazafiak" majd le fogják írni, hogy itt minden rendben van, ez csak egy kis félreértés volt a "kormány" részéről, és folyik tovább a szuverenitásért való harc, a Brüsszel elleni küzdelem,…



Edited
Like

Guest
Jun 28

Mi Hazánk:

Szájer rehabilitálása csak a kezdet volt, a kormány letérdelt a homoszexuális lobbi előtt


Forrás: https://kuruc.info/r/2/289644/


Zöldpáncélos

13 perce

Vajon hogyan fogják a hírtv-n kimosni a kormányt és rendőrséget a vezércikk és hasonló műsorokban? Az aberráltak nem tartották be a szabályokat és irgumburgum? Szörnyülködnek egyet oszt annyi? Ilyenkor mint a focidrukkerek esetében beazonosítják az illegális megmozdulás résztvevőit, szervezőit és tetemes bírságot szabnak ki?Rendőrség nagyon leszerepelt, erőt csak egy irányban tudnak felmutatni.

Edited
Like

Guest
Jun 28

Ismét hülyét csinált magából a kormány: eddig nyugodtan vonulgathatnak illegálisan az aberráltak


Forrás: https://kuruc.info/r/2/289635/


A "kormány" minden magyarból hülyét csinál, immáron 15 éve, előtte meg igyekezett megfelelni a "hülyecsinálók" szervezetének, hogy ő maga lehessen a hülyecsináló.


Tessék parancsolni, a szuverén, és mélykeresztény Magyarország !


"Rétisas https://kuruc.info/r/2/289635/

ubul ubul2 órája


A budapestiek, ne félj, csápolnak is nekik!

Nekem a hetero (!) munkatársaim is kimennek, hogy szolidarítsanak velük!

Most olvastam Redditen, h egy édesanya kérdezi, hogy az egész (!) hetedikes osztálya szeretne önként kimenni a prájdra, és ő is szeretne csatlakozni - lehet-e ebből valami baja?

Szóval egyszerűen egy erkölcsi romhalmazmaz ország 3/4- ed része, és sajnos a felelős szavazópolgárok bizony önként vágnak jópofát ahhoz a fertőhöz, amit ők teremtettek."


"ubul ubul…



Edited
Like

Guest
Jun 28

"Megbukott már?" - Igen, megbukott


Néhány óra múlva kezdetét veszi a 30. Budapest Pride rendezvény, amit Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós interjúja szerint nem fognak feloszlatni a rendőrök. Vagyis a Budapest Pride minden ígérgetés, fogadkozás és propagandakampány ellenére meg lesz tartva. A felvonulás, ami sokkal többet jelent, mint az elmúlt három évtizedben bármikor. Hiszen, bár sokat lehetett poénkodni ezen, amikor a baloldal mondogatta, ám tény, hogy Orbán Viktor és a Fidesz egy számára rendkívül fontossá vált, szimbolikus témában csúnyán megbukott. Mégsem ők veszítették a legnagyobbat, hanem Magyarország és a valódi hazai jobboldaliság.


Forrás: https://kuruc.info/r/7/289585/


Like

Guest
Jun 28

Ha a föld isten kalapja,

Hazánk a bokréta rajta!

(Petőfi: A magyar nemzet)


Magyarország immár teljes terjedelmében beszámíthatatlan: elmebetegítő-intézet lett. Ugyan nem kimondott zárt osztály, de a felügyelő személyzetet a dühöngő őrültek adják.


A PRÁJD például, meg az ANTI, vagy az a tébolyig hájpolt másik büszkeség, amit zúgva-bőgve árasztanak a média által, már elérte, hogy az ép esze maradék morzsalékát óvó halálra ítélt szerencsétlen a lakásából se lépjen ki többé, nehogy kétségbeesésében az undortól véletlenül a nagykörút közepére sz@rjon. Elvégre ő is demonstrál, azzal is, ha nem; befeszülve és magán kívül, mint minden álompolgár e honban, reggeltől estig és a hét minden napján, együtt és egymás ellen gyilkos szeretetben, a hídakat eltorlaszoló öntudat-dugókban, vagy a médiák kommentelő felületein, vagy kartauzi…


Like
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page