Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2025.10.04.
- dombi52
- okt. 4.
- 5 perc olvasás

A Pfizer „történelmi jelentőségű megállapodást” jelentett be a Trump-adminisztrációval. A sajtóközlemény olcsóbb gyógyszereket és az amerikai gyártás újjáélesztését ígérte. Donald Trump elnök bejelentette: a Pfizer csökkenti a Medicaid kedvezményezettjei számára a gyógyszerárakat, új készítményeit pedig „legkedvezőbb nemzet” áron kínálja – cserébe vámkedvezményeket kap. A valóságban azonban mindez inkább egy több tízmilliárd dolláros befektetésnek tűnik, amely hosszú évtizedekre bebetonozza a Pfizer vitatott génalapú platformjait. „E megállapodással teljes mértékben a következő generációs gyógymódok kifejlesztésére összpontosíthatunk – az onkológia, az elhízás, a vakcinák, valamint a gyulladás és immunológia területén.” Mindez azt követően történik, hogy a Pfizer COVID–19 elleni génalapú oltásait világszerte súlyos sérülésekkel, halálesetekkel és rokkantságokkal hozták összefüggésbe. Ahelyett, hogy elszámoltathatóság következne, a cég most védelmet és további növekedési lehetőséget kap. Egy nemrégiben készült MIT–Florida állami tanulmány szerint a Pfizer mRNS-oltásai önmagukban több mint 470 000 amerikai halálesetért tehetők felelőssé. Győzelem? De kinek? Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója a megállapodást „győzelemnek” nevezte a betegeknek, a vezetésnek és a Pfizernek egyaránt. Egy dologban biztosan igaza van: a Pfizer számára ez valóban győzelem. Milliárdok ígéretével a vállalat vámkedvezményeket, szabályozási stabilitást és politikai fedezetet szerzett, hogy zavartalanul bővítse mRNS-csővezetékét – annak ellenére, hogy korábbi termékei nyomában halál és pusztulás maradt. Az üzenet egyértelmű: az elszámoltathatóság lekerült a napirendről, és a Pfizer genetikai birodalmát immár maga az Egyesült Államok kormánya védi.

A kormányfő elmondta, két kérdést nem tisztázott Európa, hogy meddig fog ez tartani és mennyibe kerül. Most naponta több száz ember meghal a háborúban és sok száz milliót elégetünk – fogalmazott.
A magyar kormányfő a Kossuth rádióban adott szokásos péntek reggeli rádióinterjújában hosszan beszélt az orosz–ukrán háborúról, illetve a mögötte húzódó európai uniós stratégiáról. Orbán Viktor elárulta, hogy zárt ajtók mögött egyre többen a magyar álláspontot képviselik, egyre többen látják be szerinte, hogy Európa háborúba sodródik. A kormányfő beszélt a nemzeti egység hiányáról, ami a háborút illeti, majd kijelentette, hogy Tisza-, vagy DK-kormány esetén háborúba kellene menni.
A holland miniszterelnök, Dick Schoof ellenezte az EU Tanácsának elnöke, António Costa javaslatát, amely szerint az Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásait a konszenzus elvének eltörlésével és a minősített többségi szavazás bevezetésével kellene felgyorsítani. „Moldova és Ukrajna jövője az EU-ban van” – jelentette ki Schoof, de biztosra vette, hogy a szabályok megváltoztatása nem a követendő út – idézte szavait a Trouwl.nl.
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve ‒ jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
Az amerikai kormány leállása miatt Washington és Kijev között a jövőbeli fegyverüzletekről folytatott tárgyalások felfüggesztésre kerültek, mivel Ukrajna „továbbra is pusztító veszteségeket szenved el a harctéren” – jelentette csütörtökön a The Telegraph, forrásokra hivatkozva.
Az Egyesült Államok több éve titokban támogatta a drónok gyártását Ukrajnában – írja a The Wall Street Journal (WSJ) az amerikai-ukrán drónmegállapodás előkészítése kapcsán. 2023-ban, Ukrajna sikertelen ellentámadása után, Jake Sullivan, az akkori elnök nemzetbiztonsági tanácsadója elrendelte a hírszerzési adatok elemzését, amelyekből kiderült, hogy a kis és nagy hatótávolságú drónok fejlesztése megerősítené az ukrán fegyveres erőket.
Így talán az eddig vakon lévők is megértik, miért zajlik jelenleg is ennyire kőkemény harc a felszínen és főleg a színfalak mögött akár külföldi (brit és ukrán) titkosszolgálatok részvételével! Így talán az eddig vakon lévők is megértik, miért zajlik jelenleg is ennyire kőkemény harc a felszínen és főleg a színfalak mögött akár külföldi (brit és ukrán) titkosszolgálatok részvételével, hamis dezinformációs lejáratás, álhírkampányok és bábként használt, hatalomra törő politikusjelöltek, influenszerek finanszírozásával, mozgatásával és segítségével! Vilag Helyzete
Az Európai Unió vezetői folyamatosan ismételgetik azt a „képtelen mantrát”, hogy Oroszország rá fog támadni a NATO-országokra – mondta Vlagyimir Putyin elnök, és azt javasolta, hogy inkább nyugodjanak meg.
A világ tíz legnagyobb nukleáris létesítménye közé tartozó zaporizzsjai erőmű áramellátása több mint egy hete szakadt meg. Zelenszkij ezért is az orosz erőket hibáztatta, Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont Ukrajnát tette felelőssé a Moszkva kezén lévő erőművet érintő áramkimaradásért, szerinte az ukránok „űznek veszélyes játékot” az erőmű megtámadásával, és hozzátette Putyin, hogy ha akar, Moszkva is tehet hasonló lépéseket „a másik oldal” erőművei ellen.
Az európai vállalatok kénytelenek kétszer-háromszor többet fizetni az energiáért, mint az amerikaiak, mivel ezeknek az országoknak a hatóságai nem hajlandók felhasználni Oroszország energiaforrásait – közölte az Izvesztyija orosz lappal az orosz külügyminisztérium. Különösen Németországban csökkent az autógyártás, tavaly 25%-kal, 4 millió darabra.
Az orosz erők morálja magasabb, mint az Ukrajnát támogató európai országoké – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön, a koppenhágai Európai Politikai Közösség csúcstalálkozón, amikor a nyugati támogatásról Ukrajnával kapcsolatban beszéltek.
A beszélgetés vendége Hossó Andrea közgazdász. A műsor során szó esett az aktuális geopolitikai helyzetről, az ukrajnai háború európai következményeiről, gazdasági kihívásokról, valamint az Európai Unió jövőjéről. Hossó Andrea átfogó elemzéseivel segítette a hallgatókat mélyebben megérteni a háttérfolyamatokat és a globális politikai-gazdasági összefüggéseket.
A civileket arra kérte, hogy amennyiben a csoportosulás nem egyezik bele a feltételekbe, akkor a civil lakosság igyekezzen elhagyni a veszélyzónát. Trump azt mondja, hogy „3000 év után” esély van a békére az Egyesült Államok közvetítésével, ebben pedig a palesztin radikális harcosok életét is megkímélnék. Szerinte „így vagy úgy”, de béke lesz a Közel-Keleten.

Több mint 250 kulturális szervezet és csaknem 800 művész Belgiumban és Hollandiában azonnali bojkottot hirdetett az izraeli állami intézményekkel és vállalatokkal szemben ‒ írta pénteken a De Morgen című belga napilap.
A francia szakszervezetek felhívására tartott országos tiltakozónapon csaknem fele annyian vonultak csütörtökön az utcákra, mint két héttel ezelőtt, hogy a tervezett költségvetési megszorítások ellen tiltakozzanak.
Először választottak női vallási vezetőt Canterbury érsekévé és így az anglikán egyház élére. A felekezet pénteki bejelentése szerint az anglikán egyház és a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió új első számú vallási vezetője a 63 esztendős Sarah Mullally, London eddigi anglikán püspöke lesz.

Koltay András jogásszal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnökével a Demokrata hasábjain jelent meg egy interjú a digitális világ problémaköréről.
A francia szakszervezetek felhívására tartott országos tiltakozónapon csaknem fele annyian vonultak csütörtökön az utcákra, mint két héttel ezelőtt, hogy a tervezett költségvetési megszorítások ellen tiltakozzanak.
A kanadai Québec tartományban először hagytak jóvá olyan örökbefogadást, amelyben három meleg férfi közösen lehettek egy hároméves kislány szülei – számolt be róla a NewsMax. Az eset mérföldkőnek számít a kanadai családjogban, hiszen így hivatalosan is elismerték, hogy egy gyermeknek kettőnél több törvényes szülője is lehet. Az ügy előzménye egy április 25-én hozott legfelsőbb bírósági döntés, amely kimondta: alkotmányellenes, ha a szülői jogviszony legfeljebb két emberhez köthető.

Az önkéntesek feladata egyszerűnek tűnik, mégis felbecsülhetetlen: szeretetet adni a babáknak. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ne ítélkezzenek. „Nem tudhatjuk, miért került egy gyermek ilyen helyzetbe. Nekünk nem az a dolgunk, hogy bárkit megítéljünk, hanem hogy a kisbabák életének első heteit a lehető legszebbé tegyük” – hangsúlyozza Blanka. A két lány életében az Örökké Haza ma már nemcsak projekt, hanem életforma. Az egyetem mellett idejük jelentős részét a szervezet működtetésére fordítják – a csapatépítéstől a szupervíziós alkalmakig. „Ez nem feladat, hanem áldás. Megér minden szabadidőt” – vallja Teodóra mosolyogva.



















