top of page

Mindennapi szemezgetésünk 2026.05.01.

  • Szerző képe: dombi52
    dombi52
  • 5 órával ezelőtt
  • 4 perc olvasás

Egy Waterford nevű településről van szó. Ott volt a világon a legmagasabb az átoltottsági arány. Ezt követően viszont Írországban ott volt a legmagasabb a Covid-fertőzöttek aránya. Majd ott volt a legmagasabb a többlethalálozás.

A helyi egészségügyi hatóság díjat kapott a Világ Egészségügyi Szervezettől a járvány kezeléséért. A legmagasabb halálozási arányt regisztrálták, miközben a legmagasabb volt az átoltottsági arányuk. Egy időben 85%-os volt a többlethalálozás. – Andrew Bridgen @ABridgen (Fimmy Sobak)




A belga képviselő, Kathleen Van Brempt megkérdőjelezte az EU hitelességét, amelyet szerinte aláássa Brüsszel „kettős mércéje a külpolitikában” – szankciókat ró Oroszországra az ukrajnai konfliktus miatt, miközben „hallgat” Izrael gázai, ciszjordániai és libanoni mészárlásairól. Roberto Vannacci olasz európai parlamenti képviselő az EU közel-keleti passzív politikáját „a ragadozó érkezésekor megdermedő és halottat játszó csótányhoz” hasonlította, azzal érvelve, hogy ha az Európai Bizottság a tagállamok helyett „magára alkalmazta volna a lezárást”, az európaiak megkímélődtek volna „sok kártól és sok fájdalomtól”.


Nagy-Britannia megállapodott kilenc európai országgal egy egységes haditengerészeti erő létrehozásáról, amelynek célja az „orosz fenyegetések” elrettentése az északi tengeri térségben – írta meg a Guardian a brit haditengerészet vezetőjére, Sir Gwyn Jenkinsre hivatkozva.


Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság az Európai Parlamentben tartott beszédében elnöke kijelentette, hogy Ukrajna 6 milliárd eurót kap saját gyártású drónok vásárlására egy 90 milliárd eurós hitel keretében, számolt be az Ukrinform. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)


A dokumentum értelmében Németország folytatja Kijev megsegítését: a 2027-es naptári évre 11,6 milliárd eurót irányoztak elő, míg a 2028 és 2030 közötti időszakban évi 8,5 milliárd euróval kalkulálnak.


A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását – közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.


Az iskolákban már elkezdték a tanulók katonai nyilvántartási adatainak ellenőrzését a védelmi tárca iránymutatása alapján. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)




Az utóbbi időben megnőtt azoknak a férfiaknak a száma, akik a Dnyeszter folyón keresztül próbálnak elmenekülni Ukrajnából, többek között vízibiciklik segítségével. Erről az „Ukrainform”nak adott interjúban számolt be Andrej Demcsenko, az Állami Határőrség szóvivője.




Sok ukrán parlamenti képviselő lemondana a mandátumáról, ha az Ukrán Legfelsőbb Tanácsnak kellene ratifikálnia egy területvesztéssel járó békeszerződést – írja a Strana hírportál. Larisza Bilozir képviselő egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy a politikusok nem állnak készen egy ilyen horderejű felelősségvállalásra. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)


Bécs csatlakozik azokhoz az EU-tagállamokhoz, amelyek haladnak a külföldi kiutasítási tervekkel, miközben Brüsszel nehezen tudja véglegesíteni a közös megközelítést.  (Vukics Ferenc hivatalos oldala)


Mínusz egy anyahajó. (neokohn)


Made in Románia. (neokohn)


A Hezbollah libanoni síita milícia a legutóbbi harcokban új fegyvert vetett be az izraeli katonák ellen: az ukrajnai háborúban széles körben használt, fogselyem vastagságú száloptikás kábelekkel irányított kis drónokat, amelyek elkerülik az elektronikus felderítést, és ezáltal nagyon hatékonyak.  (kuruc.info)




Az IDF-nek meggyűlik a baja a Hezbollah drónjaival. (neokohn)



Jessica Bechert azután tartóztatták le, hogy iszlamista csoportok célba vették az IDF-ben töltött szolgálata miatt. (neokohn)


Walter Richárd hajóját is lekapcsolták az izraeli erők. (neokohn)




Az AfD erfurti pártgyűlése ellen szervezett blokád során baloldali aktivisták útlezárásokkal, koordinált akciókkal és tudatos kommunikációs stratégiával készülnek a rendezvény megzavarására.  (magyarjelen.hu)


Zsúfolt sorok és kaotikus jelenetek Barcelonában: emberek tömegei várakoznak konzulátusok előtt a szükséges papírokért, miután a spanyol kormány nagyszabású legalizációs programba kezdett. A felvételek is azt mutatják, hogy a helyzet egyre feszültebb, és kérdésessé válik, mennyire kezelhető a migrációs nyomás a spanyol nagyvárosokban.




A „Grimm” névre keresztelt, 2025 áprilisában indított műveletben Svédország, az Europol és 10 további európai ország vesz részt. Célja a „szolgáltatásként nyújtott erőszak” egyre terjedő jelensége, amelynek keretében – gyakran kiskorúakat – toboroznak az interneten erőszakos cselekmények elkövetésére. A svéd rendőrség közlése szerint a művelet első évében világszerte 280 embert vettek őrizetbe, a technológiai vállalatokkal folytatott fokozott együttműködés keretében. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)


Az amerikai üzletember, Elon Musk a bíróságon felszólalt a ChatGPT szolgáltatás fejlesztője, az OpenAI ellen indított perben, amelyet ő kezdeményezett. Vádolta a cég társalapítóját és vezérigazgatóját, Sam Altmant, valamint elnökét, Greg Brockmant azzal, hogy elhagyták az OpenAI eredeti küldetését, miszerint a mesterséges intelligenciát az egész emberiség javára fejlesztik, és a nonprofit szervezetet kereskedelmi vállalattá alakították át. Erről a Fortune magazin számol be. (Vukics Ferenc hivatalos oldala)




Ezzel kapcsolatban beszámolt az erős jogkörökkel rendelkező Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásáról.




 
 
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page