top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (21:23) 2021.11.08.






Szembesítsük őket saját szavaikkal és nyilatkozataikkal!


A mai (október 1.) Füllmich-féle ülés első vendége egy portugál bíró dr. Rui da Fonseca e Castro volt. Először bejátszottak egy néhány héttel ezelőtt készült videót, ahol a bíró a rendőröket rendre igazítja és felszólítja őket, hogy ne merészeljenek embereket ütlegelni azért, mert nem szabályszerűen hordják a maszkot. Jelenleg fegyelmi eljárás van ellene és felfüggesztették az állásából, ennek egyik oka, hogy a tárgyalásokat maszk nélkül folytatta, a résztvevők sem viseltek maszkot, mert látni akarta az emberek reakcióit, mimikáját. A másik ok az volt, hogy alapjaiban kritizálta a korona-intézkedéseket.


A 48 éves férfi rajta van az FBI körözöttjeinek listáján, többek között azzal vádolják, hogy rendőrökre támadt.


Aki nem látja a hagyományos műveltségben – jelen esetben kivált a táncban – az elsődleges nemi szerepek eltérő, más karakterű, de éppen ezért lényegében összehasonlíthatatlan – szerepét, szépségét, különlegessét, az nem ismeri, és nem érti eléggé ezt a műveltséget. Pl. egy kalotaszegi páros táncban a nő forgása nem kevésbé virtuóz, mint a férfi csapásoló motívumai- mind a kettő összehasonlíthatatlanul szép, és nemes a maga nemében. És a kettő együtt teljesíti be azt a harmóniát, amely férfi és nő különbözőségében, mégis különbözőségük szintézisében jut érvényre.


Életem során a harcművészetektől kezdve a teniszen át a kosárlabdáig számos sportot kipróbáltam. Testépítésben kétszeres magyar bajnok vagyok, amerikai futballban pedig többszörös kupagyőztesként akasztottam szögre a foci cipőt. Feleségem közgazdász, fitnesz edző, sportkoreográfus, akivel több, mint 35 éve támogatjuk egymást. Négy felnőtt gyermekünk, és négy unokánk van.


Németország változatlanul az Európába irányuló migráció fő célpontja. Az ország 83 millió lakosából időközben 21,9 milliónak van migrációs háttere, 11,4 millió a külföldi. Valószínűleg négy- és ötmillió között van a 2014 óta bevándoroltak száma, megbízható adatokkal a hatóságok nem szívesen szolgálnak, mivel tartanak a német lakosság nyugtalankodásától.


Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje szervezett módon irányítja a lengyel határhoz a migránsok csoportjait – foglalta össze a legújabb történéseket Müller az Andrzej Duda elnök, Mateusz Morawiecki kormányfő és az illetékes miniszterek tanácskozását követő sajtóértekezleten.


Az elmúlt hetekben számos tudományos folyóirat jelentetett meg cikket a témában, amiket a ma délutáni adásban fogok megosztani. A helyzet elég rémisztő, sajnos egyre többen betegednek meg a “tudjátok mitől” és erre most már tudományos bizonyítékaink is vannak. Igyekeztem úgy összeállítani az anyagot, hogy mindenki meg tudja mutatni a nagyinak, a tesónak, a nagybácsinak és a barátoknak is és éppen ezért távol fogok maradni a spekulációtól és minden egyéb “hardcore” információtól, amit egyébként időről időre megosztok.

Bukovinszki Gergely – Szkeptikus Kerekasztal


Dr Rose Phd kutatásra kapott meghívást az izraeli konzervatív Bár Ilán Egyetemre. Miután befejezte a Phd dolgozatát Ausztráliába készült, de az ott kialakult kovid diktatúra nem teszi lehetővé számára, az oltatlan kutató nem léphet be Ausztráliába. Három tanulmányt készített a kovidról, mRNA vakcinákról és a VAERS adataira épülő mellékhatásokról. Mind a hármat letiltotta, törölte a világ orvosi, kardiológiai szaklapjainak igazgatósága.


Az előre megjósolt összefüggés-elméleteknek megfelelően haladnak szerte a világban a dolgok minden téren, miközben az járványhívő „okosok” szűklátókörűségüknek köszönhetően még mindig csak legyintenek és hallgatják tovább mit javasolnak a szakmailag nulla megmondóemberek, és a még ennél is szánalmasabb víruscelebek. A szomszédban most az van, hogy aki harmadjára nem oltatja be magát, az 9 hónap után elveszti az oltottsági státuszát, aztán átkerül az oltatlanok táborába! És persze a három vakcina sem elég, ezért fel kell venni majd az újabb és újabb oltásokat!


Bill Gates Microsoft-alapító szerint tízmilliárdokat kell költenie az emberiségnek kutatás-fejlesztésre, hogy felkészüljön a következő világjárványra. Szerinte nem kizárt, hogy hamarosan a terroristák is olyan biológiai fegyvereket fognak bevetni, mint a himlő. Vajon felkészült a világ egy olyan eshetőségre, hogy egy terrorista himlőt juttat 10 nagy repülőtérre? Teszi fel a kérdést, Gates, aki szerint a bioterrorizmus sokkal nagyobb pusztítást eredményezhet, mint amint ma - a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban - tapasztalunk.


De ezt látjuk Ausztráliában, Kanadában és sok más országban is. Nem a polgárok védelmét szolgálják, pedig ezért fizetjük őket mi a polgárok. Izraelben a rendőrség erejét elképesztő módon megnövelte az oltásdiktatúra például azzal, hogy új törvény hozott, miszerint házkutatást rendezhet a rendőrség bármikor bárkinél írásbeli házkutatási parancs nélkül. És kérem ezt szuperbalos nyolcpárti ingatag koalíció teszi meg, durván megsérti az alapvető emberi jogokat. Ha Netanjahu kormánya tette volna ezt, akkor véres diktátornak nevezték volna! Konklúzió a baloldal sokkal veszélyesebb és kegyetlenebb, mint a jobboldali kormány volt.


Kincses Gyula MOK elnök menesztéséért, a MOK etikai megtisztításáért, a tisztánlátó orvosokkal való párbeszédért, a kovid gyerekoltások és a kötelező kovid felnőtt oltások ellen tüntetünk.
























148 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page